Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)

A REFORMKOR

dás lábárul leütötte és amint rémli a fatens, minthogy ennél balta volt, amint az hele a baltának csizmáján és nadrágján megláccik, a lábát eltörte. FORRÁS : TmL. iii 438/b. MEGJEGYZÉS: Az ozorai jobbágylázadás a legjelentősebb a XVIII. században lezajlott Tolna megyei parasztmegmozdulások közül. A lázongást Hartvig József régens kétszeri ozorai látogatása váltotta ki. A jobbágyok úgy vélték, hogy a régens érkezése a terhek további növelését jelenti. A jobbágyok, a község lakói május 4-én és 12-én gyűltek össze, hogy a község vezetőivel megfogalmazzák sérelmeiket, és követelésüket. Május 22—24. között elterjedt a híre, hogy Festetieh Lajos somogyi alispán csak nehezen menekült meg a nép dühe elől a dombóvári úriszék üléséről. A község környékéről pedig az a hír érkezett, hogy amennyiben a jobbágyok nem hagyják abba a munkát, rájuk gyújtják a falut a nagyszokolyiak. Május 24-én kisebb méretű tömeggyűlés zajlott le a bíró háza tájékán. Ott megnyugvással vette tudomásul a falu lakossága, hogy a kérelemben minden sérelmet és követelést megfogalmaztak, s úgy határoztak, hogy 25-én küldöttség adja át az instanciát a régensnek. (Az iratok nem tartalmazzák az ozoraiak sérelmeit, követeléseit tartalmazó iratot.) 25-én reggel arra hivatkozva, hogy a régens még alszik, a tiszttartó vette át a kérelmet. A küldöttség nem kapott választ a sérelmekre. Amikor ennek híre elterjedt, a templomból kitóduló tömeg megrohanta a várat. A megszeppent régens igyekezett lecsillapítani a lázadókat, s megígérte, hogy tanulmányozza az instanciát, s másnap akár 50—60 embert is kész fogadni, és segít a problémák megoldásában. A jelenlévők azonban közölték, hogy amíg a király nem dönt ügyükben, addig nem robotolnak, nem fizetnek árendát. Amíg a régensnél folyt a tárgyalás, a tömeg megverte az uradalmi hajdút, visszakövetelték a jogtalanul elkobzott pálinkát és bort, s a beszedett büntetéspénzt is visszakövetelvén, azt borra átváltva, vígság-mulatozás közepette elfogyasztották. A vár a felkelt nép kezébe került, szabadon jöttek-mentek annak konyhájában, lakószobáiban, a hálókban, raktárakban. Többen odaültek az urak terített asztalához, ettek, ittak. Tettlegesen bántalmazták a kastély lakóit, s azokat is, akik azok védelmére keltek. A vár börtöncelláiból kiszabadították a rabokat. A felkelés leverése után a vármegyei törvényszék ítélkezett 123 vádlott felett. Halálra ítélték Quadrián Szűcs Ferencet, Vörös Ferencet, Rácz Istvánt, Szanyi Ferencet, Bodry Horváth Andrást, Csernyánszky Jánost és Pintér Mihályt, öt vádlottat 10—10 évi várfogságra és sáncmunkára ítéltek, 37 jobbágy 8 évtől fél hónapig tartó börtönre, sok pedig 25—32 botütésre ítéltetett. (A jobbágylázadás részletes történetét lásd: Hadnagy Albert: Tanulmányok a Tolna megye parasztságának XVIII. századi történetéből. Sárköz, 1956. III—IV.) III/100. 1766. PAKS MEZŐVÁROS LAKOSAINAK PANASZLEVELE MÁRIA TERÉZIÁHOZ A NÖVEKVŐ FÖLDESÚRI TERHEK MIATT Felséges, Felszentelt, Apostoli Koronás Királyasszonyunk, Mária Terézia! Nékünk érdemünk felett való kegyes Királyunk s Édesanyánk, s kegyelmes Gondviselőnk, s nagyhatalmú Patronánk. Fölöttébb terhes és súlyos igátul elnyomatott szívünk és lelkünk keservével kénszeríttetünk felszentelt Felségednek, mint Édesanyánknak s kegyelmes Gondviselőnknek mindeneknek megnyitott ajtaját térden álva alázatossan szörgetni s anyai kegyességéhez ájtatosan folyamodni a' végett miképpen a Tekintetes Rudnyánszky Joseph, Daróczy Lajos és Miklós s közönséges a többi Földesuraink meg nem gondolván és fontolván, hogy vízen-szárazon jövő és menő tranzénáktul és forspontozásoktul csaknem naponként terheltettünk, hanem a kemény és elviselhetetlen nagy robotra elannyira haitogatnak és szaklatnak bennünket, hogy maid csak nem az egész munkát tehető és kenyér kereshető napokat az földesuraink vélünk munkáltotnak. Holott sem élőföldet magunknak, sem elegendő rétet marháinknak az sováigy és homokos területbül nem adhatnak. Amint csatolt panaszainkból — kit könyv hullaj fásunkkal irtanak — bőségesen kiteczik, melly fölöttébb való fogyatkozásaink miatt nyomorgunk annyira megszegénkedve, hogy félszentelt Felségednek járandó adónkat (kit kötelességünk szerént szívessen megadni készek vagyunk) megszerezni, csaknem elégtelenek legyünk. Számossan találkoz-