Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A KÉSEI FEUDALIZMUS KORÁBAN (1686-1847) - A városépítés a nagy tűzvészig

nát faragott. Az iskola egyúttal a tanító lakása is. Bent áll a boglyakemence, mellette a sütőteknő, éjjel az aprómarha is; csak egy fekete tábla és a gerendapadok emlékeztetnek arra, hogy ott tanítás folyik. A tanulók ujjukon vagy kaviccsal számolnak.

343 Ezek után nem is csodálhatjuk, hogy Ujfalusi Ferenc bíró és 2 esküdt még 1769-ben is „keresztvonyással" hitelesítik a városi iratokat.

344 Ebben az időben az iskolás korúak számát 120-150 főre tehetjük, de ezeknek a fele sem járt iskolába.

3 Úgy tűnik, hogy a lakosság számának növekedése és vagyoni helyzetének jobbulása a 18. század hatvanas éveitől kezdve szükségessé és lehetővé tette, hogy az uradalommal karöltve felfogadjon olyan tanárt, aki a szokványos elemista ismereteknél többet tud átadni a tanulóknak. Baróthy Mihály latinnyelv-tanárt 1761-ben meghívták Szekszárdra és abban állapodtak meg vele, hogy diákjait latin nyelvből felkészíti a kalocsai, pécsi és székesfehérvári gimnáziumokba.

346 Tanári működésével elérte, hogy a helytartótanács 1789. évi felmérése során a szekszárdi nemzeti iskola tanulmányi színvonalát Tolna megye valamennyi iskolája fölé emelte.

347 Baróthy professzor többnyire az emelt szintű III. o.-ban tanított, míg az I. és II. osztályokban iskolamesterek és segédtanítók. A pécsi püspök 1776. évi szekszárdi vizitációjakor Kassay Gáspárt említik iskolamesterként; a rábízott 120 iskolás tanításán kívül köteles volt a templomban orgonálni, az esketéseken és temetéseken előimádkozni és énekelni. Segédtanítója: Joseph Sigman 65 német ajkú kisiskolás oktatásán kívül az ún. promulgatiót is elvégzi. (A házasulandókat 3 egymást követő vasárnap az istentiszteleten kihirdeti.)

348 Nemzeti iskolák Mária Terézia 1777-ben kibocsátott tanügyi szabályrendelete (Ratio Educationis) olyan korban látott napvilágot, amikor az írás, olvasás és számolás elsajátításának igénye elemi erővel jelentkezett nemcsak a polgárok, hanem a szőlősgazdák köreiben is. Ezért viszont anyagi áldozatot is kellett vállalniok. 1783-ban az eddigi egy „oskolamester" mellé 3 tanítót kellett szegődtetni, egyiküknek a latint kellett oktatnia. A tanítás tárgyi feltételei között első helyen az iskola áll. Az oktatás közel száz éven át bérelt szobákban folyt. De 1787. augusztus 8-án a város katolikus és református elöljárói megjelentek a városházán, ahol a bíróval és esküdtekkel közös egyetértésben kötelezték magukat és utódaikat, hogy vegyes iskolát létesítsenek az oktatás színvonalának javítására s az ifjúság „felvilágosítására". A jozefinista neveléspolitika sarkköve: a felvilágosult emberek egyszersmind a legjobb alattvalók. A szekszárdi polgárok a következőkben állapodtak meg: 1. Felsőbb akaratra mezővárosunkban egy 3 osztályos iskolát (Hauptschule) kell létesíteni, erőnk azonban nem elegendő a tantermek és tanítói lakások megépítéséhez, ezért kötelezzük magunkat, hogy; 2. Miután az uradalom kölcsönzi az építéshez szükséges pénzt s a telket is kiutalja, ezért mi kézi és igás robotot vállalunk; 3. A tantermek és tanítói lakások fűtéséhez 42 öl tűzifát kivágunk az erdőben s az iskola udvarára szállítjuk. Miután az ún. Kálvinista utcában a reformátusok nemrég (1784-ben) építettek iskolát (tanítói lakással), és a város nagy kiterjedése miatt egyébként is szükség van még egy nemzeti iskolára, ezért ők iskolájukat és tanítójukat városi iskolának ill. városi tanítónak tekintik ezután. Eltartásuk is a város feladata. Az uradalom szűkkeblűsége miatt több mint 30 éven át csak szükségmegoldásokkal folyt a korábbinál magasabb tanulmányi színvonalat igénylő oktatás.

349