Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, VALAMINT AZ ÖNKÉNYURALOM ÉVEIBEN (1848-1867) - Az önkényuralom évei

nács végül 12 egyenruhás rendőr felállításáról határozott. A rendőrség részére Antal Vince városbíró 1862-ben kért fegyvereket.

174 A bűnesetek elszaporodásakor a hatóságok bevezették a rögtönítélő bíráskodást. Az 1854-ben felállított Tolna megyei polgári rögtönítélő törvényszéket 1855-ben megszüntették,

175 de 1859-ben újra bevezették a rögtönítélő bíráskodást. A város polgárai által elkövetett enyhébb vétségeket a szegényalap javára behajtott pénzbírsággal sújtották. 1854-ben 94 Ft-tal gyarapodott a szegénypénztár. A kocsmárosok a záróra túllépéséért, a kereskedők hamis mérték használatáért fizettek. De pénzbírságot vetettek ki a kisebb lopásokra, az ünnepnapi munkavégzésekre, hazárdjátékra is.

177 A város igazgatásának fent vázolt, a feudális korból örökölt rendszere már nem felelt meg a polgári fejlődés által támasztott mind sokrétűbb követelményeknek. Az abszolutizmus kormányzata felismerte a szakszerű igazgatási apparátus felállításának szükségességét, de a polgármesteri hivatal felállításával megkezdett korszerűsítést az önkényuralom bukása megakasztotta. Problematikussága abból fakadt, hogy a korszerűség igényét nem tudta - a rendszer lényegéből fakadóan nem tudhatta - összeegyeztetni az önkormányzati hagyományokkal, így azután a politikai nyomás alól felszabaduló nép természetes reakciója volt a visszatérés a már meghaladott rendszerhez. A dilemma a kiegyezés előtti időszak politikai keretei között nem volt meghaladható. A VÁROS ÉS URADALOM Jogi viszony A neoabszolutizmus még az általa felvállalt polgári elveket sem tudta következetesen átültetni a gyakorlatba. Mivel nem számolta fel a feudalizmus minden elemét, az 1848 előtt ezernyi szállal összekötött uradalom és mezőváros viszonyában a polgári és feudális elvek olyan kusza szövevénye jelentkezett, amely az uradalom, a mezőváros és a közigazgatási hatóságok háromszögében állandó súrlódásokat, igazgatási káoszt idézett elő. 1848 előtt a mezőváros az uradalom fennhatósága alatt állt, döntő befolyása volt a városi vezető tisztségek betöltésére, a városi élet minden területére. Az 1848-as polgári forradalmat követően nem csupán az uradalom joghatósága szűnt meg a város felett, hanem immáron mint polgári jogi személy, amelynek Szekszárd területén birtoka van, az uradalom került a mezőváros joghatósága alá, amelyre a város adót vet ki. Ezt a polgári elveken nyugvó új viszonyt számos tényező keresztezte. A korábbi alá-fölérendeltségi viszony sokáig ott kísértett mind az uradalom vezetőinek, mind a város polgárainak tudatában. Erősítette ezt a tényezőt, hogy a városlakók dézsmás szőlőik után tulajdonképpen még mindig adózó jobbágyai voltak az uradalomnak. A birtokrendezési per csak a dualizmus időszakában zárult le, addig a város területe elvben az uradalom és a község tulajdona volt, és ennek alapján beleszólást igényelt az uradalom a várospolitika kérdéseibe. Valahányszor Szekszárd házhelyeket mért ki és adott el, az uradalom tiltakozott ellene, mert véleménye szerint a város megsértette földesúri jogait. Amikor 1867-ben a Virág utcában egy nagy tűz nyomán a város a telkek növelésével akarta a tűz átterjedésének veszélyét csökkenteni, az uradalom ismét óvást emelt. Fellépése oly nyilvánvalóan ellenkezett a város fejlődésének érdekeivel, hogy nemcsak a megyei hatóságok, hanem az ekkorra már megalakult belügyminisztérium is Szekszárd mellé állt: „az úrbéri rendezetlen városban a közterületek közössége oly mértékben ki nem terjeszthető, hogy az akadályozza az utcák közérdek meghatározta szabályozását."

178 Az 1853. évi úrbéri pátens érintetlenül hagyott több regálejogot, köztük a legfontosabbat, a kocsmáitatást. Ezzel a város életének több fontos eleme az uradalom irányítása alatt maradt.