Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)
A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC KORA - Tolna megye
vétel mellett rendeltetésökre fordíttathassanak, az adakozók érdeme pedig a hazai közönség előtt is nyilváníttathassék. Kelt Szekszárdon December 12-én 1848. Sztankovánszky Imre s. k. Tolna megyei főispán és kormánybiztos FORRÁS: TmL. Sztankovánszky Imre főispán iratai, 1848—1849. sz. n. V/51 1849. január 5. A MEGYE BIZOTTMÁNYA 1849. JANUAR 5-1 ÜLÉSÉN ELHATÁROZZA, HOGY A FŐVÁROS MEGSZÁLLÁSA MIATT A NEMZETŐRÖKET SZEKSZÁRDRA RENDELI, ÉS A KÖZALAPÍTVÁNYI ÉS SŐTÁRI PÉNZEKET A MEGYE PÉNZTÁRÁBA BESZEDI Az ellenséges hadnak kormányilag tudtul adott előnyomulása következésében, mely miatt nehéz pillanatok közé jutott hazánk ügyeit intéző kormányunk székhelyét is megváltoztatnia kellett, az ország védelméről gondoskodni kötelességének ösmervén a megye, elhatározta és főszolgabíró uraknak kötelességgé hagyá, hogy a közelebb múlt hónapi gyűlés határozata szerint kiállítani rendelt önkéntes nemzetőri csapatokat ezen hónap 9-ik napjáig ide Szekszárdra múlhatatlanul beszállítsák, hogy itt rendeztetve a naponta változó körülményekhez képest alkalmaztathassanak. Mivel pedig a megye a kormánytul el lett szakasztva, és tartani lehet, hogy az ellenség minden közpénztárokat maga részére elfoglal, az e tekintetbeni intézkedését megelőzőleg minden közalapítványi és sótári pénzeknek a megye pénztárában leendő azonnali beadását ezennel elhatározza, és ezen végzésnek az illeték tisztségekbéli tudatása, valamint hozzája felelet terhe alatt leendő alkalmaztatását Moravtsik András főszolgabíró úrnak, mint akinek járásában éléstárok leginkább léteznek különös kötelességül teszi. Mely határozatról a kormány oly kéréssel fog értesíttetni, hogy a megyének pénzbeli megszorulása esetén ezen úton befolyandó sommákból kölcsönnek vehetésére engedelmet adni méltóztassék. FORRÁS: TmL. Közgyűlési jegyzőkönyv, 1849. január 5. V/52. 1849. január 17. AZ 1848. JANUAR 17-1 BIZOTTMÁNYI GYŰLÉSEN A TISZTVISELŐK MEGEGYEZNEK, HOGY BÁRMI TÖRTÉNJÉK A MEGYÉVEL, CSAK ALKOTMÁNYOS SZELLEMBEN FOGNAK MŰKÖDNI Elnöklő főispán úr fájdalmas érzéssel említé meg a hazára súlyosan nehezedett körülményeket, melyek miatt a kormány székhelyéről elvonulni kéntelenített, és az ellenséges csapatok mindinkább tovább terjedésénél fogva a haza, úgymint alkotmányos király érdekében, mégis mindenkor a megyét képviselő bizottmányi tagok véleményéből kifolyt határozatok szelleme szerint folytatott