Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, VALAMINT AZ ÖNKÉNYURALOM ÉVEIBEN (1848-1867) - A filoxéra megjelenése és a mezőgazdaság átalakulása

lósult vonal üzleti kereteit is megteremtette. (A változatok azért is érdekesek, mert idővel majd mindegyik megvalósult.) Végül 1881-től a pécsi fővonalhoz való csatlakozás került előtérbe, a Rétszilasról elágazó szárnyvonallal. Az amúgy is nehéz helyzetben lévő vasútépítő társaság, nyilatkozatából ítélve meglehetősen idegesen fogadta az államilag kiközvetített üzletet.

43 A város már a simontornyai verzióra készülve részvénykibocsátásokkal gondolta megalapozni a vállalkozást, s 62 ezer forintot jegyeztetett vasútépítési célra. Ezenkívül 1881 augusztusában megszavazott 10 ezer forint, pótadóként a városra ki nem vethető összeget - amelyet hitelben vesz fel, és 30 év alatt mégiscsak pótadóból törleszt -, valamint 10 kat. h. építkezési területet 300 forintjával ugyanilyen feltételek mellett.

44 A társaság azonban nem bízott már a részvényekben és a jegyzett 62 ezer forint 35%-át „követelte" a „fond perdu" (veszteségalap) javára befizetni készpénzben. A pécsi vonal befejezése után 1883 májusára a társaság el is készítette a pályát. A tanácsban az állomás helyének kijelöléséről folyt vita, hogy a gyepmestertelepnél, vagy mai helyén, a Gemenci úthoz közel létesítsék.

45 A város számára kedvező volt a simontornyai és az eszéki vasúttervekkel szemben, hogy a pályát bevezették az Alsó-legelőre, s nem kellett hosszú bekötőutat építeni az állomáshoz. Az állomást a megyével és a társasággal közösen hamar összekötötték a Gemenci úttal. Avasúti forgalom 1883. november 28-án indult meg ünnepélyesen. A város ekkor a rétszilas-szekszárdi szárnyvasút végállomása lett. Az 1897-ig, a Bátaszékig vezető Sárközi vasút megépítéséig tartó vasúti zsákutcának éppen ebben az időszakban több előnye volt, mint hátránya. A szőlővésztől legyengült gazdaságú városnak a 90-es évek átvészelésében, új kulturális és intézményi funkciók megszerzésében előnyt jelentett az, hogy nem átmenő állomás volt az észak-déli vasútforgalomban, hanem őrajta keresztül kapcsolódott be a vidék a budapesti központtal kiépült pénz- és áruforgalomba. A másfél évtizedre megszerzett, ma úgy fogalmaznánk, hogy „alközponti helyzetnek" a sárközi vasút vetett véget 1897ben - s nem a Bajánál 1909-ben megépült Duna-híd.

46 Az 1883-as év nemcsak a vasutat hozta meg a város számára, hanem ebben az évben jelentkezett először a szekszárdi szőlőhegyen a filoxéra is. A nagyközség közgyűlése 1883. november 24-én hozta az első, „A filoxéra meggátlása céljából szerkesztett szabályrendelet"-et, s november 28-án indult meg a vasút. A FILOXÉRAVÉSZ ÉS A MEZŐGAZDASÁG ÁTALAKULÁSA A XIX. század végén Magyarország is az ipari forradalom sodrába került. A tőkés gyáripar a fővárosra és néhány ipari településre koncentrálódott. Az iparosodással mért korszerűsödés mellett az agrártelepülések az elmaradottság szigeteinek tűnnek. Noha ez esetenként igaz is, kevéssé ismertek azok a szálak, amelyekkel a mezőgazdasági jellegű területek többsége az ipari átalakuláshoz kapcsolódott. A kapcsolódás különösen fontos az olyan területeken, ahol az árutermelésnek régi hagyományai voltak. Ezek között jellegzetes ősi típus a szőlőtermelő táj, amely az állat- és gabonakivitel mellett az ország legjelentősebb exportáru-termelője volt. A borvidékek a piacra utaltságuk folytán gazdasági és művelődési téren is az ország legnyitottabb területei voltak. A borvidékek mezővárosai a magyar városodás egyik típusát alkották a tőkés időszakban is

4 Szekszárd történetében a szőlő éppen korszakunkban tűnt a modern fejlődés, vagy inkább az iparosodás akadályának, holott a szőlőművelés csupán Szekszárd és vidéke művelődésének továbbörökített, szerves része maradt. A mezővárosok hagyományos nyíltsága, tiszteletet parancsoló szívóssága mutatkozik meg a filoxéra okozta nyomorúság mellett a gazdák közt az új fajták meghonosítása és az új művelési módok gyors alkalmazása terén. A vész mellett zárkózik fel Szekszárd a művelődési szempontból is jelentős bortermelő városok közé; iskolák és tanintézetek sora alakult határai között az 1890-es években. Történeti példákat tekintve egyáltalán nem különös az sem, hogy ennek a művelődésnek a megújulását kívülről érkezett megrázkódtatás gyorsította meg.