Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)

A REFORMKOR

ben jóformán minden jogtalanság és túlkapás említést nyer, amelyet a földesurak vagy gazdatisztjeik a jobbágy sérelmére elkövethettek: az ötszörös-hatszoros mértékű túlrobotoltatás kikényszerítése a botozás vagy „zálog-vétel" segítségével; a hosszúfuvarra hajtás (amelyet a zsellérek úgy teljesítettek, hogy néha heteken át hajót vontattak — mert földesuraik kihasználták a víziúton történő szállítás lehetőségeit a konjunktúra időszakában!); a különböző taksák (illetékek), amelyekkel a gazdatisztek lépten-nyomon megterhelték a parasztot; ,,a harmadpénz" — amikor ti. az eladott ingatlan vételárának egyharmadát „az Urak el húzzák-vonnyák" a jobbágytól stb... Különös jelentőségűek dokumentumaink közül a kötelezettségvállalást tanúsító okmányok és a szerződések, ezek közül is elsősorban azok, amelyeket egész községek kötöttek földesurukkal, amikor megyénkbe települtek. Ilyen a györkönyiek 1722-ben megkötött „szerződése", amely tulajdonképpen nem contractus, nem egyenjogú felek „kötése", hanem inkább engedménylevél: a földesúr „meghallgatva telepesei könyörgéseit", pontokba foglalja néhány kötelezettségüket és egynémely jogukat, illetve kedvezményüket. így később e „szerződéslevelek" kitűnő lehetőségeket nyújtottak arra, hogy az uradalmak „értelmezzék" a contractus pontjait és módosítsák a feltételeket — mindig a jobbágy rovására. A jobbágyok (illetve községeik) és a földesurak közötti kötések másik típusát képviseli Pincehely árendaszerződése, ennek alapján vette bérbe a város a feudális járadék nagy részét (kilencedet stb...) és bizonyos földesúri haszonvételeket (kocsmatartás stb. ..). A feltételek enyhülése, vagy szigorodása hűen tükrözi, hogy a szerződéskötésekkel átfogott időszakban miként változtak a piaci (gazdasági) viszonyok és milyen politikai megfontolások késztették esetenként az uradalmat nagyobb engedmények megtételére. Figyelemre méltóak azok a kötések is, amelyekben mezővárosok és községek vállalkoztak arra, hogy saját anyagi erejükből és munkájukból iskolát építenek vagy bővítenék, illően eltartják tanítójukat vagy gyermekeik mellé latin mestert is fogadnak, mert „megértették az idő szavát, uralkodójuk szándékát". De ilyen célért nemcsak a közösségek, hanem egyszerű parasztemberek is hajlandók voltak az áldozatra. Dokumentumaink közül érdekes egy „törvénytelen életben lélegzett" őcsényi jobbágy (akit cselekedetei miatt a falu széke „kiigazításra", azaz a faluból való kiseprűzésre ítélt) kötelezettségvállalása, hogy az esküdtek kegyelmét ki fogja érdemelni, „ellene mond sok rossz cselekedetének" és „életét megjobbítja". Ez az okmány arról tanúskodik, hogy a XVIII. sz. közepén még jelentős bírói szerepe volt a falu elöljáróságának, illetve a közösségnek a falu szokásai, „törvénye" ellen vétő személyek cselekedeteinek megítélésében és megbüntetésében. A XVIII. század folyamán megyénk életének egyik fontos politikai kérdését képezte a lakosság letelepítése, ezért sok jelentés foglalkozik az ezzel kapcsolatos konfliktusokkal. A simontornyai járás szolgabírája pl. jelentést készített arról a vizsgálatról, amelynek célja a Varsádon megtelepült német anyanyelvű jobbágyok elégedetlenségének, visszatelepülési szándékainak, illetve mindezek okának megállapítása volt. Az okok „szokványosak": a telepesek gazdatiszti túlkapások, erőszakoskodások miatt foglalkoztak a visszatelepülés gondolatával. Ügy véljük azonban : ez az okmány egy általános földesúri gyakorlatra világít rá, arra, hogy a földbirtokosok a munkaerő idetelepítését tekintették elsődleges céljuknak, amikor viszont a lakosság már „gyökeret eresztett", sorra szegték meg a telepítéskor tett ígéreteiket. A XVIII. századi levéltári források közül sok tudósít a „vörös kakas" pusztításairól, az építésrendészet hiányossá-