Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, VALAMINT AZ ÖNKÉNYURALOM ÉVEIBEN (1848-1867) - Művelődési körkép

zia második, új stílust követő, szalonképes és lojális generációja. A középrétegen belüli hierarchia elismert csúcsára vagyonával és diplomájával került. A típus törtető, a középosztályhoz való fölzárkózáson túl már lapjával is a politikai hatalom felé törekvést megszemélyesítő alakja volt Leopold Kornél doktor, a Tolnamegyei Takarék- és Hitelbank vezérigazgatója. A művelődési egységesülést ő is saját társadalmi rétegének égisze alatt képzelte el. Az új stílusnak megfelelően, ezt sokkal kevesebb szociális érzékkel képviselte, mint az előző generáció. Ö is „nyugot"-ra tekint, amikor az Iparosifjak Önképzőegyletének kimúlásáról elmélkedik: „Francia-, Németország, Anglia, Svájc, Belgium stb. iparosai az általános műveltség oly fokán állanak, mint a kereskedők vagy a szorosabb értelemben vett intelligentia; minden társas körben otthon érzik magukat...", míg nálunk, „különösen a kisebb városokban, hol az iparos osztály még távolabb áll a műveltségtől - folyton ellenséges indulattal viseltetnek az iparosok az intelligens elen iránt, gyakran gyűlölik őket; mert alacsony műveltségük miatt nem érintkezhetnek a társaséletben az intelligenciával".

396 Soraival részben hízeleg is saját belvárosi kereskedő-kispolgári olvasóközönségének, részben viszont egy valódi, műveltségi téren kifejeződő társadalmi választóvonalat is észlelt a kistermelő rétegek és a többségében zsidó kereskedő polgárok között.

397 Az államnemzeti nacionalizmus a század végén elfedte a polgári rétegek egységesülésének megtorpanását. Ez nyilatkozott meg az egyik oldalon a politikai antiszemitizmus színrelépésében, a másik oldalon abban, ahogy a zsidó polgárság nem ismerte föl a vele együtt fölnőtt polgárság övéhez hasonló problémáit. Az asszimilációs zavarokat jelzi, hogy az új polgárság bizonytalan öntudatának ellensúlyozására szüksége volt arra, hogy a Boda-féle régi, különösen dzsentri eredetű „feudálisnak" bélyegzett értelmiséggel szemben is fitogtassa modern szabadelvű polgári felsőbbrendűségét - és doktori címeit. Azt, hogy a középosztály rendi örökségű csoportjai közelebb álltak már egymáshoz, mint ahogy az versengő szembenállásukból látszik, mutatja, hogy Leopold lapja is csupán hírlapi évődésekkel viszonyul Boda közlönyének függetlenségi pártállásához. Az új stílus tollnokának Leopold is egy dzsentri értelmiségit szerződtetett lapjához főmunkatársnak: Bodnár Istvánt. Bodnár evvel vált valószínűleg az első hivatásos szekszárdi újságíróvá. Leopold Kornéllal párhuzamosan befutott életpályája a középrétegek világháborút megelőző átalakulásának minden általános leírásnál jellemzőbb tükre. A hivatalnok kisnemes szabályos megyei ranglétráján indult el. Nem volt szekszárdi származású. Felvidéki kisnemes református pap árva gyereke volt. 22 évesen a szekszárdi adófelügyelő mellett számtisztként lépett szolgálatba. 1887-ben vármegyei pénztári ellenőrré lépett elő.

398 Boda Közlönyénél működött először belső munkatársként, mint verselgető, írói ambíciókkal rendelkező fiatalember. Bodától pártolt át Geiger kispolgári lapjához, a Szekszárd Vidékéhez. Közben azonban országszerte írogatott más vidéki lapokban is. Huszonnyolc éves volt, amikor a Tolnavármegyéhez került. Ekkor még úgy tűnt, mint hivatásos újságírónak, nem volt önálló pártállása, annak dolgozott, aki megfizette, csupán rétege viszonylagos jobbratolódását követte a lapok közti vándorútjával is. Az évek során Bodnár sokat tanult Leopold Kornéltól, de meg is csömörlött az üzleti újságírástól. 1905-ben, mikor saját lapot indított, a Közérdeket, már ő is tekintélyes polgári értelmiségi volt. Takarékpénztári részvényes, virilis polgár volt, ha nem is állt a legnagyobb adófizetők élvonalában, a 65-ik helyet foglalta el, s ezt is a diplomásnak kijáró kétszeres adóösszeggel. Öntudata polgári, de másként ítélte meg az iparosokat, mint Leopold, és másként érti a „polgári osztályt", mint Boda Vilmos. „Minden város igazi erőssége az értelmes és független polgárság. Polgárságon természetesen nem a parasztságot értjük elsősorban, hanem az iparos és kereskedő osztályt."

399 Mégsem volt annyira polgár, hogy pusztán jövedelmező üzletet látott volna az újságírásban. Iszonyúnak tartotta azt a rombolást „...amelyet az utolsó évtized elvadult időszaki sajtója művelt a nép lelkében".

400 Lapjának címe is kifejezi, hogy milyen egységesítési koncepciót követett a politikai pluralizmus mel-