Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)

A REFORMKOR

hadsereg részére kirótt szénamennyiséget, de arra is buzdítja őket, hogy ne tartsák tiszteletben a magántulajdont, a ,,más mezejét" („valahol pedigh legjob füvet találtok, ottan kaszállyatok, akárki számára valók legyenek is a puszták"). Bemutatunk egy földesúri rendelkezést is, amelyben a szekszárdi apát (mint földesúr) megtiltja Szekszárd, Öcsény, Mözs, Sióagárd és Grábóc lakóinak az erdőbe való belépést és az engedély nélküli fakivágást, illetve vadászatot. Külön érdekességet ad forrásunknak, hogy annak második része híven tükrözi: milyen megváltozott tartalommal hirdették ki Öcsény lakói előtt az alaprendelkezést, hogyan szürkültek el és váltak általánossá, semmitmondóvá az eredetileg részletes és indokolásokat is tartalmazó előírások. Dokumentumaink egy másik része összeírási adat, kimutatás: egyéni (vagy egész közösség nevében előterjesztett) kérelem, panasz, vagy szerződés; illetve a megyéhez beküldött vagy innen felterjesztett jelentés. Közülük kiemelkedő jelentőségűek azok a korabeli kimutatások, tabellák, amelyeket a megye tisztségviselői részben saját munkájuk pontosabbá tétele, részben az országos hatóságok tájékoztatása érdekében készítettek. Vannak azonban olyanok is, amelyeket — egykori összeírások adatai alapján — mi foglaltunk táblázatba, hogy az összehasonlítás, a fejlődés értékelése könnyebb legyen. Az így elkészített III 13.. 19., 25.. 27., 47., 80., 81., 116—119. sz. forrásunkkal azt kívántuk érzékeltetni, hogy milyen hatalmas utat tett meg a megye 1703. és 1788—89. között: hogyan erősödtek meg (lélekszámban és gazdaságilag egyaránt) a század elején még csak az újjáépítés első botorkáló lépéseit megtevő települések. A személy- és vagyonösszeírásokat a megye szolgabírái készítették el: évente — rendszerint szeptemberben — végigjárták községeiket és összeírták, hogy egyegy településen mennyi adóalap (személy, gabona, illetve vetésterület, háziállat stb...) van. Ez az összeírás szolgált alapul a hadi- és megyei adó szétosztásához. Az összeírási adatokat a megyénél összegezték, és az összesítés alapján „tervezték meg" a megyére jutó hadiadó összeg, az ún. quantum szétosztását községek, illetve adófizetők között az adóalap arányában. Az adó összege rendszerint évtizedeken át nem változott: megyénk hadiadóterhe pl. 1702. és 1724. között állandóan 29 nádori porta volt (valamivel több mint 20 000 forint, mert a nádori porta — mint eszmei adóztatási egység — értéke = 688 ft. 50 dénárral). A megyei adószedő terve alapján a közgyűlés állapította meg, hogy a soron lévő adóztatási évben egy-egy adóalap után mennyi contributiot kell fizetni, tehát milyen nagyságú az egyedi-egyéni adókulcs. Ha az adóteher nem változott, az adóalapok száma viszont állandóan gyarapodott — csökkent az egyéni-egyedi adókulcs értéke is. A csökkentés azonban nem volt egyenlő mértékű, illetve arányos az összes adóalapnál: az új egyedi kulcsok meghatározásánál ugyanis mindig döntő szerepet kapott a nemesi politika, illetve osztályérdek. Ennek szemléltetésére néhány példa: 1727-ben a zsellér csak fele annyi fejadót fizetett, mint a jobbágy — öt évvel később azonban már a jobbágy fej adóösszegének 80 százalékát; 1726-ban a megye hadiadója kb. 25 százalékkal volt több, mint 5 évvel korábban. A három féle adóalap-típusra kivetett összeg azonban nem ilyen arányban változott meg, a személyek után fizetendő fejadó nagysága például csaknem háromszorosára növekedett (2782 forintról 8137 ft-ra); az egész adóteher növekedésénél valamivel nagyobb mértékben nőtt meg az ingatlanra kirótt hadiadó összege is (4731 forintról 6235 ft-ra), a csaknem kétszeresére gyarapodott állatállomány után azonban 1726-ban csak 11 317 forintot kellett fizetni az öt évvel korábbi 12 905 ft-tal szemben. Ez a nemesi adópolitika a zselléreken kívül a töredék (nyolcad, negyed stb. ..) telekkel rendelkező jobbágyokat