Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A KÉSEI FEUDALIZMUS KORÁBAN (1686-1847) - A tűzvésztől a polgári forradalom küszöbéig

Az 1849. májusi toborzáson a Banity, Drubics és Paulovits földművescsaládok, Mazanics fazekas, Kunicz molnárcsalád egy-egy férfitagja is bevonult Kossuth Lajos zászlaja alá.

419 Az 1810. évi népesség-összeírásban 91, a városháza 1846. évi avatásakor 113 szláv nevű családfőt találunk, ezeknek valamivel több mint a fele délszláv (rác). Legnépesebbek a Benevits, Kovácsovics, Mitrovics, Nikitics, Petrovics és Ulakovics famíliák. (1825-ben a Lorencsics nemzetségből 10 adózó családot írtak össze. Közülük került ki a Remete-kápolna gondnoka és több neves kézműves is.) Mesterségükre nézve fazekasok, csizmadiák, molnárok, szappanfőzők, szűcsök, szűrszabók, kereskedők és szőlőművelők.

420 Tótok A18. század elején nem az északi szlávokat, hanem a katolikus horvátokat és bunyevácokat nevezték el tótnak.

421 A19. században a szlovákokat is tótnak nevezik. 1846-ban 50 „tót" családot tartanak nyilván városunkban. Rajtuk kívül tucatnyi lengyelt, sőt a „Muszkaországbeli" Szokolovicsot is tótnak mondják. Egy 1834. évi büntetőperben Varga Györgyné, Panna asszonyt minden tanú „tótasszony"-nak titulálja.

422 Nemzetes Németh István selyemtenyésztési felügyelőt 1834-ben azzal vádolták, hogy szomszédasszonyát a következő szavakkal szidalmazta: „...megállj, mívelem azt a k... tót szentedet, meghalsz ma az akasztófa alatt!"

423 Az 1823. évi szeptember 14-i szekszárdi vásárban „tótvas"-nak mondják a gyenge minőségű kovácsvasat.

42 Szokolovics Kijevből került - viszontagságok között - Szekszárdra. „Óhitű"-nek, azaz pravoszlávnak vallja magát. Résztvett II. Katalin orosz cár magyar ezredében a poroszok ellen folyó háborúban, majd két évig a lengyelek ellen harcolt. Azután a török elleni hadjárat alatt Konstantinápolyban fogságba esett, ahol egy török tiszt 300 garasért eladta rabszolgának. Gazdájától azonban megszökött, Belgrádnál átúszta a Dunát, s Szekszárdra jött. Erről a „Muszkaország"-beli jövevényről fennmaradt egy kitűnő jellemzés. Eszerint Szokolovics: „középtermetű, szőke hajú, bajuszú, kék szemű, himlőhelyes, a szeme alatt jobb felől kardvágás hele látszik, mintegy hatodfél such magasságú, magyar hamuszínű viselt fekete bőres prémzett mentéje, borsöprű színű magyar nadrágja, fekete zsinórra kordován, magyar kordován csizmájú; muszkául, németül jól beszél, magyarul középszerűen."

425 Az Abaúj-vármegyei Garadna szülöttét, Tóth Jánost „oroszhítű"-nek és tótnak minősíti a vizsgálóbíró, aki az „aprólékos portékával" kereskedő 33 éves férfit kihallgatta. A szekszárdi vásárban tiltott szerencsejátékot űzött, ezért 25-öt vertek a hátuljára.

426 A rácokhoz hasonlóan a tótok is többnyire jól beilleszkedtek Szekszárd társadalmába. A város történetében nagy hírnévre tett szert Kovárszky Márton és Szluha Dömötör György plébános. Utóbbi az 1794. évi tűzvész után a városépítés élére állt. Működése 3 évtizede alatt épült meg a Béla téri iskola, a belvárosi templom és a kórház. Monszky János patikus, Bukula Lipót órás, Mihek József boltos, a pásztorkodó Ruzsinka fivérek, Mutnyánszky Alajos iskolaigazgató, a háromszor megválasztott bíró: Kristofek Ferenc, az 1828. évi nádori összeírást hitelesítő Szkokán György szűcsmester, Vavrik János, a Béla tér tervezőmérnöke, a ma is működő Hradek bádogos ősei, Ilka, a mézeskalácsos, a bognár Kollár fivérek, fazekasok, szűcsök és üvegesek - mind nélkülözhetetlen tényezői voltak Szekszárd városias jellegének kialakításában. Lengyelek A lengyel bevándorlás az 1794. évi krakkói felkelés, majd a lengyel nemesi köztársaság 1795. évi felosztása után indult meg, s 1815 körül felerősödött. Elsőként Benyovszky László, lengyel származású magyar nemes tűnik fel Szekszárdon. Az uradalom szolgálatába áll: bordézsmás és vásárbíró. Fia az uradalom vadászatát bérli ki.

427