Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)

A REFORMKOR

sújtotta, viszont feltűnően kedvezett a jó anyagi helyzetben lévő, nagy állatállománnyal rendelkező egésztelkes, vagy annál is módosabb parasztoknak. A már egyébként is meglévő vagyoni különbségeket tehát a nemesség adópolitikájával még tovább mélyítette. 1730 után Tolna megye nemessége is átállt a másutt már régebben kialakított (dica szerinti) adókivetési gyakorlatra: évente meghatározta a közgyűlés, hogy hány jobbágyot, mekkora gabonavetés-területet, a különféle háziállatokból mennyit tekint egy eszmei adóegységnek (dica-nak) és a lakosságra nehezedő mindenféle adót, valamint egyéb terhet (közmunka, ragadozó madarak kipusztítása és beszolgáltatása stb...) ennek arányában osztott szét a járások, illetve községek között. Nagyon tanulságosak a korabeli források közül a hadsereg egyes alakulatai által elkövetett túlkapásokról felvett jegyzőkönyvek. Ennek segítségével nemcsak a fegyveres erő moráljának színvonaláról alkothatunk képet, hanem a települések nagyságáról, a mezőgazdasági termelés adatairól, az egész háztartások felszereltségéről stb. Ugyancsak sokatmondóak az elemi csapásokról, a rendkívül kemény telekről, vagy a Duna áradása által okozott károkról készített egykori kimutatások, illetve azok az adatok, amelyek a XVIII. századi kereskedelem nehézségeiről tájékoztatják a ma emberét. A megye XX. században élő lakójának sokat árulhat el a korabeli közlekedési viszonyokról már az az egyetlen adat is, hogy Dombóvárnál — a folyón való biztonságos és állandó átjárás biztosítása érdekében — több mint egy km hosszú Kapós — hidat kellett építeni és fenntartani. A kimutatások közül háromra hívjuk fel még a figyelmet: a tolnai Festetich-uradalom bevételéről és kiadásairól készített tabellára, amely tájékoztatást nyújt egy nagybirtok gazdálkodásáról, a költségek és haszon arányáról, a termelési struktúra változásairól, az uradalom ipari tevékenységéről stb. A másik kimutatás egy falusi bíró számadáskönyve, egy község bevételeiről és kiadásairól. Ez nemcsak egy falu életébe enged betekintést, hanem leleplezi a megyei igazgatás fonákságait is. Végül bemutatunk egyet a felvilágosult abszolutizmusra oly jellemző táblázatos jelentésekből, mégpedig a dombóvári járás falusi bíráinak 1785-ös „illetményeiről" készült kimutatást. A XVIII. századi Tolna megyei valóság jobb megismerését segítik a magánosok vagy községek által benyújtott panaszok, kérelmek, ezek közül legkorábbiak azok, amelyek címzettje II. Rákóczi Ferenc vezérlő-fejedelem: őt kereste meg Tolna város követe, az állítólagos királyi városi kiváltságok megerősítéséért és oltalomlevélért, hogy a kuruc hadak ne sanyargassák őket. Hozzáfordult a bátai katonafeleség, aki csak saját maga és két gyermeke életét tudta megmenteni, amikor a rácok elpusztították Bátát; ugyanezt az utat választotta Balogh Ádám ezeres kapitány megrokkant zászlótartója is. Ezek a kérelmek nemcsak emberi sorsokat villantanak fel, hanem tudósítanak országos és megyei eseményekről, egyebek közt tanúskodnak II. Rákóczi Ferenc emberi és vezetői nagyságáról is. Ugyancsak tanulságos az a forráscsoport is, amely egy távoli vidékről megyénkbe jött aratócsapat és az Apáti-pusztai bérlő közötti „munkaügyi vita" fordulatait, nemesi fogásait, valamint a megyei igazgatás pártos és tudatos ügyintézési gyakorlatát mutatja be. Számunkra azonban azok a kérelmek, panaszok a legértékesebbek, amelyeket egy egész köz(ös)ség nyújtott be a megyéhez, az országos hatósághoz, vagy — ha az elkeseredettség már a végsőkig feszítette a sérelmeire orvoslást nem kapó parasztot — egyenesen az uralkodóhoz. Mária Teréziához fordult Paks mezőváros is, amely ízes magyar nyelven fogalmazta meg panaszát földesuraik túlkapásairól. Ebben a panaszlevél14 Évszázadokon át 209