Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN - A langobardok

területét, s ezt igazolni látszanak a régészeti források is. Dél-Pannoniát - a bizánci és a langobard források szerint - 546-ban Audoin királyuk vezetésével foglalták el.

36 Ez az esemény egyben azt eredményezte, hogy Pannónia egész területét ismét egyetlen nép uralma alatt egyesítették. Ám ez egyúttal forrása volt egy újabb konfliktusnak, nevezetesen: szembeállított két germán népet egymással, a langobardokat a gepidákkal. A tét a Kárpát-medence birtoklása volt. Szekszárd-felsövárosból az 1940-es évek elején került a múzeumba egy langobard férfi sírjának - valószínűleg nem teljes - anyaga. A hatalmas, széles pengéjű vaslándzsa, valamint a kerek, középen erősen domború és gombban végződő pajzsdudor beszédesen vall gazdája származásáról. Hogy volt-e még más lelet is a sírban, sajnos nincs róla tudomásunk. Ám ha a lándzsa és a pajzs sírba kerülését érteni akarjuk, meg kell ismernünk a langobard társadalom összefüggéseit. írott történeti forrásaikból (krónika, törvények) pontosan megismerhető társadalmi berendezkedésük. Az első nagy elvándorlásuk időszakában, amikor az Elba folyó torkolatvidékéről elindultak új hazát keresni, a király szigorú harci rendbe szervezte a fegyverforgató férfiakat és családtagjaikat. E szerint a társadalom alapját a fara (nemzetség) képezte. A farák együttesen alkották az exercitus-t a sereget. Mire Pannoniába érkeztek, addigra ugyan erősen megváltoztak ezek a fogalmak, de lényegében még mindig lehetett rájuk támaszkodni. Egy-egy farában a szabad férfi fegyverzete mindig a nehéz, kétélű kard és a nagyméretű, vasalt pajzs volt. Sok esetben egészítette ki e felszerelést a nagyméretű hajítólándzsa is. A szabad férfiakon kívü

1 .ëlszabad, vagy szolgai sorban élő férfiak sírjai is előkerülnek, de ezeknek sohasem járt kard és pajzs.

37 Egy-egy langobard temető - az esetek nagy többségében - egy-egy fara temetkezési helye. így természetesen megtaláljuk a szabad nők sírjait is. A női sírok tanúságtétele szerint, Pannoniában hirtelen meggazdagodtak a langobardok, mert néha hallatlanul pompás, ékszerekben gazdag viselettel temetik el asszonyaikat.

38 Tolna megyéből két teljesen feltárt temetőt (Kajdacs és Tamási) ismerünk.

39 Mindkét temetőben megközelítően ötven halottat temettek el. Ha figyelembe vesszük, hogy feltűnően kevesebb férfi halottat hantoltak ezekben el, akkor jogosnak tűnik az ásató véleménye, nevezetesen: itt olyan farak temetőiről van szó, melyek igen sok vérveszteséget szenvedtek el a harcokban. E jelenség által felvetett kérdésekre a langobard történelem későbbi időszakából kaphatjuk meg a megnyugtató választ. Számunkra csupán most annyi a döntő, hogy a szekszárdi sírban egy olyan langobard férfi nyugodott, melynek nemzetségi temetőjét nem ismerjük, de e farának, rangos harcosa volt.

40 546 után Audoin langobard király szövetségre lépett Iustinianus bizánci császárral a gepidák ellen. Ebben bizonyára szerepet játszott az is, hogy a császár Audoinnak adományozta Dél-Pannoniát és a pannon-noricumi vidéket, ahol még romanizált lakossággal is számolnunk kell.

41 A langobard-gepida háborúk korai szakaszának két sorsfordulós összecsapása 549-ben a „szerémségi hadjáratban", majd a „történelmi Asfeld-i" ütközetben csúcsosodott ki. Ekkor még a langobardok óriási fölényét állapíthatjuk meg.

42 A bizánci aranyak megtették hatásukat, mert a császárság hatalmi harcában is feltűnnek. 552-ben Narses itáliai hadjáratában 5500 langobard fegyveres férfi és 3000 herul harcos is részt vett, s nem kis szerep jutott nekik a kivívott diadalban. Igaz a győzelem utáni zsákmányolásban is úgy „kitüntették" magukat, hogy sürgősen hazabocsátották a harcosokat.

43 Iustinianus és későbbi utódja II. Iustinus császárok politikája teljesen világos „római politika" volt. A langobardokkal kötött szerződés végül is arra irányult, hogy e harcias néppel tétessék tönkre a gepida királyságot. E háborúskodásban mindkét nép csak meggyengülhet, s a két gyenge „barbár" hatalom féken tartása egyszerűbb feladat. Bizáncnak rendkívül fontos lett volna Sirmium birtoklása. Ám e városra - mint kulcshelyzetben lévő régi római erősségre - természetesen a gepidák is, majd később a langobardok is igényt tartottak. Éppen ezért Bizánc a hintapolitikához folyamodott. Hol a langobardokkal, hol a gepidákkal kötött „szerződéseket".

44