Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)

A DUALIZMUS ELSŐ ÉVTIZEDEI - Tolna megye a kiegyezéstől a századfordulóig 1867—1900

Minthogy pedig a budapest-pécsi vasút engedélyesei által tett lejtmé­résből, a bizottság jelentése szerint az derült ki, hogy a talaj, a duna-drávai vasút töltése felé esik, s hogy az árvizek eddig is ezen vasút töltésére rohantak, s annak fennállását komolyan veszélyeztették, sőt megbízható nyilatkozatok szerint a vasút töltést épen azért elárasztották, mert a vizek lefolyásáról a vasút építésekor gondoskodva nem lett, és mivel kétségbe vonhatlan tény az, hogy a duna-drávai vasút saját pályatestének biztosítása érdekében előbb vagy utóbb még akkor is kénytelen lett volna a fentebb megjelölt szabványok között egy átereszt beiktatni, ha a budapest-pécsi vasút építése nemis jön közbe ; — s mint­hogy továbbá tagadhatatlan az, hogy a budapest-pécsi vasút töltése által a víz lefolyási viszonyok még rosszabbá válnak, s mert e szerint a kérdéses áteresz beiktatása mindkét vasút töltésének biztosítása érdekében állítandó elő: — mindezeknél fogva a szóban levő áteresz kiépítése költségeinek fele-fele rész­ben való viselésére mindkét vasútat kötelezem; magától értetődvén, hogy az át­eresz további fenntartási kötelezettsége a Báttaszék—dombóvár—zákányi vasú­tat terbelendi. A duna-drávai vasút társulatot felhívom egyúttal, hogy a kérdéses át­eresznek mily mérettel leendő előállítása iránt a budapest-pécsi vasút engedé­lyeseivel érintkezve, a létrejövendő megállapodáshoz képest annak kiépítése iránt a szükséges lépéseket mielőbb tegye meg. Végül Tolna megye közönségét és az engedélyeseket felhívom, hogy az állo­másokhoz vezető utaknak a közös hadügyminisztérium képviselője részéről, nyilatkozata IV. pont 4-ik bekezdésében tett kívánalomnak megfelelő helyreál­lításáról a fennálló szabályok értelmében gondoskodjanak. Miről a bizottságot tudomásul értesítem. Oszlódy Pál FORRÁS: TmL. Alispáni iratok 1771 1879. Tisztázat. VII/34 1882. augusztus 8. A TÖRVÉNYHATÓSÁGI BIZOTTSÁG MEGSEMMISÍTI A MÁJUS 25-i SZAKCSI JEGYZŐVÁLASZTÁST A Szakcs községben ez évi május hó 25-én megejtett jegyzőválasztás megsemmisítését a pályázók közül, Bajó Pál, Cholnoky Lajos és Takács Mihály valamint Gross David és több szakcsi lakos a választás helybenhagyását pedig Horváth László és számos szakcsi lakos kérelmezvén, — a szóban forgó válasz­tás megsemmisítése az állandó választmány javaslatához képest azon indokból határoztatott el, mert a dombóvári járás szolgabírájától f. évi 3510. sz. a. beérke­zett hivatalos jelentés szerint, a választók névjegyzéke Szakcs községben, az 1871: t. cz. 41. §-a alapján ugyanazon szolgabíró által múlt évi 4090. sz. a. a járásbeli községekhez intézett s bemutatott körrendelet daczára nem állíttatott egybe, s ennek következtében a panaszolt jegyzőválasztás alkalmával megejtett

Next

/
Thumbnails
Contents