Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A KÉSEI FEUDALIZMUS KORÁBAN (1686-1847) - A városépítés a nagy tűzvészig

man, Jeger, Jox, Kuldeisz, Leipold, Ohn, Plank, Placzakner, Prantner, Séner, Soph, Spitzbart, Strener, Suk, Tisler, Trajber, Weber, Winkler és Wirt. A következő évtizedben jelennek meg iratainkban a Bucher, Fajth, Folk, Grosz, Hauszknecht, Hofman, Holzman, Klézl, Pelz, Petz, Pigler, Piller, Prajmajer, Séfer, Schwarz, Walter családnevek. Míg a 18. század elején csak 6 német család nevét olvashatjuk a város adójegyzékén, addig 1753-ban számuk 102-re, az évszázad végén 223-ra emelkedik. Ha egy családra átlagban 4,5-5 lelket számítunk, akkor 1800-ban kb. ezer-ezeregyszáz német élt Szekszárdon. Ez a város összes lakosságának 18 százalékát teszi ki.

196 Az apátsági birtokigazgatásban viszonylag kevés a német szakember. Viszont az apátságijavak közalapítványi birtokká minősítése után (1777) Posner lett a tiszttartó, Froster az ügyész és Spetl a számvevő.

197 A városi elöljáróság tagjairól a 18. századból 92 főbírónak illetve bírónak a neve maradt fenn. Ezek 26 százaléka német volt, éspedig: Gruner, Hagen, Hornung, Islistecker, Klézl, Oswald, Pehmt, Piller, Placzakner, Prantner, Puksz, Schneider, Schrott, Teiszinger, Trajber. A felsoroltak közül Grunert, Pehmt, Pukszot és Schneidert kétszer, Placzaknert hatszor választották meg bírónak. 1724-ben az elöljáróság három vezetője német volt (Trajber, Gruner, Placzakner.) Foglalkozásukra nézve többnyire szőlősgazdák a német nemzetiségi bírók, de van köztük kivétel is: Czvenk Mihály kőműves, Gruner Márton kovács, Pehm József kádár. Klézl Jakab az egyetlen, aki a szántóföldi növénytermesztésre fordítja a hangsúlyt. A jellemzően szőlőtermesztő bírók sorába tartozik Hornung Ferenc, Prantner György és Trajber László. Kollonich Lipót kalocsai érsek Magyarország benépesítésére készített tervezetében a német telepítések révén hazánk elnémetesítését akarta megvalósítani. Ezért a németeknek lényegesen nagyobb kedvezményadást javasolt (ötévi adómentesség és szabad költözés), mint másoknak; indoka: „...a forradalmakra és nyugtalanságra hajlamos magyar vért a némettel lehessen mérsékelni, és ezáltal természetes örök királya és ura iránti állandó hűségre és szeretetre nevelni."

198 A németesítés célkitűzései nem váltak valóra, ha csak Némethi István lelkész anyakönyvezését nem tekintjük annak. Ő ugyanis Fehér Jakabot és Fekete Évát Weissre és Schwarzra írta át.

199 A Szekszárdra települt németek - a 18. században - többnyire egymás között házasodtak, gyermekeik kereszteléséhez németeket hívtak meg komának. Az anyakönyvi bejegyzések alapján kirajzolódnak a rokoni szálak. így pl. az Epfelpakker és Winkler, a Hartman, Tisler, Mart és Stréner, a Geiger és a Reiter, a Koldeisz, Lajpold, Klézl, Pfalz és Berghammer, a Schwarz, Eber és Hauszknecht családok között. Az esketési anyakönyvek azonban - ha szórványosan is - magyarok, németek és szlávok között megkötött házasságokat is megörökítettek. így pl. 1716-ban Pigler Márton feleségül veszi Morvái Ilonát, Szálai Mihály pedig Lenz Anna Máriát. A következő évben Ohn János és Kertész Rozália esküdnek örök hűséget egymásnak. 1720-ban Gruner János (a későbbi bíró) feleségül veszi Lukács Erzsébetet, s mikor özvegységre jut, ismét magyar lányt vesz feleségül. Vegyes házasságok németek és szlávok között is előfordultak. Pl. Liznik Mihály és Prantner Mária, Gyurakovics György és Ester Borbála, Fridrich György és Rukovitz Erzsébet házassága. A sort még folytathatnánk, de az esetek száma nem jelentős. Ha egybevetjük a vegyes házasságok és a nemzetiségeiken belül kötött házasságok számát, akkor a vegyesek aránya elenyészően csekély. Egyetlen évben sem tették ki az összes esketés 5 százalékát.