Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)
A DUALIZMUS ELSŐ ÉVTIZEDEI - Tolna megye a kiegyezéstől a századfordulóig 1867—1900
A község egy része (körülbelül 90 ház) a hídon túl fekszik: s minthogy a Kaposcsatornán egyedüli átjáró ezen híd, mely mellett a rakodás történt, azért minden egyes templomba menő látta a munkát, hallotta a lármát és megbotránkozott; de meg minthogy a híd a templomtól csak alig 200 lépésre van, hát a folytonos kiabálás oda is felhallatszott. A botrány tartott délután is s az arra járó néptől eleget lehetett hallani ilyen szavakat: „Ez már még is sok; ha szegény ember tenné ezt, mennyire megbüntetnék". íme mily hamar szembe állítja a nép a szegényt a gazdaggal s a béres azzal, ki a béressel még vasárnap is dolgoztat, mintha csak az a béres is olyan barom volna, mint a négy ökör. Akár hogyan vesszük a dolgot, biz az ilyen eset felér egypár petróieumcseppel, melyet a lappangó socialistico-communistico osztozkodási vágyak tüzére öntenek; mert eltekintve a megbotránkozóktól, minő messzireható lehet az az elfojtott keserűség, melyet azok éreznek, kiket szegénység által lekötött helyzetök arra kényszerít, hogy vasárnap, mikor más a templomba megy, ők zsákoljanak. A másik botrány, mely Kurdon ugyanaznap történt, szintén jellemző a mi állapotainkra. Egyik polgártársunk kibérelte a községnek szt. Mihálytól szt. Györgyig tartó italmérési jogát. Volt a bérlőnek két háza s ő a két ház közül épen abban nyitott korcsmát, mely a templom mellett fekszik. De ez még hagyján, mert a ház háttal van a templom felé; ámde mit tett a bérlő, hogy a botrány minél nagyobb legyen? Háza hátulsó falán, hol ezelőtt bejárat nem volt, ajtót töretett és éppen a templom déli ajtajával szemben csak azért, hogy korcsmájába két bejárás legyen. Tartott aztán a hejehuja a hívők nagy épülésére. A helybeli lelkész megsokalván a dolgot, panaszt emelt a szolgabírói hivatalnál, mire egy szolgabírói határozat alapján az újonnan tört ajtó elzárása elrendeltetett, a korcsmatartás pedig ezen templom melletti házban megtiltatott. Az eredmény azután az volt, hogy a bérlő mindkét házába bort mértek, egyikben nyíltan, a másikban titkolva. Folyó hó 22-én azonban a korcsma újra nyilvánosan megnyittatott; a mennyiben a bérlő a legények számára tánczmulatságot rendezett, beléptidíjt szedett és bort mért. — Nem tudom tett-e jelentést a bérlő az elöljáróságnál, hogy ő beléptidíj szedés mellett nyilvános tánczmulatságot rendez oly helyiségben, melyben a korcsmatartást a szolgabírói határozat eltiltotta. Ha jelentette, akkor meg csodálom, hogy mégis eltűretett, mert hisz a szolgabírói eltiltásról szóló jegyzőkönyv a községházánál vétetett fel. Akár hogy van a dolog, egy az bizonyos, hogy a jelen esetben nem igen őrködött az elöljáróság a szolgabírói rendelet fölött. Már az elmondott két eset eléggé bizonyítja, mily mérvű nálunk a törvénytisztelet és az a fölötti őrködés, az elöljárók tekintélye; hát ha majd a botrányok következményei is jelentkezni fognak. Lám a fiatalság, midőn a korcsma bezáratása előtt tapasztalta, hogy szabad a templom mellett a hejehuja és verekedéssel párosult minden pajkosság, máris úgy okoskodott, hogy ily nagy szabadság idejében miért nem volna szabad vasárnap, az istentisztelet alatt magában a templomban kártyázni? Aztán meg is cselekedték néhányan ezt is. Igaz, hogy néhány órára elzárattak a község házánál, de mégis azon cynicus megjegyzéssel jöttek ki fogságuk helyéről, hogy legalább ott is kikártyázhatták magukat. Hát biz ez nem jól van így. Ha kivész a népből a
