Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)
A DUALIZMUS ELSŐ ÉVTIZEDEI - Tolna megye a kiegyezéstől a századfordulóig 1867—1900
1881. december 14. A KÖZMUNKA- ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM MEGKÜLDI A BUDAPEST—PÉCSI VASÚT ÉPÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEIT A KÖZIGAZGATÁSI BIZOTTSÁGÁNAK A budapest-pécsi vasútnak f. évi augusztus hó 15-én kelt 24 022. sz. rendeletem folytán, ugyanazon hó 22-én és a következő napokon bizottságilag foganatosított közigazgatási bejárások eredményéről felvett, az eljárt bizottság elnöke által elém terjesztett s ./. alatt másolatban ide zárt jegyzőkönyv tartalmát tudomásul véve az abban foglalt bizottsági megállapításokat ezennel helyben hagyom és a bizottság elnöke részéről nevemben élő szóval megadott építési engedélyt megerősítem. A függőben tartott kérdések tekintetében pedig elhatározásomról a bizottságot következőkben értesítem: Tolna megye határát átszelő vonalrészt illetőleg: l ör Gyönk község határában felvett jegyzőkönyv szerint előterjesztett, az eljárt bizottság által pártolt kérelem folytán megengedem, hogy a Hidegkút határában megállapított állomás „Hidegkút-GyÖnk" elnevezéssel jelöltessék meg. 2 er A Szakály község határában építendő álllomásnak a bizottság által „Szakály-Hőgyész" névvel megállapított elnevezését ezennel helybenhagyom. 3 or Csibrák község elöljáróságát megálló hely létesítése iránti kérelemmel, engedélyeseknek, nyilatkozatuk 19. pontjában foglaltaknál fogva, ezúttal elutasítom; megjegyzem azonban, hogy ennek 'daczára, nincs kizáró lehetősége annak, hogy a mennyiben a község ebbéli kívánalmát ^z üzlet megnyitása után netán megújítaná, s egy megálló hely létesítését engedélyesek a forgalom alakulása folytán esetleg saját érdekökben is állónak találnák, — ezen megálló hely később létesítessék. 4 er Tolna megye közönsége képviselői részéről a Kapós hidak mikénti kiépítése tekintetében jegyzőkönyvileg kikötött feltételek teljesítésére nézve az engedélyesek részéről, nyilatkozatuk 20. pontjában tett kijelentéseket azzal veszem tudomásul, hogy a hajó vontatásnak az építendő hidalk alatt akadálytalanul leendő gyakorolhatásáról az engedélyeseik megfelelőleg gondoskodni tartoznak. A duna-drávai vasút társulat részéről azon kívánalom vétetett a jegyzőkönyvbe fel, hogy a budapest-pécsi vasút engedélyezései a pályájuk kiépítése következtében összegyülemlendő víz akadálytalan levezetése czéljából a Báttaszék-Dombóvár-zákányi (duna-drávai) vasút 1011-1014 szelvényei között egy megfelelő nyílású áteresznek saját költségükön leendő kiépítésére köteleztessenek. Ezen kívánalom ellen a budapest-pécsi vasút engedélyeseinek képviselői, nyilatkozataik 21. pontjában óvást emelvén, tekintettel .arra, hogy a bizottság constatálta, miszerint a kérdésben levő áteresznek a duna-drávai vasút említett szelvényei között leendő beiktatása a két pályatest közt összegyűlendő víz levezetése és illetve a pályatestek biztosítása végett elkerülhetetlenül szükséges, ennélfogva annak kiépítését elrendelem.