Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, VALAMINT AZ ÖNKÉNYURALOM ÉVEIBEN (1848-1867) - Az önkényuralom évei

A múltban gyökerező összefonódás számos - a város számára előnyös eleméhez - viszont maga Szekszárd ragaszkodott. A szekszárdiak vámmentességet élveztek a helyi vásárokon és a vámhídon. Az uradalom mindkét kiváltságuk eltörlését megkísérelte.

179 Mint a mezőváros kegyura, az uradalom tartotta fenn 1848 előtt a római katolikus templomot és iskolát. Az úrbéri szolgáltatások eltörlése következtében megcsappant jövedelme mellett egyre inkább vonakodva tett eleget kötelezettségének.

180 Az uradalom és a város közötti jogi viszonyt tovább bonyolította, hogy az uradalom nem volt önálló, a területileg illetékes pénzügyigazgatóság szoros felügyelete alatt állt. Engedélye nélkül pl. még a kisebb kifizetéseket sem folyósíthatta. A város tehát jogai érvényesítéséért folytatott küzdelmében a pénzügyigazgatósággal került szembe, amely egyszerre volt gazdálkodó szerv és pénzügyi hatóság, és az uradalom védelmében - e minőségben illetéktelenül - hivatali hatalmát is bevetette. Mivel a közigazgatási hatóságok a város mögé álltak, az uradalom és a város közötti vita számos esetben a megyehatóság és a pénzügyigazgatóság küzdelmévé fajult.

181 Az uradalom egyrészt igyekezett a város feletti ellenőrzés maradványait megőrizni, másrészt következetesen szembeszegült a város igényével, hogy hatósági funkcióját vele szemben érvényesítse. Ezért emelkedhetett elvi jelentőségűvé minden vitájuk, mégha csupán egy kerítés beljebb helyezéséről volt is szó. Ennek az ügynek kapcsán fogalmazódott meg világosan, hogy miről is van szó. A valóságos tét nem egy kerítés vagy néhány lépcső. A város álláspontja: az uradalom csak olyan tulajdonos, mint a város bármely lakója, akiket azonos kötelezettségek terhelnek. Az uradalom képviseletében Horváth Ede tiszttartó: kihívó, szemtelen a városi tanács követelése. Az uradalom a város kegyurasága, habár a város az uradalmat mint egy városi lakost tekinti. 1865-ben, 17 évvel a jobbágyfelszabadítás után zajlik ez a vita.

182 A fentiekből kiviláglik, hogy a város fejlődésének kulcskérdésévé, elodázhatatlan feladattá vált a feudális jogviszony rendezetlen kérdéseinek megoldása, az uradalomhoz fűződő kötelékek elvágása. A bordézsma megváltása A város az 1848. évi áprilisi törvények alapján az úrbéri természetű szolgáltatásokat már nem fizette. A magyar országgyűlés 1848 szeptemberében eltörölte ugyan az szőlődézsmát, de a császári kormányzat ezt érvénytelennek nyilvánította, így egy évi szünet után Szekszárd ismét fizetni kényszerült. A város és az uradalom számára a bordézsma sorsának megkülönböztetett jelentősége volt. A mezőváros jövedelmének és így az uradalom bevételeinek döntő hányadát ez adta. Szekszárd egy korábbi megállapodás alapján nem természetben fizette a dézsmát, hanem évi átalányban 8 000 pengő Ft-tal váltotta meg.

183 A tét nagysága miatt a város egy - nem sok sikerrel kecsegtető - pert indított a szőlők úrbéri jellegének elismertetéséért, a bordézsma alóli felmentésért. A város már 1850. januárjában óvással fizette meg az évi megváltási összeget. A pert 1851-ben indította el, és 1853. december 13-án hozott ítéletet a pécsi megyei törvényszék. A felperes várost Radocsay József ügyvéd képviselte, akinek siker esetére 2 000 Ft honoráriumot ígértek. Keresetének indoklása az volt, hogy 1848 óta a város nem fizet gabonatizedet, tehát a városi földek úrbéres jellegét maga az uradalom is tudomásul vette. A város szántói és szőlői között a korábbi szerződések nem tettek különbséget, így azok is úrbéresek. Egy másik, ennek ellentmondó érv az volt, hogy az uradalom apátsági birtok, így a város adója lényegében papi tized volt, amelyet szintén eltöröltek az 1848-as törvények. Az uradalom kifejtette, hogy az 1711., 1719., 1767. évi szerződéseket az apátok mint földesurak kötötték meg, tehát a dézsma papi tizednek semmiképpen nem tekinthető. Vitatta a szekszárdiak földjének úrbéres természetét, cenzualistáknak tekintette őket. Ez az érv már előrevetítette, hogy az uradalom nemcsak a szőlődézsmát, hanem valamennyi elvesztett földjét a mezőváros lakóival kívánja megváltatni.