Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD AZ APÁTSÁG ALAPÍTÁSÁTÓL A TÖRÖK KIVERÉSÉIG (1061-1686) ... - A szekszárdi apátság alapítása és szerepe

öccse, I. László király követte, aki Salamont elfogatta, majd az országból is száműzte. A szekszárdi apátságot I. László király és utóda, unokaöccse, I. Kálmán király a közeli tolnai királyi udvarházból többször is meglátogatta. 1116-ban került trónra II. István király, aki ellenében nagybátyja, Álmos herceg akarta trónigényét érvényesíteni, de sikertelenül, minek következtében Bizáncba menekült. Álmos herceg fiát, Vak Bélát azonban titokban Pécsváradon a bencés apátságban rejtették el. Amikor II. István király Egerben betegeskedett, felfedték előtte Vak Béla herceg rejtekhelyét, akit azután udvarába hozatott és utódjául jelölt. Ahogy ezt a Képes Krónika sorai megőrizték: „a főemberek azért is szánták rá magukat, hogy értesítsék Béláról a királyt, mert roppant bánkódott amiatt, hogy nincs, aki az örökébe lépjen".

50 Ebben az időben Tolnán még állt a királyi udvarház, amelyet 1130 körül már a trónörökös, a későbbi Vak Béla király lakott. Itt vette el és itt élt II. István király parancsára Urus szerb nagyzsupán leányával, Jelenával, akitől több gyermeke is itt született, közöttük a későbbi II. Géza király is. A szekszárdi bencés apátság egyházi működését első évszázadában alig ismerjük. Ebben az időben Szekszárd mai területén Ebes helységben az 1142-ben alapított bátaszéki vagy másképp cikádori cisztercita apátság is kapott birtokot. A szekszárdi bencés apátság egyházi szerepléséről közel másfél évszázados késéssel értesülhetünk egy ügy kapcsán, amelyben III. Ince pápa 1212-ben a kalocsai érseket, a szekszárdi és a cikádori apátot megbízta, hogy a veszprémi püspök és a pannonhalmi apát között folyó vitás ügyben tanúkat hallgassanak ki. Hat évvel később, 1218-ban ugyancsak ebben az ügyben III. Honorius pápa a pécsváradi, a szekszárdi és a cikádori apátokat rendeli ki bírákul. Máskor a székesfehérvári Szent János Rend kereszteseinek perjele a saját és a társai nevében III. Honorius pápa előtt panaszolta be a szekszárdi apátot, hogy a nekik járó tizedeket jogtalanul lefoglalta. Ez ügyben a pápa az 1222. ápr. 30-án kelt oklevelében a cikádori apátot és a perjelt bízta meg, hogy a vitás feleket idézzék meg és ügyükben ítéljenek. Ekkortájt már a tolnai királyi udvarház a székesfehérvári keresztesek birtokaként tűnik fel.

51 Későbbi, 1338. évi peres ügyben történik említés II. András király korábbi, 1223. évi adományleveléről, amelyben Ipoltlaka birtokot a szekszárdi apátságnak adta. Ezen ügy előzménye az volt, hogy Tábor fia, Gergely és társai az éjszaka csendjében feltörték a szekszárdi apátság egyházának kincstárát, s onnan az ablakon keresztül 274 márka értékben kereszteket, kelyheket, valamint más kegytárgyakat vittek el. Az Ugrin kalocsai érsek előtt folyó perben derült ki, hogy a tettesek ráadásul semmi pénzzel sem rendelkeztek, amelyből megtéríthetnék az elvitt értékek árát. Ezért II. András király Tábor fia, Gergely Ipoltlaka nevű birtokát a rajta élő 30 teleknyi szabaddal és négy teleknyi szolgával, valamint minden hasznával együtt örökre a szekszárdi egyháznak adományozta.

52 A fent említett peres ügy egyrészt a szekszárdi apátság épületében az 1220-as években már jelentős egyházi értékek felhalmozását, másrészt az akkori birtokviszonyok jellegét mutatja. Ez a leírás azt is mutatja, hogy a korabeli falvakban élők társadalmi helyzete megoszlott, mivel ekkor itt szabadok és szolgák éltek. A szabadokat más oklevelekben másként lovas szolgáknak is nevezték. A bencés apátságok működése során a XI. századtól egyre több említés történik az egyházak lovas szolgáiról is, akik az apátjuknak lovas és más szolgálattal tartoztak. A lovas szolgák részint azokból a szabadokból kerültek ki, akik birtokaikkal valamelyik egyház védelme alá húzódtak, illetve annak szolgálatába álltak, részint azokból a szabadokból lettek, akiket a szekszárdi apátság vagy más egyház a maga birtokára telepített és számukra praedium-birtokot adott át katonai és más szolgálatuk fejében. A XIII. század második felében váltak ki közülük az egyházi nemesek vagy másként a praedialisták. A pannonhalmi apáttal jogaik védelmében szembeszálló lovas szolgák 1233. jún. 6-án egyezséget kötöttek, amelyben a pécsváradi és a szekszárdi apátok által is biztosított jogokat követelték maguknak. Ezen 1233. évi egyezség szerint a szekszárdi apát lovas szolgáinak kötelessége volt lovat adni az apát hírnökének, de csak akkor, ha az apát biztosítja annak teljes ellátását; telkenként és nem fejenként kötelesek voltak egy napot aratni, egy napot szé-