Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, VALAMINT AZ ÖNKÉNYURALOM ÉVEIBEN (1848-1867) - A filoxéra megjelenése és a mezőgazdaság átalakulása

Míg ezek a beavatkozások a szőlőművelést korszerű irányba befolyásolták, mások átmenetileg konzerváló hatással is járhattak. Ugyanez a 8. paragrafus hitelt ad többek között a szőlő termőképességének beálltáig felmerülő „mívelési költségek" felére, amit fel lehet venni és családi munkaszervezetben meg lehet takarítani a napszámosok elől. A hagyományos paraszti munkaszervezetet konzerválta - hangsúlyozni kell, hogy ideje múltával, nagy belső feszültségek közepette - ez a hitelforma és a patriarkális nagycsaládi munkaszervezeten belül a családrészek közti birtokmegosztás ellen hatott - legalábbis a kölcsönök lejártáig. Árvaszéki iratokban esetek sorát találni, ahol a házas fiatalok fellázadnak a nagycsaládban osztályrészükül jutott „ingyenbéresség" ellen; birtokmegosztást követelnek, attól azonban a per idejére, józan belátásra térve, vissza is lépnek. A hitelnyújtás feltételei olyan szervezeti formákat is életre keltettek, amelyeknek a század közepén lezajlott paraszti polgárosodás már véget vetett. Míg a terjeszkedő szőlőművelés bőven nyújtott munkát, sőt birtokszerzési lehetőséget is, az önálló gazdaság vitelére képtelen zsellérségnél nem volt haszna a rokonság együtt tartásának. A dézsmamegváltáskor „kisházasoknak" nevezett városi zsellérség közt a rokoni együttműködésnek átmenetileg talajt adhatott a lecsapolt közlegelőn bővíthető állattartás. A legelők felosztása után viszont kényszerítve is voltak a kicsi, és a hagyományos szőlő és szántóterülethez képest gyenge minőségű földek feltörésére. Az állatok árán kezdhettek bele a telepítésekbe. Ez magyarázhatja a megmaradt legelők kiürülését is. Az 1876-os legelőfelosztást követő jó években házhelyhez is könnyen lehetett jutni. Az ez idő tájt megosztozó szegényparaszti házközösségeknek a városszéli szegénynegyedek terjeszkedésében is nyoma maradt. A régi rokoni szegényparaszti házközösségek a kipusztult szőlők felújítására élednek újra. Lényegesen különböznek az egy kézből vezetett nagycsaládi szervezettől, ami a fölsővárosi református gazdáknál figyelhető meg. Ez az Alsóvárosban dívó házközösségi forma a felújításra szövetkezik, rendszerint már megosztott törpebirtokon a közösen fölvett agrárkölcsön előnyének kihasználására.

110 A paraszti termelés bankhitelekkel megemelt tőkeszínvonala szemlátomást kevés változást hozott a tőkével szembeni mentalitásban. Szemben a város kispolgárságával, a gazdák továbbra sem gondoltak tőkefelhalmozásra, hanem továbbra is csupán a kölcsönök törlesztésére termeltek, s ha módjukban állt, földet vettek. A századfordulón a paraszti hagyatékokban a bankadósságok és betétek mindig negatív mérleget adnak, míg az iparos és kereskedőrétegnél a század végétől már a Népbankban összegyűlő kispolgári aktívum is kimutatható.

1 Nem is szólva arról, hogy az iparosok a kölcsöntőkét már jövedelmező vállalkozásokba fektetik. Mindent elvállaltak, ami a befektetett tőkénél nagyobb hasznot hozott. A szőlővásárlás - a századfordulón megszorult gazdák már lehetőleg felújított szőlejének megvétele - nekik is biztos tőkebefektetést jelent. A gazdasági megfontolások mellett a szőlő a helyi meghonosodás kritériuma volt. Az „úri birtok" tekintélyt is kölcsönzött a középosztály felé tájékozódó kispolgárnak. Emellett azonban megjelennek náluk a földbe vagy betétbe helyezett tőkénél magasabb kamatot biztosító részvények és értékpapírok is. Velük szemben a parasztság egyes kiemelkedő alakjától eltekintve, mint a népbankrészvényes Csötönyi Pál, Takler József, vagy a malombérlő Cseri Szabó János, akik vállalkozásokban is részt vettek, a fölhalmozás egyetlen formája a földvásárlás maradt. A nehéz években a földvásárlásnak sokszor a hatóság kellett gátat vessen. A gazdák, akiknek családjában mindig akadt kiskorú érdekelt, makacsul ostromolták a városi közgyámot, nemegyszer megalapozatlan pénzügyi hátterű, kockázatos földvásárlások engedélyezésének kérvényeivel. A mentalitási különbségek mögött többek közt a lassan változó örökösödési szokások álltak. Az iparost tőketermelésre ösztönözte az, hogy az ipart öröklő legidősebb fiúgyermekén kívül a többit taníttatni kellett, vagy kiházasítania polgári normák szerint. A parasztoknál a birtokon való egyenlő osztozás szokása maradt életben. Ezt látták megerősítve az egyenlő örökösödést előíró polgári törvényben is. A leányok pénzzel való kielégítése is lehetőleg a földvásárlást szolgálta az új családi gazdaságban.