Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD KORAI TÖRTÉNETE - Az újkőkor embere

AZ ÜJKŐKOR EMBERE (Neolitikum) Az első embercsoport viszonylag rövid itt-tartózkodása után, hosszú ideig nem tudunk e terület múltjáról. Nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy lakatlan volt városunk és határa. Az i. e. VI. évezredben a neolitikus emberek életmódjának alakulásában robbanásszerű változás állott be. Az addig gyűjtögető, vadászó, halászó ember felismerte az élelem megtermelésében rejlő biztonságot. A zsákmányolás mellett egyre nagyobb szerepet kapott a földművelés, az ehető növények és magvak termesztése. A közel-keleti „neolitikus forradalom" - az új életforma - viszonylagos biztonságot nyújtott, melynek egyenes következménye volt a túlnépesedés. E területről egy állandó vándorlás (expanzió) indult el észak felé.

3 A Kárpát-medencében az éghajlat, s a vadon tenyésző növények fajtáinak sokasága alkalmas lett volna az élelemtermelés forradalmi változásának felismerésére, ám a „megérkezett" déli expanzió ezt megelőzte, így az új életmód „befogadásának feltételeit" valósággal felkínálta. Mintegy ezer esztendővel később - az i. e. V. évezredben - a Kárpát-medencében egy sajátos kultúra jött létre, melyet több, jól elkülöníthető csoportra oszthatunk. A dél felől áramló népesség kultúrája, helyi elemekkel gazdagodva létrehozta a „vonaldíszes kerámiát" használó népesség kultúráját. Míg az Alföldön a déli Kőrös-kultúra hatásai jól körvonalazhatók, addig a Dunántúlon a rokonhatásokat mutató, szintén déli Starcevo műveltség hatásai dominálnak. E legkorábbi neolitikus népesség fontos lelőhelye Szekszárdon a „Prantner-szőlőben" került napvilágra. A vonaldíszes kultúra gyakorlatilag az Atlanti-óceántól Kelet-Európáig terjedő óriási területen alakult ki.

4 Kisebb csoportjait ugyan el tudjuk különíteni egymástól, de e műveltség egy nagyjából azonos életvitelt feltételez. A rendkívül hosszú időt magába foglaló belső fejlődést jól tudjuk követni, s a késői fázisából ismert csatári és Táncsics Mihály utcai telepnyomok anyagában tetten is érhető. Az i. e. III. évezred első harmadában a Belgrád melletti Vinca-kultúra északi terjeszkedésének vagyunk tanúi. Mind a Dunántúlon - a Sárvíz és Duna vonalán - mind az Alföldön találkozunk hatásaival. Területünktől északra kialakult a Sopot-Bicske kultúra,

5 mely sajátos késő-neolitikus életforma folytatását feltételezi, ám pont megyénk területén más folyamatokkal számolhatunk. A déli, vincai hatások ugyan tetten érhetők, ám a helyi kultúra vitalitása kétségtelenül meghatározó. Az i. e. III. évezred közepe tájékán egy jól körül határolható kultúra jött létre, mely egy kis Tolna megyei faluról kapta elnevezését. E műveltség, mely majd másfél száz lelőhelyről ismert - a Lengyeli kultúra népe - hatásait már Wosinsky Mór kutatásaiból tudjuk.

(> Városunk területén talált leletegyüttesek sora arról tanúskodik, hogy e dombok lankáit is sűrűn szállták meg ezen új kultúra népei. A mindennapos élethez szükséges tudásuk, művészi forma- és színérzékük meglepő fejlettségről árulkodnak.

7 Telepeik rendszeréből, temetőik „rendjéből" kikövetkeztethető, hogy kis-családokban éltek. E közösségek félig földbe mélyített, sátortetős házakban laktak. Táplálékuk megszerzésére földet műveltek, vadásztak és halásztak. Szerszámaikat bámulatos ügyességgel alakították kőből, csontból és nyilván fából is. (Bár ez utóbbira csak feltételezéseink lehetnek, hiszen ezek elenyésztek!) A korábban kizárólagosan pattintott kőeszközök mellett nagy számban találunk csiszolt kőbaltákat, vésőket, buzogányokat. Megjelentek a nyél beerősítését biztonságosabbá tevő átfúrt kőeszközök is, mely igen fejlett technikai érzékre és tudásra utal. A csontból készített tárgyak között megtaláljuk a szarvasagancsból csiszolt, átfúrt kapákat, simitókat, sarlókat, melyek ugyancsak fontos dokumentumai e többezer éves életnek. Nem ismerték az agyagművességben a „korongolás" művészetét. Ennek ellenére a kézzel megformált edények sokaságát találja meg az ásató régész. A ház körül használatos