Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)

A DUALIZMUS ELSŐ ÉVTIZEDEI - Tolna megye a kiegyezéstől a századfordulóig 1867—1900

* l (^or- IM) A községi törvény alapján 1872-ben megkezdődött a községek újjászervező munkája, megalkották saját szervezési szabályrendeleteiket és 1874-re befejeződtek a választások is. A községi rendezés eredményeként Szekszárd elveszítette korábbi státuszát (rendezett tanácsú város helyett nagyközségi besorolást kapott). Ugyanakkor a központi járásban 12 nagyközség, 2 kisközség és 1 körjegyzőség; a dombóvári járásban 24 nagyközség, 6 kisközség és 3 körjegyzőség; a dunaföldvári járásban 15 nagyközség, 1 kisközség és 1 körjegyzőség; a simontornyai járásban 19 nagyközség, 8 kisközség és 5 körjegyzőség; a völgységi járásban 9 nagyközség, 25 kisközség és 11 körjegyzőség alakult. A közigazgatás reformját mindkét szinten antidemokratikusan oldotta meg a dualista rendszer, az önkormányzati jogokat pedig megnyirbálta. A törvényhatósági bizottságnak, de a képviselőtestületeknek is felét — a virilizmus alapján — a leggazdagabb tőkések, birtokosok, a fallu gazdag parasztjai, tőkés rétegei alkották. A kormánytól függő főispán jogot kapott az önkormányzati szervek ellenőrzésére, a választott tisztviselők felfüggesztésére. Az eddigieknél súlyosabb jogi akadályokat állított annak útjába, hogy az önkormányzati szervek megtagadják a felelős kormány által kibocsátott rendeletek végrehajtását. A községek közigazgatási, pénzügyi, bíráskodási stb. önkormányzatát szűkre szabta. Egyidejűleg hatalmi eszközöket hagyott a közigazgatási szervek kezén (helyi érvényű szabályrendeletek alkotása, pandurság szervezése és felhasználása, túlkapásokra lehetőséget nyújtó kihágási büntetőbíráskodás). Megnövelte a jegyzők hatáskörét. Tág lehetőséget biztosított a szolgabírói, alispáni beavatkozásnak. Végül is a közigazgatás új rendje a kiskirályokat ugyan a kormány iránti engedelmességre szorította, de alig korlátozta helyi önkényeskedésüket. IPAR Az 1867 után országosan meginduló ipari fejlődés — szerkezeti torzulásai ellenére is — jelentős. A nagyiparban alkalmazott erőgépek teljesítőképessége a századfordulóig hatszorosára, a vasutak hossza hétszeresére, a nyersvastermelós három-négyszeresére, a szénbányászat 3,6-szeresére nőtt. Számottevő a fejlődés országosan a gépiparban, az üzemberendezések, közlekedési eszközök gyártása területén, a hadianyagtermelésben. Növekedett a termelés a vegyiparban, az építőanyag-iparban. Az iparon belül az arányok változatlanul az élelmiszeripar s ezen belül is a malomipar felé tolódtak el. A könnyűipar, különösen a textilipar lemaradt a gyorsuló fejlődéstől. Az ipar erőteljes fejlődését követve az ipari munkásság száma is az 1880. évi 408 ezerről a századfordulóra 700 ezer fölé emelkedett. A nagyipari üzemek egyharmada s benne a munkásság 27,5 százaléka Budapesten és elővárosaiban található. E felgyorsult fejlődés ellenére az ország gazdasági szerkezete alig változott. Az iparban foglalkoztatottak aránya 1880-ban a keresőnépesség 12 százaléka, mely 1900^ra 13,7 százalékra emelkedett. (Ausztriában ez az arány meghaladta a 23 százalékot.)