Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A KÉSEI FEUDALIZMUS KORÁBAN (1686-1847) - A tűzvésztől a polgári forradalom küszöbéig

Hári János 1811-ben a műhelyébe szegődött fazekasinasnak évente egy rend fehérneműt s egy pár csizma fejelését ígérte. A harmadik év leteltével ugyan felszabadítja, de köteles még fél évig nála dolgozni, s akkor vesz neki kalapot, „mandlit", nadrágot, csizmát és nyakravalót.

406 A 3 éves inasságból szabadulva újabb 2 forintért a legények sorába léphettek, ezután pedig 3 évi vándorútra keltek. A Szekszárdra érkező, munkát kereső idegen legényeket a céhmester a legjobban rászoruló tagokhoz irányította. A bért a vármegye szabta meg. Amelyik mester ennél többet ígért vagy fizetett, azt megbírságolták. A szolidaritás megható példáját szolgáltatták az elhunyt tagtársak melletti virrasztással és a temetésen való tömeges megjelenéssel. A céhkönyv 3. sorszáma alatt Hári János neve áll, aki 1804. november 25-én „bé hatódott a Fazekasok Tzé társaságábon és minden rea esendő Taksát megfizette és mint Tzébéli mester emberhez illik Remeket is tsinált.

407 Húsz év múlva megbírságolták, mert elküldte inasát, más alkalommal a lakatos munkabérét ráterhelték, ui. figyelmetlenségből a „Tzé ládába tsukta a kultsot" s lakatost kellett hívni. Hári halálát 1850. november 9-i dátummal jegyezték a céhkönyvbe.

408 A tagdíjakon kívül tetemes összegű bírságpénz gyarapította a céh vagyonát. Aki elhunyt céhtársa illetve felesége virrasztásáról és temetéséről elmaradt, Űrnapján lekésett a miséről vagy nem vitte a zászlót, nem jelent meg a kántorgyűléseken, a piacon nem a kijelölt helyen árusított, rágalmazta társait és ócsárolta termékeiket, ünnepnapon dolgozott, körmeneten illetlenül viselkedett, verekedett, káromkodott, „fusér"-ral dolgoztatott, ellopta társai gerencsérfőldjét vagy bontott falból készítette a kályhákat, azt bírsággal sújtotta a céhbíróság.

409 A gerencsérföldet a bati oldalból, a bencevölgyi és bükki erdőből, a Gulyás-völgyből, a Haramia-kúttól és Remete-hegyről hordták. Fejenként évi öt forint átalánydíjat fizettek érte. A vándorlásból visszatérő legény a jelentőpénz lerovása, a születési bizonyítvány, a tanuló és vándorlási évekről szóló igazolások bemutatása után pályázhatott a mesterség elnyerésére. Egyidejűleg felkereste a földesurat és letelepedési engedélyt kért. Remekmunkát készített, s azt a bizottság előtt bemutatta. Olyan munkát (kályha, kancsó, pipa) lehetett tőle elvárni, ami nem került neki sokba és hasznát is vehette. Hibáit néhány forinttal megválthatta (Hári János 2 Ft 30 krajcár „remekhibát" fizetett), de a sok hibával készülő vizsgamunkát nem fogadták el. A sikeres vizsga után rögtön fel kellett venni a pályázót a céhbe. Az országszerte jólismert dínom-dánomot elítélte a szekszárdi fazekasok szabályzata. Nem kötelezte az új mestert étel és ital felszolgálására, csak az avatási díjat kellett lerónia. Aki mesterének lányát vagy özvegyét vette el feleségül, az az avatási díjnak csak a felét fizette, de nem mentesült a vizsgamunka („remek") bemutatása alól. Az uradalom nemcsak a céh vezetőinek megválasztására fordít gondot, hanem beleszól a viszályok elsimításába is. Ravasz Imre céhkomisszárius 1817-ben megparancsolta a fazekascéhnek, hogy azonnal szüntesse meg a „házsártoskodást". Evégett vegyenek ki a céhládából pénzt, vásároljanak bort és béküljenek ki.

410 Pécsi János céhlegény elkísérte az eladósorba került lányokat a tolnai bálba, de megbánta: „Azon süket lányért nem volt érdemes Tolnára fáradni" - mondta Muzsonits mester lányára célozva. Ezért Muzsonits „meghuncfutolta" legényét. A céhbiztos a huncfutolót marasztalta el, mert ez becsületsértésnek számít, azaz: nagyobb vétek, mint valakit süketnek nevezni

4 NEMZETISÉGIEK A város 19. század eleji lakosságának közel háromnegyede magyar, majdnem minden ötödik polgára német, minden tizenharmadik lakosa szláv nevet visel. A negyvennyolcas pol-