Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)

A DUALIZMUS ELSŐ ÉVTIZEDEI - Tolna megye a kiegyezéstől a századfordulóig 1867—1900

Tolna megye ipari fejlődése jóval lassúbb az országos ütemnél és a századfordulóig sem túl jelentős. A céheket eltörlő 1872. évi VIII. tc. után különösen sok kis műhely jött létre a megyében, s 1880-ban már 7619 önálló vállalkozót tartottak nyilván az 1870. évi 5929-cel szemben. A megye iparát ez. időszakban mindvégig a kézműipar jellemzi, de lassú tempóval utat tört a gyáripar is. Az 1880-as években még csak a bányaipar, a bőr- és szőrmeipar, a szövöés fonóipar és az élelmiszeripar jelezte a kapitalista fejlődést. A következő évtized némi változást eredményezett, nagyobb előrehaladás azonban csak az évszázad utolsó évtizedében következett be megyénkben, de még így is a századfordulón megyénk területén mindössze 6 olyan iparvállalat dolgozott, amelyben 20-nál több munkást foglalkoztattak. Középüzemnek számítottak a kőszénbányák (Nagymányok, Váralja) 556, a simontornyai bőrgyár 25, a selyemgyártással foglalkozó szekszárdi és tolnai üzem 281, valamint a papucs- és posztócipőkészítő üzem 42 alkalmazottal. Ehhez járult még egy építővállalat 46 alkalmazottal. A századfordulón ifj. Leopold Lajos által végzett vizsgálat szerint Dunántúl 11 megyéje közül Tolna gyáripara a leggyengébb. Vizsgálatának végső megállapítása megyénk iparának átalakulásáról: A kisipar ugyan elpusztult a megyében a XX. század elejére, de a nagyipar másutt létrejött. Az igazi nagyipar valóban nem jött létre Tolnában a századfordulóig, de még később sem. 1909-ig, a bonyhádi zománcgyár létrejöttéig, vasipar sem létezett a megyében. A gépgyártást is Ivanits Antal gépműhelye képviselte, mely 1883-ban alakult Dombóvárott, gyári jelleget azonban csak 1898 után szerzett. A dombóvári vasúti műhely is csak jóval a századforduló után lett gyáriparszerű. A megye villamos ipara is 1900 után indult villamos világítási telepek létesítésével (Szekszárdon 1901-ben, Bonyhádon 1902-ben, Dombóvárott 1905ben). Bár jelentősen nőtt a gőzmalmok száma (1880-ban 5, 1895-ben 32), mégis a pécsi kamara területén a leggyengébben Tolna megye állt. A gőzerőt használó gyárak és ipartelepek 1896. évi 45-ös számával meszsze elmaradt a szomszéd megyék fejlődésétől. A megye ipari termelésének élvonalában a bányaipar állott. Jelentős volt a selyemipar és fejlődőben volt az élelmiszeripar. A megye munkáslétszámának alakulását az ipar fejlődése és szerkezete határozta meg. Ami az országostól eltér, az az, hogy Tolnában a selyemipar miatt a nagyüzemi munkások többsége nő. 1900-ban a „segédszemélyzet" kategóriában ipari vállalatnál összesen 147 férfi és 247 nő dolgozott. Az országos munkásösszetételben viszont a férfi munkások és a szakmunkások voltak túlsúlyban. KERESKEDELEM 1866-ban még egyetlen vasútja sem volt a megyének. A kiegyezés utáni vasútépítési láz Tolna megyét is elérte, s megindult — bár elég későn — az első vasút megépítése (dombóvár—bátaieéki vasútvonal), melyet 1873-ban adtak át a forgalomnak. A második vasútvonalat (a rétszilias—szekszárdi helyi érdekű vasútvonalat) 1883. december 1-én nyitották meg. A Budapest—Pécs közötti