Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)
A TÁRSADALMI ELLENTÉTEK ELMÉLYÜLÉSÉNEK KORA - Tolna megye 1901—1918 között
pusztára való barangolása oly nagy mérveket öltött, és az itt rendelkezés alatt lévő, de elégtelen és száz irányba igénybe vett és lekötött csendőrséggel már kezdetben hatóságom által megakadályozható nem volt. — A sztrájk mozgalomnak elfojtására közre hatott, hogy a földmívelésügyi m. kir. minister úr a járásban lévő bérgazdaságok részére 1793 kisegítő tartalék munkást bocsájtott rendelkezésre. — Úgy az idegen arató munkások, valamint a fegyveres erőnek megérkezése utóbb megszülte azon eredményt, hogy a bérgazdaságok által nyújtott kedvezmények folytán a sztrájk szünetel, és a kiegyezések a munkások között a hatóság közbejöttével megtörtént, a gazdasági cselédek pedig az általam Tamásiban egybehívott és megtartott gazdasági értekezleten részükre megajánlott bérjavítás, napszámmunkák (:robot:) megszüntetése és ennek ezen túli díjazása, úgy egyéb kedvezmények nyújtásának kilátásba helyezésével — ismét munkába állottak. — Végül fontos és megemlítendő jó hatást gyakorolt a békés munkába állásra vármegyénk alispánjának a községek elöljáróihoz 7514/905. sz. alatt intézett tapintatos körrendelete, valamint hatékonyan befolyásolta a békés rendnek létrejöttét a bérbirtokoknak a hatóság általi beutazása, a munkásokkali személyes intelem. — Mint már előre bocsáitottam a sztrájk f. évi június hó 18-án tört ki, s az áradat másnap indult Nagykónyiból és terjedt Eledény, Ságh, Megyés, Szemcse és Muth pusztákra, melyekből hamarosan mintegy varázsütésre a sztrájk ellepte az egész járásnak bérgazdaságait. — A katonai és csendőr karhatalom részletekben érkezvén, a szükséghez mérten a legveszélyeztetettebb pontok megszállására osztatott be, nevezetesen: a lovasságnak ide vezényelt 2 századából egy század Szemcse pusztán, egy pedig Dcbrőnte pusztán helyeztetett el; az 52. gyalogezrednek ide vezényelt 5 századából Koppányszántó község Eledény és Simonmajor puszták, Magyarkeszi és Nagykónyi község, Ságh, Fornád, Adorján, Komlós és Muth pusztákra fél-fél század rendeltetett ki: továbbá a 38. gyalogezrednek ide érkezett 4 századából Kecsege, Megyés, Bencze, Barnahát, Bel és Külfürged pusztákra fél-fél század, Martincza pusztára pedig egy század küldetett ki; ezeken kívül az 52-ik gyalogezrednek egy százada a hatóságommali érintkezés nélkül Csehi és Ireg pusztákon foglalt állást. — Ezen karhatalmi kirendeltség a járásomba különböző irányból ide vezényelt egy szakaszparancsnok vezetése alatti 75 főből állott csendőrség teljesítette ideiglenesen vezetésem és rendelkezésem alatt a közbiztonsági szolgálatot; a sztrájk csillapultakor az összes katonai karhatalom vissza rendeltetvén, annak pótlására a 23. gyalogezred 2 százada érkezett, de pár napi itt lét után midőn a kisegítő munkások egy része végleg elszállíttatott, szintén /endes állomás helyére bevonultatott. — Es itt meg kell elismerőleg jegyeznem, hogy a katonai karhatalmi kirendeltség tevékenysége a megfigyelésen kívül egyebekre is kiterjedt, sőt megkereséseim folytán minden nehézség nélkül nemcsak mint inponáló katonai hatalom szerepelt, hanem a csapatokat széttagolva portyázásokat is a legkészségesebben teljesített, a mi tetemesen megkönnyíté a rendőrhatósági intézkedéseknek végrehajtását és a rendnek helyre állítását. — A karhatalom magatartása kisebb nézet eltéréseket eltekintve minden irányban kifogástalan volt. -— A mozgalom elleni védekezésben a lovasság közreműködését találtam mozgékonyságánál fogva értékesebbnek, mégis ki kell emelnem e helyen a csendőrségnek ily esetekbeni kiválóságát, megbízható és munkabírását. —