Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)
A TÁRSADALMI ELLENTÉTEK ELMÉLYÜLÉSÉNEK KORA - Tolna megye 1901—1918 között
A KÖZIGAZGATÁSI BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MINISZTERELNÖKNEK A KIVÁNDORLÁSRÓL A kivándorlás mind nagyobb méreteket ölt, s irányára és jelentőségére nézve két féle, amennyiben a kivándorlók egyik része, bár hosszabb ideig mégis csak ideiglenesen tartózkodik külföldön, nagyobbára Németországba munkakeresés czéljából, míg a másik rész, mely nem kevésbé jelentékeny, összes vagyonának értékesítése után állandó letelepedés szándékával Amerikába költözik. A kivándorlás ezen neme ellenében nincs sikerrel kecsegtető preventív intézkedés, mert a kivándorlók állítása szerint elhatározásuk megérlelődésében azonos jelentőségű szerep jut a hazai mezőgazdasági viszonyok mostohaságának és a közterhek nagyságának, amely súlyát a legalsóbb néposztály viszonyai között a legjobban érezteti — s másfelől a már korábban kivándorlottaktól érkező biztató híreknek és értesítéseknek, melyek szerint az ott szinte hihetetlen könnyelműséggel megszerezhető és ez idő szerint még minden köztehertől mentes jelentékeny földbirtok a kivándorló megélhetésének és vagyonosodásának saját munkásságával és takarékosságával egyenes arányban álló teljes biztosítékát nyújtja. FORRÁS: TmL. Közigazgatási Bizottság iratai 725/1903 fogalmazvány. Részlet a Közigazgatási Bizottság jelentéséből. VIII/12 1902. szeptember 9. A VÁRMEGYE FŐJEGYZŐJÉNEK A TÖRVÉNYHATÓSÁGI BIZOTTSÁG NEVÉBEN KÉSZÜLT FELTERJESZTÉSE A KÉPVISELŐHÁZHOZ A BAJA—BÁTASZÉKI DUNAI HlD ÉPÍTÉSÉNEK SZORGALMAZÁSÁRA A közép-Dunának Baja—Bátaszéknél történendő áthidalása ügyében Bartal Béla cs. és kir. kamarás úr vármegyénk bizottsági tagja által benyújtott indítvány tárgyalása kapcsán hozott egyhangú határozatunkhoz képest azon kérelmünket van szerencsénk a mélyen tisztelt Képviselőház elé terjeszteni, hogy az országgyűlés elé legközelebb beterjesztendő beruházási törvényjavaslatba illesztessenek be a közép-Dunának Baja—Bátaszéknél vasúti híddal eszköziendő áthidalásának költségei; s hogy ez az áthidalás most már mihamarabb foganatosíttassék. Támogatja ezen kérelmünket nemcsak az a körülmény, hogy ez az áthidalás az ország egy igen jelentékeny részének elsőrendű érdekét képezi, hanem az is, hogy az áthidalásnak ezen a ponton való megvalósításával az ország nagy vidékének és a polgárok millióiból álló érdekeltségének ép oly régi mint a minő jogos és méltányos várakozása nyerne kielégítést. A szóban forgó áthidalás ugyanis már 1848. év előtt is tervbe volt véve; így például Kossuth Lajos közlekedési politicája első sorban nem a fővárosból kiinduló vonalakat, hanem az országnak a tengerrel való legrövidebb összeköttetését; s benne volt ez a terv 1867. után a kormány közleke-