Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, VALAMINT AZ ÖNKÉNYURALOM ÉVEIBEN (1848-1867) - SZEKSZÁRD A DUALIZMUS KORÁBAN (1867-1918)

hurcoltak, saját, közgyűlésen hangoztatott emlékezete szerint, távollétében halálra is ítélték. Személyében a város polgári rétegeinek az önkényuralom idején csendben megkötött kiegyezése szólal meg, amikor mérsékletre int. Hiszen ő is császárhű polgárok személyére szóló garanciájával kerülte el a büntetést. A szabadságharcban szerzett hadiszállítói hasznát ez esetben nem sikerült erkölcsi tőkével párosítania, a zászló egyelőre fennmaradt a városházán, míg este ismeretlenek le nem vették. A levétel az egész városban zúgolódást váltott ki, ami mindenki számára kielégítő kompromisszum létrehozását követelte. A feszült figyelemmel kísért tárgyalások során szólalt meg Kelemen József központi főbíró - Babits Mihály anyai nagyapja - hogy vagy minden pártnak joga van kitűzni zászlaját, vagy senkinek. Az egész korszak szellemére jellemző, hogy mit fogadott el a városban szembenálló mindkét helyi hatalom képviselete semleges megoldásnak. Végül mindenki megnyugodott abban, hogy a város trikolorját tűzzék ki „1848" felirattal. Az uradalom, mint kegyuraság A századosi gyűlések jegyzőkönyvében pár nap múlva, január 21-én megjelenik a mezőváros életében még sokáig nagy szerepet játszó másik hatalom, az alapítványi uradalom, ez esetben mint kegyuraság. A város közhangulatát képviselő gyűlés hiába akarta a polgári viszonyoknak megfelelő „adófizető jogi személy" helyzetébe visszaszorítani a nagyhatalmú volt uraságot. Nemcsak a határban volt úgyszólván mindenhol jelen vitatott és vitathatatlan birtokaival, egyelőre az uradalom tulajdonát képező, de a város közönségének használatában lévő létesítményeivel, hanem a városon belül is, annak mindennapi életében is. Ebben az esetben mint donátor jelent meg. A város kérésére, a vallás- és közoktatási miniszter közbenjárására átengedte a vár tövében álló uradalmi kádárlakot reáliskola létesítésére. Az uradalom, mint ellenfél Májusban az uradalom a bordézsmamegváltással kapcsolatban jelent meg a jegyzőkönyvben, mint ellenfél. 1869 májusában még nem látta világosan a város képviselőtestülete, hogy hogyan rendezze ezt az egész várost alapvető létalapjában érintő kérdést: mint úrbéres, állami megváltással, vagy mint az uradalom szerződő fele, saját forrásokból. A megváltás végső határidejéig még két év volt hátra, s a megváltás összegének 13/20-ad része összegyűlt - legalábbis így hitték akkor még. Tehát nyugodtak voltak a századosok. Az állam által felajánlott közvetítést elutasították, pedig az ez év január elsején esedékes megváltási részletek befizetése gyenge eredménnyel végződött. Behajtásokra is kényszerültek. Hamarosan az is kiderül majd, hogy a befizetett összeg sem volt kezelőjének, Szabó Mihálynak kezében biztonságban. A vasút, a gimnázium és az ármentesítés Június 3-án Augusz Antal báró, százados városi képviselő interpellált a gyűlésben Szluha Benedek képviselőhöz. Három kérdése a korszak első felének három legnagyobb horderejű tervét érintette, amelyek nyilván túl is haladták a városi politika hatáskörét: - Miért maradt ki Szekszárd az eredetileg Szekszárdon át tervezett Kaposvár-Dombóvár-Bonyhád-Bátaszék vasútpálya-vállalkozásból? - Mikor kapják meg a vallás- és közoktatási minisztertől a reálgimnázium szervezeti tervét, amiért már két évvel ezelőtt folyamodtak, amihez már megszerezték az uradalomtól a telket, s a város 30 ezer forintot megajánlott a létesítésére.

5 - Végül a báró felszólítja a képviselőt, hogy kérje föl az alispánt, az érdemben kiküldött választmány elnökét, hogy a „kormányilag helybenhagyott" Duna-védtöltési tervezet alapján kezdjék meg az építkezést.