Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)

A NEOABSZOLUTIZMUS ÉVEI - Tolna megye 1849—1867 között

zott egy-egy tűzvész. Az új idők szele, hogy a lakosság egy része már biztosítással védekezik a károk ellen. A polgári viszonyok lassanként behatolnak az emberek életébe. A reformkorban Széchenyi által kezdeményezett kaszinók létesülnek a megye mezővárosaiban. Bár a bürokrácia politikai okokból számos nehézséget támaszt egyletek, társulások létesítésével szemben, sorra alakulnák kaszinók Tolnán, Hőgyészen, Bonyhádon, Pakson. Ujabb nyomdát létesítenek Szekszárdon, E fejlődés korlátait jelzi, hogy nincsenek ekkor még a megyében könyvesboltok, s nem történik jelentős előrelépés a megye oktatásügyében. Az abszolutizmus nagyobb gondot fordított az oktatás szellemére, mint a tárgyi feltételek biztosítása; a. A szabadságharc leverése után itt is „tisztogatást" végeztek, hogy eltávolítsák s megbüntessék a 48/49-es eseményekben részt vett pedagógusokat (purifikáció). Mivel a hadbíróságok nem győzték a munkát, a pedagógusok ügyét az illetékes iskolafelügyelőre bízták. Gr. Leo Thun vezetésével újjászervezték az iskolaügyet. Egységes oktatási rendszert szerveztek, s állami főfelügyelet alá helyezték. Ennek gyakorlására iskolakerületi felügyelői állásokat létesítettek, kerületenként kettőt. Melléjük fizetés nélküli iskolai tanácsosokat neveztek ki. Feladatuk az egyetemek kivételével az iskolák felügyelete volt. Javaslatokat vártak továbbá tőlük az oktatásügy célszerű átalakítására. Az elemi iskolák fenntartásának költségeit a községekre hárították. Az iskolák irányítása azonban — megőrizve azok felekezeti jellegét -— az egyház kezében maradt. Az elemi iskolai oktatásban lehetővé tették az anyanyelv használatát. A középfokú Oktatásban már erőteljes germanizálás érvényesült. A provizórium időszakában az oktatásügy visszakerült a helytartótanács hatáskörébe, amely azonban az oktatásügy állapotán lényegesen nem változtatott. Megújulásra csak a kiegyezés után, az Eötvös József vezetésével kidolgozott népiskolai törvény adott lehetőséget. A megye oktatásügyében a tárgyalt korban lényeges fejlődés nem következett be. Az iskolák állapotáról az ún. iskolabevallások adnak képet. A gyermekek 6—12 éves korig voltak tankötelesek, de az iskola csupán 4 osztályos volt, azaz 10 éves korra be lehetett fejezni. További képzésükről a vasárnapi iskola gondoskodott. Az iskolák rendkívül zsúfoltak voltak, a legtöbb iskolában csupán egy tanterem volt egy tanítóval. Ezekben a termekben 'általában 100—200 kisdiák szorongott. Maga az iskolaépület is nemegyszer romos állapotban volt. A tanító kinevezésére számos tényező volt befolyással: a kerületi iskolafelügyelő, az uradalom, a plébános, a község, a püspök. A tanítók jövedelme nagyon változó, részben természeti, részben pénzbeli juttatásokból állt, s általában 200—300 f körül alakult. (Egy megyei tisztviselő fizetése 600—1200 f volt.) Feladata nem csupán a tanításra korlátozódott. Főként a kisebb falvakban rá hárult a kántori, harangozási feladat ellátása, s számos helyen volt a tanítói állás a jegyzőivel összekapcsolva. Ilyen körülmények között magas színvonalú oktatásról nem lehetett szó. Bár a forrásanyagban közölt panasz, a tanító brutális bánásmódjáról, tudatlanságáról, a tanítás teljes eredménytelenségéről szintén szélsőséges esetnek tekinthető. A megyei egészségügyi viszonyokat az alábbi adatokkal jellemezhetjük: A megye egészségügyi hatósága a megyei főorvosból és öt járási orvosból állt. A megye több mint 200 ezer lakójára mintegy 20—30 orvos jutott, ezek többsége is seborvos volt. Az 1855-ös oltási kimutatás szerint 24 oltóorvos 5704 embert oltott be himlő ellen. Az orvosok száma ennél valamivel, de lényegesen több nem lehetett. Egy, a 60-as évekből származó adat szerint Szekszárdon három