Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN - Az avarok és az avar birodalom

565-ben a fiatalon uralomra jutott langobard király - Alboin - támadást intézett az akkor gepidák által birtokolt Sirmium ellen. Ám itt súlyos vereséget szenvedett az éppen szövetséges gepida-bizánci csapatoktól.

45 Alboin ekkor döbbent rá, hogy egy gepida-bizánci szövetség olyan túlerőt képezhet, mely akár az egész langobard nép létét is veszélyeztetheti. E súlyos lehetőség hatására Alboin kétségbeesett lépésre szánta el magát. 566-67 telén követeket küldött az Al-Duna mentén élő, félelmetes hírű avarok kagánjához, Bajánhoz, szövetséget ajánlván fel a gepidák ellen. Végül is e szövetség igen súlyos feltételekkel jött létre. Győzelem esetén Baján népét illeti meg egész Gepidia területe, valamint a langobard állatállomány egytized része is.

46 Hogy miért kötötte meg Alboin ezt az „előnytelen" szerződést, arra a pontos választ megadni képtelenek vagyunk, a források erről hallgatnak. Csupán sejthető Alboin „logikája". Vélhette, hogy a lovas harcmodorhoz szokott avarok támadása Sirmiumnál megtörik, ám jelentős erőket kötnek le. Míg a langobard fősereg az ország középső részét dúlja fel - az avarokkal egy időben történő támadással - a gepidák csakis a kisebbik rossz „megoldást" választhatják szorongatott helyzetükben. Kiegyeznek a langobardokkal, Sirmiumot átadva nekik. Ezután „szövetségben" az avarok ellen fordulni és visszaszorítani a „nemkívánatos" szomszédot eredeti szállásterületére.

47 A langobard seregek 567-ben átkelve a Dunán, a gepida anyaországra támadtak. Ugyanakkor az avarok hátba támadták a gepidákat. E kétségbeejtő helyzetben - a Kunimund által vezetett gepida fősereg, hátában az avarokkal - a langobardok ellen fordult és katasztrofális vereséget szenvedett. Maga a király Alboin kezétől esett el, s a zsákmányban dúskáló langobardok fogjul ejtették a király leányát is Rosamundát.

48 A diadalmas sereg rablott kincsével hazatért, ám köszönet ebben a győzelemben nem volt. Sirmium gepida parancsnoka - megtudva a katasztrófát - kardcsapás nélkül átadta a várost Bonos strategosnak, aki bizánci csapatai élén tétlenül nézte végig az öldöklő küzdelmet. Ezzela Keletrómai Birodalom véráldozat nélküljutott ismét a volt római erősséghez.

49 így Alboin Sirmium birtoklásának „álmától" egy csapásra elesett, s ugyanakkor egy mindenre elszánt, harcias szomszédot szerzett az avarok betelepedésével. Gepidia megszűnt, de veszélybe került a langobard uralom is Pannoniában. AZ AVAROK ÉS AZ AVAR BIRODALOM Alboin szövetségeseiről - az avarokról - alig tudott valamit is az akkori Európa. Hirtelen és váratlanul jelentek meg a kelet-európai sztyeppén, s megjelenésükkel egy időben politikai tényezőként szerepeltek. Theophanes, görög történetíró a következőket jegyezte fel az első avar követjárásról: „Ebben az évben (558) egy különös nép érkezett Bizáncba, kiket avaroknak neveznek; az egész város összefutott látásukra, mert még soha nem láttak hasonló népet: hajukat hosszan lelógó varkocsban hordják, melyet szalagok fonnak át. Viseletük egyébként a többi hunokéhoz hasonló."

50 E néhány sorból világosan kitűnik, hogy e népcsoport önmagát avarnak nevezte. Ám nem sokkal e követjárás után, újabb adatokat tudunk meg róluk, újfent bizánci forrásból. 576-ban a császári udvart egy Valentinos nevű követ képviselte a nyugati türkök kagánjának székhelyén. Turksanthos kagán kemény üzenetet küld a bizánci császárnak. Ingerülten jegyezte meg, hogy tudomására jutott, miszerint a császár szövetségre lépett „szökött" rabszolgáival, az uarchonitákkal (varkoniták).

31 A két bizánci feljegyzés úgy tűnik - ha nehezen is - összeegyeztethető. Turksanthos azoknak a nyugati türköknek volt kagánja, akik a VI. század elején két ázsiai hatalmat is megdöntötték. Itt csakis a Heftalita- és a Zsuan-Zsuan birodalmakról lehet szó. Nyilvánvaló, hogy a „szökött rabszolgák", akik önmagukat avaroknak merészelik nevezni, e két meg-