Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A KÉSEI FEUDALIZMUS KORÁBAN (1686-1847) - A város újratelepítése és szerepe a Rákóczi-szabadságharc korában

nos és Hellepront János századai is gyülekeztek a földvári sánccal szemben fekvő partszakaszon. De, mint ahogy azt a szabadságharc egyéb frontjain is tapasztalni lehetett, Dunaföldvárnál a tisztek fegyelmezetlensége kudarcra ítélte a sikeresnek ígérkező katonai akciókat. Balogh, Hellepront és Sellyei csapataival Székesfehérvár alatt portyázott, és lekésett a dunafóldvári sánc ellen indított támadásról. („De még két nap múlva sem megyünk, jó helyett vagyunk most itt, ingyen borunk, petsenyénk" - replikázott Hellepront, amikor Balogh Ádám indulásra nógatta.)

56 A fejedelem elmarasztalta a kudarc előidézőit, de Helleprontot meghagyta tisztében. Balogh Ádám egy későbbi leírása más kudarcról is tájékoztat. Hellepront 300 hajdút kért a solti sánc parancsnokától a német hadtáp elfogására. Balogh 30 szekszárdi katonáját jelölték ki előőrsnek, s ők Madocsa felől megközelítették a németek élelmiszerszállítmányát. Hellepront ismét cserbenhagyta Baloghot, nem követte őt 300 fős csapatával, így Balogh lovasait a túlerőben lévő németek elűzték.

57 A szekszárdi kurucok 1705 decemberében Bottyán János parancsnoksága alatt eredményes élelmiszerszerző portyákat tettek és készültek a földvári sánc visszafoglalására. A had zöme lovas volt. Egy részét a simontornyai útra, a többit Szekszárd és Palánk közti átkelőhelyekre vezényelték, hogy az ellenség felmentő seregét szétverjék és fegyvereit, lovait megszerezzék.

58 Ugyanebben az időben a simontornyai vár labanc parancsnoka egy német tiszt vezetése alatt 7 hajdút küldött a Szekszárd melletti palánkihíd „elhányására", de a hajdúk Jó magyar vérségekbül és indulattyokbul a németet levágván", a kurucok táborába álltak.

59 A dunafóldvári sáncért folyó küzdelem, egyelőre, nem vezetett sikerre. Glöckelsperg altábornagy osztrák tüzérei és rác gyalogosai júniusban elűzték Eszterházy Dániel kurucait. Július-október között a Balogh-ezredben szolgáló szekszárdiak részt vettek a labancokat nyugtalanító összecsapásokban és a kuruc erődítmények védelmében. így pl. augusztus 6án 400 labanc lovas megtámadta a kurucok solti sáncát, de a szekszárdi, földvári, paksi és tolnai huszárok elkergették az ellenséget. Egy hét múlva a kurucok átkeltek a Dunán és 4 héten keresztül a Dunántúlon zaklatták a labancokat.

60 Az erőltetett menetek tönkretették a kurucok lovait, ezért visszatértek a Duna solti partjára. A Szekszárdról és környékéről Fajszra, Foktőre, Soltra és Úszódra települt családok azonban üres éléskamrát mutogattak hazatérő katonáiknak. Károlyi Sándor ugyan újabb portyára küldte Balogh Ádám huszárait, de azok megtagadták a parancs teljesítését, mondván, hogy amíg nem gondoskodnak családjuk ellátásáról, nem látják értelmét a csatározásoknak.

61 Balogh Ádámot Baranya és Tolna toborzó parancsnokává nevezték ki. A szekszárdi hajdúk közvetlen elöljárója Csajághi Ferenc kapitány lett. Bottyán saját pénzéből 400 forintos gyorssegélyt adott nekik. Szekszárd és a palánki híd védelmére sáncot építtetett és őrséggel látta el.

62 1706 nyarán, őszén a szekszárdi katonák családját a Gömör megyei Rozsnyóra és környékére költöztették. A következő évben készült összeírás 121 szekszárdi katonacsaládot jegyzett fel Gömörben. Összesen 315 igásjószág (206 ökör és 109 ló) vontatta Szekszárdról Gömörbe a szekszárdiak élelmét, ruházatát és lakásfelszerelési cikkeit. 1708 tavaszán tértek vissza szülőföldjükre.

63 Eközben a szekszárdi hajdúkkal megrakott simontornyai vár lett Dunántúlon a kuruc hatalom legszilárdabb bázisa. Pihenő nélkül vigyáztak a környékbeli utakra, az ellenség mozdulatait figyelve, igazoltatták az utasokat. Kapitányuk, Horváth Ferenc leveléből megtudjuk, hogy a hajdúk egy része még mindig saját, polgári ruhájában teljesít szolgálatot, két éve nem kaptak zsoldot („oly szegény a katona, hogy a mundérját sem tudja mivel megvarratni").

64 Hogy mégsem szűnt meg a hajdúk harcképessége, azt a hadizsákmánynak tulajdoníthatjuk. Egyik nevezetes példáját figyelhetjük meg 1706-ban, amikor az osztrák Huyn táborszernagy 600 felfegyverzett ráccal Simontornya felé indulva kifosztotta az útjába eső lakott helységeket. A várőrség rajtuk ütött, a martalócok kétharmadát megsemmisítette és zsákmányolt élelmiszereiket, ékszereiket, ruháikat magához vette.

65