Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A KÉSEI FEUDALIZMUS KORÁBAN (1686-1847) - A város újratelepítése és szerepe a Rákóczi-szabadságharc korában

Kollonics Lipót gróf, kamarai elnök (1631-1707) előterjesztésére 1690-ben megalakult Újszerzeményi Bizottság, amely a török hódítóktól visszafoglalt területek egykori birtokosainak csak abban az esetben adta vissza javaikat, ha azok hitelt érdemlően bizonyították birtokjogukat, másrészt a felszabadító háborúk alatt felgyülemlett államadósságok terheiből méltányos részt magukra vállaltak. Ez utóbbi azt jelentette, hogy csak a megszabott váltságdíj lefizetése után állították ki birtoklevelüket. Ilyen előzmények után került sor arra, hogy Lipót császár 1693. október 11-én kinevezte Mérey Mihályt szekszárdi apáttá.

2 A pécsi egyházmegye történetírójának előadása szerint Mérey Mihály Imre Zalaegerszegen született, középiskolai tanulmányait Veszprémben, a teológiát Bécsben végezte el.

3 Ezután 11 évig plébánoskodott Csicsón (Komárom m.), Héderváron (Győr m.), a Pozsony megyei Nagymagyaron és Cseklészen. 1689. aug. 28-án kinevezték esztergomi kanonokká. 1691-92. között egyúttal esztergomi plébános, majd elnyeri az érsekújvári plébániát, amit 1694-ben felcserélt a szekszárdival.

4 A romokban heverő apátsági székhely és a környék pusztásodásának látványa nem kedvetlenítette el az új földesurat, hanem tüstént munkához látott. Egyrészt az idegenek kezében lévő birtokok megszerzésén, másrészt a lakatlan vagy alig lakott helységek benépesítésén fáradozott. Martonfalvayt és társait, mint „rosszhiszemű" birtokosokat az Újszerzeményi Bizottság elé idéztette.

5 Legmakacsabbnak Martonfalvay bizonyult. Nem ment üres kézzel a bizottság elé, hanem bemutatta ősei 1571-ből való beiktató levelét. Bizonygatta, hogy Őcsény, Palánk és Ság népe a török időkben a Martonfalvay családnak adózott. Mérey ugyan kiegyezett a bizottság előtt Martonfalvayval, de az 1715. évi 103. tc. 4. szakasza arra hívja fel a figyelmet, hogy a per nem zárult le. A szekszárdi őrség kapitányának halála után az örökösök az apátság 11 helységére tartottak igényt. Batthyány Ádám 1724-ben 4 falu visszaszerzéséért indított pert.

6 Grábócra, Szekszárdra és Újpalánkra Baranya megye is igényt tartott: 1696-ban felmutatta a budai káptalan protokollumánok egy 1437. évi oklevelét.

7 Mérey 10 éven át saját birtokainak használatáért bért fizetett, a királyi szentesítés csak 1703. június 21-én tett pontot a pereskedés első szakaszára, ettől kezdve - papíron - az alábbi 45 birtokot mondhatta magáénak: Szekszárd, Csatár, Szentmiklós (Újpalánk), Szerdahely, Ikcse (Itse), Kövesd, Adács, Bat, Hidas, Malomta, Ete, Janya, Nyámád, Őcsény, Asszonyfa, Ebes, Almás, Ság, Mórágy, Nádasd, Berekalja, Széplak, Ebessy, Hetény, Kisfadt, Csókafő, Kozár, Mezős, Fejérvíz, Györké, Földeset, Decs, Ethen, Nyék, Szatmár (Szakmar), Bátya, Agárd, Gercse, Garab (Grábóc), Murád, Kőkút, Mányok, Bonyhád, Fájsz, Malomér.

8 Rácok és reformátusok Szekszárd rác és török helyőrsége 1686 szeptemberében az Eszék felé menekülő török és tatár seregekhez csatlakozott. Nemsokára ismét találkozunk katonai szolgálatra vállalkozó rác elemekkel a városban, akikről kiderült, hogy a hódoltság idején a csatári városnegyedben szőlőt műveltek. A polgári lakosság visszatelepülését tehát megelőzték azok a katonák, akik a város török alóli felszabadítása után röviddel megalakított helyőrségben szolgálatot vállaltak. Őket követték családtagjaik is. Valószínűleg többnyire rácokból került ki a helyőrség legénységi állománya, de nincs kizárva a magyarok jelenléte sem. 1692-ig a szigetvári, azután a győri várkapitány parancsnoksága alá rendelték őket. Mérey 1694. évi idejövetelekor Martonfalvay István volt a szekszárdi helyőrség kapitánya. Jány Ferenc bátai apát tiszttartójának 1695. évi leveléből arra következtethetünk, hogy mintegy 20-25 „görög nem egyesült" (ortodox) rác, katolikus bosnyák és református magyar élhetett a városban, de novemberben elköltöztek Tolnára, mert Méreynek meggyűlt velük a baja. („...nem akarta egyáltalán apátúr szenvedni a ráczokat és kálvinistákat...")

9