Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, VALAMINT AZ ÖNKÉNYURALOM ÉVEIBEN (1848-1867) - A társadalomszerkezet és társadalmi átrétegződés

Év Virilisek 1873-ban Az 1908. évi tanács virilisei Választott tagok Foglalkozás szám % szám % pontveszteség ill. nyereség 1873-hoz képest szám % Magánzó Nyugdíjas Összesen 3 43 7 100 2 1 67 3 1 100 - 4 + 1 2 2 1 2 68 100 A választott képviselők között a néhány értelmiségi csak erősíti a virilisektől való elkülönülést. A gazdák és kézművesek érdekeik hatékonyabb képviseletére kerületükben papjaikat és orvosokat, ügyvédeket is megnyertek, hogy a választott képviselők közt szerepeljenek, mint Wosinsky Mór esperes plébánost, Steiner Lajos ügyvédet. Ők a legnagyobb adófizetők között is szerepeltek, akár Fejős Károly mérnök, aki mindig választott képviselőként került a tanácsba. „Szekszárdi nagyközségen" belül külön életet élt „Szekszárd mezővárosa". Míg a tekintély, a vagyon és hatalom nyilván a viriliseknél összpontosult, a képviselők közül kikerült 12 városi elöljáró, - gyakran a bírók is, - néhány iparos mellett a nagygazdákból került ki. Ez alapján úgy tűnhetne, hogy a burzsoázia és az úri középosztály fölötte állt a kisváros mindennapi csetlő-boltó hátköznapi ügyeinek. Ennek a látszatnak a virilis testület belső rétegezettsége szerint változó az oka. A város nemcsak közigazgatási intézmény volt, hanem vállalkozás is. A vállalkozói réteg a virilisek élgárdája volt, mint a város szállodájának, malmának, vágóhídjának, borméréseinek árendása, vagy mint a város szállítója - az itatóspapírtól a pandúrok egyenruhaposztójáig -, a legnagyobbak mint építkezéseinek vállalkozói. Az elöljárói tiszttel ez összeférhetetlen volt törvény szerint is, de az elöljárói 200 forintos (átszámítva 400 koronás) évi fizetés (1872) egyébként sem tette vonzóvá a vállalkozói haszonról való lemondást. Épp az ellenkezője volt általános, az elöljáróságról való lemondás egy zsírosabb vállalkozás kedvéért, pl. Csötönyi Pál (Gruner) esetében, aki 1873-ban városi malombérletért mondott le tisztéről.

224 Mint virilis a tanácsban úgy is bent maradt. Az értelmiség egy része mint városi vagy megyei tisztviselő került összeférhetetlenségbe az elöljárói ranggal. Érdekeltsége és a előjogai folytán mégis a város gazdasági elitje és értelmisége volt az, aki képes volt használni a „népképviseleti" fórumot. Ez tűnik szembe már kezdettől fogva a rutinszerű kommunális döntéseken kívül a közgyűlési napirendekben és a résztvevők névsorában is. A mezővárosi népet képviselő választott testület ritkán jelenik meg a „tanácskozmányokra". A közülük beválasztott fizetett elöljárók jelenléte szimbolikus, többségük a határozatok végrehajtói apparátusának passzív tagjai, akik alig láttak bele a város hivatali és üzleti életébe. A képviselő-testület polgári csoportjaitól érdekeikben, s nem utolsósorban működési körükben távol álltak. Érdekképviseletüket részben a politikai-közigazgatási intézményeken belül, hagyományos politikai műveltségüknek megfelelően passzivitással, mint az iskolaügynél látni fogjuk - a polgári rétegek törekvéseinek nemegyszer visszahúzó hatású meggátlásával végezték, részben ezeken kívül, hagyományos felekezeti szervezetekben, sajátos művelődési formákban. A város tisztviselői kara és a bírák A városi tanács két testülete mellett a korszak folyamán egyre nagyobb szerepet játszott a városi hivatalnoki kar mintegy annak harmadik testülete. A hivatal, a szőlő és az ipar után, a város legnagyobb kereseti szektora volt. A vármegye után a legnagyobb hivatal a városi, illetve 1905-ig nagyközségi elöljáróság. A várostól „rendes fizetést húztak" a főbíró, az albíró