Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)

A KÖZÉPKOR - Tolna megye a honfoglalástól a mohácsi csatáig

írásmódot, mely különben e szó középkori latin írásában gyakori. A telona ) telena változás, egy meginduló asszimilációs folyamatra mutat, mely azonban a másik irányú asszimilációval szemben alulmaradt. FORRÁS: Bárczi Géza, A Tihanyi apátság alapítólevele, mint nyelvi emlék. Nyelvészeti Tanulmányok 1. Budapest, 1951. 10, 39, 40, 58, 65—67. MEGJEGYZÉS: A tihanyi alapítólevél nemcsak mint korai okleveleink egyike, sőt első eredeti formájában fennmaradt oklevelünk értékes, hanem mint az első összefüggő magyar nyelvű szövését tartalmazó nyelvemlék is nagyrabecsült forrásaink közé tartozik. Jeles nyelvemlékünk egyrészének, földrajzi neveinek magyarázatához segítségül hívtuk a történész fontos segítőtársát a nyelvészt. Nyelvi jelenségekből, helynevekből már P. mester is megpróbálta a történeti valóságot ábrázolni, ahogy azóta is nagyon sok történész forrásai közé iktatta a helyneveket. Hogy a helynevek felhasználása milyen iskolázott körültekintést és óvatosságot kíván, azt a legjobban a nyelvész szava bizonyítja, aki nemegyszer elbizonytalanodik egyegy nyelvi jelenség értelmezésében. Nem a nyelvész tudása kevés, hanem az összehasonlító forrásanyag hiányzik. Ilyen forrásadottság mellett bizony inkább szemfényvesztésnek, mint tudományos teljesítménynek hat néha az avatatlan kézből kikerülő, kizárólag helyneveken nyugvó történeti rekonstrukció. A szövegben dőlt betűkkel szedett szavak az. eredetiben is magyar nyelven íródtak, a magyarázó szemelvényben ezeket eredeti írásukban lehet megtalálni, a zárójelbe tett átírásukat utólag illesztettük bele. 1/5 1061. körül A SZEKSZÁRDI APÁTSÁGI ÉPÜLET EGYIK VÄLLKÖVE A XI. századi magyar művészet legszebb és legérdekesebb alkotásai közé tartoznak a palmettás fonatokkal díszített kőfaragványok, az ún. „palmettáskövek". Zömükről biztosan megállapítható, hogy olyan templomépületeket díszítettek, melyek a XI. század közepe táján keletkeztek; így nincsen okunk elfogadni sem azokat a nézeteket, melyek e faragványokat a X. századra, sem pedig azokat, melyek a XII. századra akarják keltezni őket. Palmettás faragványt ma körülbelül tíz helyről ismerünk; további helyekről rokon-emlékek kerültek elő. Legtöbbjük párkány töredéke (Veszprém, Pilisszentkereszt), de ismerünk két oszlopfejezetet (Veszprém és Feldebrő), és két vállkövet; Tihanyból és Szekszárdról. Legnagyobb részük királyi építkezésekhez kötődik. I. István korára keltezhetők a veszprémi párkánytöredékek, s egy oszlopfejezet (e kövek bizonyos stílusrokonságban állanak a székesfehérvári István-szarkofággal is) és néhány kisebb székesfehérvári faragványtöredék. A pilisszentkereszti párkánytöredékek a veszprémiekhez csatlakoznak, készítésük kora azonban egyértelműen nem állapítható meg egyelőre. A tihanyi bencés apátsági altemplom falából előkerült vállkőnek 1055. előtt kellett készülnie. E faragvány éppúgy, mint a vidékies kivitelű kisbényi ajtókeret; a feldebrői oszlopfejezet, s egy — elveszett — fehéregyházai párkány a szekszárdi vállkő előzményei. A szekszárdi vállkő az 1061. és 1063. között, I. Béla által épített bencés monostor épületét díszítette. A mester, aki faragta, nagy hatást gyakorolhatott a bodrogmonostorszegi templomot díszítő kőfaragó mesterekre, s távolabbról az aracsi emlékkő készítőjére is. .. De stílusának hatása eléri még a század végén az esztergomi Szent András székesegyház palmettás oltárelőlapját, s az egy kis szegedi oszlopfej ezetet készítő mestereket is. A palmettás faragványkör stíluseredete mindmáig vitatott. Sokan látják e faragványokban a honfoglaló magyarság művészetének (az ún. tarsolylemezes