Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A KÉSEI FEUDALIZMUS KORÁBAN (1686-1847) - A tűzvésztől a polgári forradalom küszöbéig

181012 Petrik Ignác 1836-38: Csötönyi János 181213 Hornok Ferenc 1838-39: Sziget Tamás 181314 Ferdinánd János 1839-40: Schlégli Ferenc 1814•15 Csötönyi János 1840-47: Martin Antal 181516 Petrik Ignác 1847-48: Praimayer Gáspár 1816-19 Ferdinánd Ádám A fél évszázadnyi időszakban többnyire egymást váltogatták a magyar, német és tót nevü főbírók, de megfigyelhető az erőviszonyok időnkénti módosulása is. így pl. 1802-10. között, s 1839-48. között németek kerültek a főbírói székbe. A magyarok 1795-1801., 1821-26. között kerekedtek felül, míg a tótok 1810-36. között képviseltethették magukat egy évnél hosszabb időn keresztül a városi elöljáróság legmagasabb posztján. Ajegyzői kar túlnyomórészt magyarokból került ki. Őket többnyire hosszabb időre nevezték ki. 1795-1848 között - sorrendben - Galogovits József, Puskás András, Benedek János, Sánta József, Radocsai József, Fejős János és Antal János szolgálták a várost al- illetve főjegyzőként.

404 Bíróválasztás A 19. század első évtizedében világossá válik, hogy a Szekszárdi Közalapítványi Uradalom (ismertebb nevén Tanulmányi Alap) községeiben minden év októberében 3 férfit jelöl a tiszttartó, akik közül megválaszthatják a bírót. Az uradalom azt erősíti meg bírói tisztében, akire a legtöbb szavazat esik. Fennmaradt az 1806-07. évi szekszárdi választói névjegyzék. Az uradalom Bogyai Ferencet, Gyűszű Istvánt és Kiss Mártont jelölte bírónak. A 66 választó közül 49-en (72%) Bogyaira adták le voksukat, Gyűszűre 12-en, Kissre 5-en szavaztak. A választás rendjére az Uradalom tiszttartója, ügyésze, írnoka és a város jegyzője ügyelt. A Bogyaira voksolók hetven százaléka földműves (köztük a vagyonos Csötönyi János és Tolnai Ádám); Kiss Márton hívei is földművesek. Gyűszűre kizárólag kézművesek szavaztak. A bíróválasztásra jogosult elöljáróság a város felnőtt férfilakosságának foglalkozási összetételéhez igazodott. A földművesek (főként szőlősgazdák) adták a város népességének kb. 75%-át, az esküdtek is többségben közülük kerültek ki. A bírói székbe azonban többnyire kézművesek kerültek. Az előbb említett 1806-07-i jelöltek közül is ketten kézművesek voltak.

405 A fazekasok A 19. század első fele a szekszárdi céhek kibontakozásának, egyúttal küzdelmes életének a korszaka. Legtöbbet a fazekasokról tudunk. Fennmaradt szabályzatuk és 1785-1848 között vezetett céhkönyvük. A közösségi élet nemcsak a mesterség folytatásában, hanem az ünnepek megülésében és az igazságszolgáltatásban is nyomon követhető. Megalakulásakor zászlót varratott magának, s azt a rk. templomban őrizte. Védőszentjének, Flóriánnak ünnepén a céhtagok e zászló alatt vonultak fel. A kántornapokon (évi 4 alkalommal) misét szolgáltattak a királyért, az egyházért és a céhtagok lelki üdvéért. 1846ban elhatározták, hogy ezentúl már csak Flórián napján és Űrnapjakor szolgáltatnak misét. Az ún. esztendős-napon közgyűlést tartottak, vezetőséget választottak. Ezen az aktuson részt vett a földesúr céhbiztosa, előterjesztette gazdája javaslatait az új céhmesterre. Három jelölt közül a tagság megválaszthatta vezetőjét, aki átvette a céh vagyonát és iratait tartalmazó díszes, lelakatolt céhládát és ismertette a szabályzatot. Az inasoknak bizonyítaniuk kellett, hogy „böcsületes ágyból születtek", majd lefizették a szegődési díjat. A mester nem kezelhette inasát keményen és nem végeztethetett vele ház körüli munkát. Ha a tanulóévek alatt elhunyt a mester, akkor az özvegynél vagy más mesternél kellett az inast elhelyezni.