Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)
SZEKSZÁRD A KÉSEI FEUDALIZMUS KORÁBAN (1686-1847) - A városépítés a nagy tűzvészig
Az állattartás ez időben külterjességen alapult: télen-nyáron a szabadban, legelőn, tölgyes és bükkös erdőkben legeltek a marhák, lovak, sertések, juhok és kecskék. Hogy kedvezzen a jövevényeknek, Mérey eltekintett az országosan bevett szokástól, a sertéstized szedésétől. A szorosan vett jobbágytelkek terméséből (búza, rozs, árpa, zab, köles, hajdina, méh, bárány, bor) tizedet szedett, de a kilencedrész beszolgáltatása alól fölmentette őket. Ezt a kivételesen nagy kedvezményt még a 19. század első felében is élvezték. (TML Szekszárd 1828. évi regnicolaris összeírásában: „a szántók és szőlők terméséből csak tizedet adnak.") A korabeli szokásoknak megfelelően ősztől tavaszig („Mindenszentek naptúl Szent György napig") a kocsmában és a mészárszékben a városiak árusíthatták boraikat illetve levágott állataik húsát. Az év másik felében a földesúr volf az egyedárus. Mérey kezdettől fogva a szabad költözés meghirdetésével tudta leginkább birtokaira csábítani a telepeseket. Azt ígérte nekik, hogy „...ha valaki ott való lakását megunván máshová akarná magát lakóul venni", akkor házát és maga művelte irtásföldjét, kertjét és szőlejét, valamint vásárolt ingatlanait szabadon elidegenítheti. Hogy ez nem volt puszta ígéret csupán, azt még száz év múltán is igazolta a mezőváros elöljárósága. 136 Magyarország nádorának rendelete alapján, 1828-ban, Szekszárd javainak összeírásával egyidejűleg megállapították a kiküldöttek, hogy a várost „szerződés szerint kezelik, azaz: a szántókat, réteket és szőlőket a lakosság szabadon eladhatja illetve megveheti." 137 Mint másutt, úgy Szekszárdon is kordában kellett tartani a „malefactorokat": a garázdákat, káromkodókat és tolvajokat. Bár a vétség megtorlásánál Mérey nem zárta ki a testi fenyíték alkalmazását sem, de a büntetést a pénzbírságra alapozta. A bírság egyharmada a város pénztárába folyt, a többi a földesúr jövedelmét növelte. Mérey urbáriumában korlátozza a reformátusok vallásgyakorlatát, mert megengedi ugyan a tanítótartást, de a közös imádságokon kívül más egyházi teendő (pl. keresztelés, esketés és temetés) végzését tilalmazza. Ennek ellenére is Mérey telepítési szerződése olyan urbáriumként fogható fel, amely kiállta az idők próbáját. Utóda, Trautsohn apát 1719-ben Bécsben csekély eltéréssel megismétli a szerződés cikkelyeit. (A katolikus plébános stólajövedelmét növeli a protestáns tanító rovására.) A szekszárdi apátság utolsó egyházi birtokosa: Rodt bíboros az 1767-ben tartott szekszárdi úriszéken elődeinek urbáriumát megerősítette, de azokhoz néhány észrevételt fűzött. Mindenekelőtt megszünteti a város húsmérési jogát. Ezt úgy adja elő, hogy: „...a városiak - a földesurak iránti nagyobb hálájuk jeléül - önként és jószíwel lemondanak a mészárszék fél évszázadnál tovább megvolt és Mindenszentek ünnepétől Szt. György napjáig dukáló használatáról." A borkimérés addig az év egyik felében (nov. 1-ápr. 24.) a jobbágyközséget, másik felében (ápr. 25-okt. 31.) az apátságot illette meg. Ezentúl az apátság akkor is mérheti borát a Fekete Elefánthoz címzett vendégfogadóban, amikor egyébként a városi kocsmák tartanak nyitva. Újdonság az úriszéktartás szerepének kihangsúlyozása a vétkesek bírságolásánál. Korábban a város önállóan is ítélkezhetett a gonosztevők felett, ezután csak kisebb ügyek kerülhetnek hozzájuk. A bírság összegének kétharmada ezután is apátságnak dukál. Nagyon lényeges a Nyámádról Szekszárdra telepített örökös jobbágyok korábban szinte számolatlan munkajáradékának szabályozása, amit az előző pontban kifejtettünk. Tolna megye országosan is élenjáró 1725. évi urbáriuma 138 sem korszerűbb, végül Mária Terézia 1767-es úrbéri rendeletével szemben sem marasztalhatók el a szekszárdi urbáriumok. 1767. szeptember 23-án a királyi úrbéri bizottság Szekszárdon úriszéket tartott és az 56 évvel korábbi, Mérey-féle szerződést jónak tartotta, s azt Trautsohn és Rodt urbáriumával együtt megerősítette. 139