Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)

A REFORMKOR

a Duna, valamint a kisebb folyók síkságain, ott, ahol a század elején még csak farkasok üvöltöttek, ahol a korabeli utazó egésznapi járóföldön is csak néhány nyomorúságos falut találhatott. Az élet újrakezdésével kiépült a megyei közigazgatás is, a feudalizmus alaptörvényének megfelelően, a megyében is a nemesek kezébe került a hatalom. Ez a nemesség a XVIII. században számos olyan helyi rendelkezést, normát (magatartási parancsot, vagy tilalmat) adott ki, amelyben egy-egy kérdésben megfogalmazta akaratát és megfelelő szankciókat helyezett kilátásba akaratának megsértői, figyelmen kívül hagyói ellen. E helyi statútumok a történeti valóság, a korabeli emberi magatartások és társadalmi viszonyok megismerésének felbecsülhetetlen értékű forrásai. Szabály szerint a statútum nem tartalmazhatott magasabbrendű jogforrással (pl. törvénnyel) ellentétes rendelkezést, de a források világosan megmutatják: amikor a központi hatalom nem volt még elég szilárd, ez a szabály nem mindig érvényesült. A katolikus egyház eltérő gyakorlatára vonatkozó mondás („Messze van Róma") itt is érvényesült: Bécs, illetve Pozsony messze volt, ezért nem ritka jelenség, hogy az országos nemesi érdekkel ellentétben a megyei közgyűlés az uralkodó osztály helyi érdekeit juttatja érvényre és törvénnyel ellentétes megyei statútumot alkot meg. A megyei statútum-alkotás fóruma általában a megyei közgyűlés (generális kongregáció) volt, a feudális Magyarországon ez a földbirtokos osztály legjelentősebb, gyakran havonta ülésező önkormányzati testülete. Elvileg a közgyűlés intézett mindent: itt hirdették ki a törvényeket és az uralkodói leiratokat, a (helytartótanácsi) rendeleteket, a társtörvényhatóságok megkereséseit, de a panaszosok beadványainak kivizsgálására is a generális kongregáció intézkedett. Ez a szerv vizsgálta meg a megye életének egyik-másik területét (közbiztonság, kereskedelem stb.) és a vita alapján megfelelő egyedi vagy általános (statutum-jellegű) döntéseket hozott. A közgyűlés választotta meg a tisztségviselőket, ellenőrizte azok tevékenységét. A megyei nemesség másik fóruma a kisgyűlés (partikuláris kongregáció) volt: ezen általában a tisztségviselők és a kisgyűlés környékének nemesei vettek csak részt. Gyakran azonban a kisgyűlés is alkotott statutmot, sőt előfordult az is, hogy törvényszéki gyűlés (sedria) fogadott el statutum-jellegű jogi normát. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a nagyjából azonos összetételű megyei nemesi önkormányzati és bíráskodási szervek, testületek hatásköre a század első felében még nem különült el élesen; másrészt a nemesség bármelyik tagjának joga volt részt vennie mindhárom gyűlés munkájában. A megyei statútumok mindig valamilyen közérdekű probléma megoldására kialakított egyhangú vagy többségi közösségi döntések. Ezért kezdődnek az ismert formulával: elhatároztatott („statútum est") vagy eldöntetett („determinatum est") —, hogy az adott kérdésben mi a megye nemességének akarata és milyen büntetésben részesül az, aki ezt az akaratot nem veszi figyelembe. A XVIII. század első felében megalkotott Tolna megyei statútumok rendszerint rövidek, gyakran egymondatosak, könnyen megjegyezhetők. A század negyvenes éveitől kezdve azonban egyre inkább szerkesztettek, cikornyásak, a jogalkotó gyakran bonyolult körmondatokban indokolta meg, hogy milyen tényezők, illetve körülmények hatására kényszerült kiadni az általános, zsinórmértékül szolgáló statútumot. A megyei statútumokat eleinte csak a közgyűlési jegyzőkönyvekben (protocollumokban) jegyezték fel, a községekkel való megismertetésről a szolgabír ák tartoztak gondoskodni, ök rendszerint meghatározott sorrendben faluról