Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, VALAMINT AZ ÖNKÉNYURALOM ÉVEIBEN (1848-1867) - A filoxéra megjelenése és a mezőgazdaság átalakulása

hezvihető, mint valamikor a szőlőterületek bővítése. Az állami beavatkozás a kölcsönnyújtás feltételeivel meghatározta a felújítás technológiai kereteit, a korszerű eljárások gyakorlatban való átültetését azonban maguknak a gazdáknak kellett kikísérletezniük a hely adottságaihoz és a piac igényeihez mérve. Nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy új szőlőművelést kellett megtanulniuk. Mindenekelőtt a jól ismert, évszázadok óta termesztett fajták változtak meg. A múlt század elején összeírt 53 fajtával szemben 18-20 maradt meg - az új direkt termő fajtákkal együtt. A vörösbort adó fekete fajták maradtak uralkodók, ezeken belül a bikavér rovására a kadarka került túlsúlyba. „A XV. század óta változatlan vörösbor-készítési módszerek a piac hatására ekkor kezdenek megváltozni, és szó szerint annak szájíze szerint", - ahogy Töttős Gábor fogalmaz.

114 A „piac hatása" ugyanazokon a közép-európai csatornákon keresztül érvényesült, mint amelyeken a hitelek érkeztek. A szőlővészt megelőző tőkés alapítási korszakban a néhány nagykereskedő cégen kívül, - mint a pesti Jálics, a pozsonyi Palugyay - sokan megéltek a városban a borforgalomból. A nagykereskedők megbízottakkal, „üzletvezetőkkel" vásároltatták fel a bort. A felvásárlás stílusáról a patrióta önérzetében sértett újságíró számol be 1878ban. A Jálics cég üzletvezetője Lőwy Henrik „...nagy garral szokott Szekszárdon minden szüretkor megjelenni, s elfoglalva a várkert alá vájt két kéménytoronnyal ellátott pince rezidenciáját »souverain« hangon szokott a szekszárdi bor felett ítéletet mondani..." - általában, mint ebben az évben is, elmarasztaló ítéletet, pedig ha az ez idei nem is olyan jó, mint a nevezetes 1868-as mégis „középminőségű külkereskedelmi bor", s nem mint Lőwy ítélte: „testnélküli lőre". A kisebb kereskedők nagy része vegyes üzletet folytatott, kisárukereskedéssel, ügynökséggel, bérletekkel, köztük kocsmabérletekkel párhuzamosan űzte a borkereskedést. Sok iparos is kereskedett, mint például Ferdinánd Antal gombkötő, aki fiával bejegyzett „bortermelő és kereskedő" céget is alapított, - „Anton Ferdinand et Söhne" bélyegzővel

116 majd a Népbank egyik vezetője lett. Ez a vegyes, olykor iparral együtt űzött borkereskedés később is nyomon érhető, például Schiszler Károly kádármesternél

117 - Albanich György is kádármesterként kezdte a borkereskedést. A filoxéravészt megelőző régi stílusra jellemző, hogy a szekszárdi borkereskedő részvénytársaságot „nem helyi nyereséges vállalatnak", hanem „megyei közérdekű, s hazafias vállalatnak" tekintik

11773

, aminek hivatása a termelők kereskedelemnek való kiszolgáltatottságát mérsékelni. A 48-as generáció tollán ez a patrióta megfogalmazású „idealizmus" nem üres szólam még, mint ahogy ugyanekkor az 1876-os alsólegelő felosztásánál is sikerül a közművelődés javára lemondatni egyes vagyonosabb polgárokat részükről. A borkereskedő részvénytársaság elnöke 1876-ban Albanits György, igazgatója az 1869-es zászlóafférban radikálisan felszólaló Sánta István - aki még ebben az évben sikkasztási botrányba keveredett

118

, - ami szintén a régi stílus egyik gyakori velejárója volt. A régi, sokcsatornás borkereskedelem sokféle, szinte gazdánként változó minőségű borokra épült. Fénykorát a 70-es évek elején élte, amikor országos és nemzetközi sikereket ért el: 1872-ben első díj a kecskeméti országos kiállításon, a bécsi világkiállításon 1873-ban elismerő oklevél, érem a brémai nemzetközi gazdasági kiállításon, 1873-ban Londonban arat sikert Abeles Dávid kereskedő 1868-as szekszárdi vörösbora. Palugyai, a pozsonyi nagykereskedő sem nagyfajtából származó szekszárdi vörösborral arat sikert, hanem „szekszárdi válogatottal".

119 Valószínűleg arról az aszúról van szó, amit már Magda Pál is a budai borok elé helyezett, „erejében, testességében, aromájában" és aminek Liszt Ferenc is hírét költötte Csapó Vilmos szerint Európa-szerte.

120 A londoni világkiállításon tűnik ki a fajták sokszínűségének elavultsága. A standard minőségű olcsó, nagy mennyiségű és könnyű boroknak volt keletje; olcsó bort - ugyan korlátozott mennyiségben - Zerkovitz és társai szállítottak Szekszárdról. A mennyiségi termelésben hamar eldőlt a verseny az észak-afrikai telepítések termésének és a talpra állt nyugat-