Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A KÉSEI FEUDALIZMUS KORÁBAN (1686-1847) - A városépítés a nagy tűzvészig

A következő táblázatban egybevetjük két év termését: 1742. és 1752. évi bortermés, akóban Bortermés akó 1742-ben Szőlősgazdák száma 1752-ben - 10 11- 20 21- 30 31- 40 41- 50 51- 60 61- 70 71- 80 81- 90 91-100 101-120 120 felett 101 100 26 8 5 1 82 100 90 84 56 46 27 26 13 6 7 20 557 Összesen: 241 A 100 akón felül termelők sorában találjuk Eisler Bálint vargát (196), Sziver Ferenc csizmadiát (152), Armpruszter Gáspár sebészt (121), Szuntag János kőművest (104), Ivó Péter takácsot és Agora Mihály görög kereskedőt (104), Fehér István, Hauszknecht István, Rukovics János, Saul József, Snaider János és Vesztergombi Miklós gazdálkodókat, akik 135-213 akó bort szüreteltek. A szekszárdi szőlőhegyet nemcsak szekszárdiak, hanem 10-15 közeli és távolabbi helység lakói is birtokolták. 1728-ban kereken 300 idegen, összesen: 1058 kapás szőlőt művelt; a helybelieké csak 30 kapással több ennél. Ugyanakkor néhány szekszárdi gazdának Agárdon és az őcsényi szőlőhegyen volt szőlőbérlete, Sztrupi György plébánosnak pedig Pincehelyen volt 12 kapás szőleje.

322 Az évszázad utolsó évtizedében az idegenek szőlőbirtoka 661 kapásra csökkent, de még ez is tekintélyes. Többségük bogyiszlói (75 gazda 256 kapás szőlőt bérel), a többi bonyhádi, dunaszekcsői, dunaszentgyörgyi, faddi, nagydorogi, pataji, pécsi, pécsváradi, tolnai és zombai. A felsoroltak egy része a vármegye tisztikarának tagja és vidéki földesúr (pl. Bésán Imre, Dőry Ádám, Kajdacsy Ferenc, Perczel Gábor, Sztankovánszky György); köztük van Batthyány József bíboros 80, és Grabarics Lázár pécsváradi prefektus 30 kapás szőleje is.

323 A parásztai domboldalakon a faddiaknak, bogyiszlóiaknak és tolnaiaknak hosszú pincesoraik voltak. Mivel kikapálástól nyár elejéig ott tartózkodtak a bérlők és napszámosaik, ezért a tanyákban tárolták az élelmezéshez szükséges babot, lencsét, sót és szalonnát is. Pribék Ferenc tolnai postamester a palánki hegyen levő szőlejében nagy présházat és pincét, a faddi Jenes Pál és a bogyiszlói Illés János sokadmagával a parásztai szőlőkben kényelmes tanyákat építettek. Külön hegyközséget alkottak. Adásvételi ügyleteiket a szekszárdi hegybíró hitelesítette. Összejártak egymás tanyájába borozgatni.

324 Augusztus második felében, szőlőérés kezdetén, csőszöket fogadtak, vagy ideküldték nélkülözhető béreseiket.

325 A szőlőmunkások nagyrészt ún. „betyárok", azaz olyan legények, akik nincsenek sehol sem állandó alkalmazásban, csak tavasztól őszig szegődnek el alkalmi munkásnak a szőlősgazdáknál. Ezzel szemben a vincellér többnyire egész évre szerződik, a kitakarástól a borfejtésig. Betyárok