Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, VALAMINT AZ ÖNKÉNYURALOM ÉVEIBEN (1848-1867) - Szekszárd az első világháború éveiben

tű válsággal kezdődött, amivel a bevonulók is teljesen tisztában voltak. Egyetlen reményük, ami hamarosan szertefoszlott, a háború gyors befejezése lehetett. A militarizált hátországi közigazgatás felelőssége volt a közhangulat békéjének fenntartása, ami a harcoló egységek szellemére is erős hatással volt. A tanács saját eszközökkel nem rendelkezett, s ugyanolyan rossz financiális helyzetben volt, mint a filoxéravész idején. Az államtól, amely hadsereg ellátási, felszerelési hiányosságainak kifoltozásával volt elfoglalva, semmiféle segítséget nem kaphatott. A csapatok ellátásában is rákényszerültek arra, hogy engedélyezzék az élelmiszercsomagok küldését a frontra.

429 Egyedül a társadalmi szervezetektől és a közadakozásból remélhették, hogy konszolidálják a helyzetet. Ez annál is sürgetőbb feladat volt, mert augusztusban minden napra várható volt a háború másik, közvetlen nyomorúságának jelentkezése, a sebesültek érkezése. Az egészségügy, Szekszárd esetében ennek fő bázisa, a Kórház, ha lehet, még felkészületlenebb volt, mint a gazdasági és szociális intézmények. A szociális ellátatlanság egyhítése hasonló csatornákon keresztül indult meg, mint 1893-ban a filoxéra idején. A felekezeti jellegét elvesztett Tolnamegyei Nőegylet megnyitotta újból a népkonyhát és felveti a kisgyerekgondozás megszervezését. Az idők változása csupán azon látszik meg, hogy nem katolikus egyletek lépnek akcióba. Az államosított óvodában a hátramaradt szegénygyerekek felkarolására szóba sem került. Ezekben a napokban derült ki, hogy a városnak a felekezeti jótékonysági egyletek elsorvadtával nem volt szociális intézménye. 1914. augusztus 3-án alakult meg a városi jóléti bizottság ennek pótlására, a polgármester elnökletével - tulajdonképpen mégis az alelnök, Diczenty Lajos vezetésével. A hangadó itt is, mint a háborús közügyek többségében Leopold Kornél és felesége volt. A bizottság „aktívája" a virilis listán szereplők feleségei voltak. Ebben az esetben azonban el kell ismerni, hogy ezek az úrinők, cselekvési motívumaiktól függetlenül, gyorsan és hatékonyan dolgoztak. Még a megalakulás napján, vasárnap este, felkeresték a rászoruló családokat. A gondoskodás egyik legnagyobb problémája az volt, hogy a rászorulók nem ismerték lehetőségeiket - pl. a hadisegélyt sem igényelték, automatikusan pedig nem folyósították nekik. A városszerte meghirdetett gyűjtésből 150 családnak nyújtottak heti 4-6 korona segélyt. Szociális tartalékalapot gyűjtöttek. Négy városi gyermekmenhelyet állítottak fel, ahol reggel 6 óra és este 6 óra között 150 gyereknek napi kétszeri ingyen tej és kenyéradagot osztottak augusztus 13-ától.

430 Az állam nehézkesen követte a háborúra való berendezkedés fejleményeit. Ami a helyi közigazgatásnak sikerült, nem sikerült a Bécsben és Budapesten felállított Hadisegélyző hivatalnak 1914 augusztusában: az önkéntes adományok gyűjtésének központosítása. Ennek a kudarcát követte a hadiadó - a hadisegélyezési célokat szolgáló jövedelemadó - bevezetése. A vöröskereszt sem győzte másként terheit, mint az 1%-os pótadó kivetésével.

431 Anélkül, hogy lebecsülnénk a társadalmi intézkedéseknek a jelentőségét, meg kell állapítani, hogy ezek csak a legégetőbb pontokon enyhítettek valamit. A város ellátási gondjait ugyanis az is súlyosbította, hogy sokan vidékről is a városban kerestek rokonaiknál menedéket, s az átvonuló katonaság is itt szerezte be ellátmányát. A hadsereg élelmiszer-vásárlási hiányt teremtettek, különösen a téli hónapokban, a hivatalosan rögzített maximális árak

432 pedig a feketekereskedelmet támasztották föl. Ősztől kezdve azonban már jelentkezett a beindult haditermelés nyomán keletkezett hadikonjunktúra is, mindenekelőtt a munkalehetőségek szaporodásában.

433 A sebesültellátás terén is a társadalmi megmozdulás volt az egyetlen segítség. A békeidőben is túlterhelt Ferenc közkórházban rendeletileg felszabadított 60-70 ágy nyilván az amúgy is rossz közellátás kárára történhetett; a szegényebb betegek halálos ítéletét jelentette. A kórház régi bajaival küszködött. Bővítésre nem volt lehetősége. A rohamosan beinduló pénzinfláció ellenére rendelet tiltotta meg az ápolási díjak felemelését. Mint minden esetben, amikor a legnagyobb feladatok hárultak rá, akkor került csőd szélére a kórház már 1915-ben. Az állam emellett sohasem fizette ki az alapítványi intézménynek a hadiápo-