Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD KORAI TÖRTÉNETE - A bronzkor - - a középső bronzkor - - a késői bronzkor

gá. A kialakult dunántúli műhelyek előbb csak utánozták, másolták a számukra új eszközöket, fegyvereket, ékszereket, majd fokozatosan alakították ki a maguk típusait. (Területünkön a kisapostagi kultúra!) KÖZÉPSŐ BRONZKOR (i. e. XVII-XIV. század) A lehetetlenre vállalkoznánk akkor, ha a Dunántúlon kísérletet tennénk megalkotni egy éles határvonalat a korai és középső bronzkor között. A nagyjából egységesnek elfogadható kultúrák mögött bizonyára etnikai tarkaság sejlik, mégis egy belső fejlődés törvényszerűségei folyamán alakultak ki a középső bronzkori kultúrák. A nagyobb háborúktól mentes, békés időszak alkalmas volt arra, hogy a Dunától nyugatra létrejöjjön az északi- és a dél-dunántúli Mészbetétes kultúra.

12 Bár a régészeti hagyaték alapján e két „csoport" elkülöníthető, mégis egy nagy és egységes körbe befogható. Ugyanebben az időszakban a Tisza-vidékén nagy teli kultúrák (perjámosi, gyulavarsándi, füzesabonyi) alakultak ki, s a kettő közé ékelődött be a vatyai kultúra népeinek szállásterülete.

13 (Az egy helyben lakás sajátságos helyzetet teremtett. A több száz évig egy azon helyen lakó közösségek lakásai - nem háborúk miatt - összedőltek, majd az elsimított területeken új építményeket építettek. Az így kialakuló „rétegek" egymás felett több méter vastagságot is elérhetnek. Ezt nevezzük tell-nek.) A békés fejlődés időszakában a Kárpát-medence kiváltságos helyet foglalt el Európában. A kereskedelmi forgalom középpontjába került. A hatalmasnak mondható forgalom a gazdasági fellendülés korszakát is jelentette az itt élő népek életében. Szekszárd és környéke ismét igen sűrűn lakott területté vált. Nyolc helyen települtek meg a Mészbetétes kultúra csoportjai. Erre a korra tehető a dunántúli bronzöntő műhelyek felvirágzása is. A nyers bronzot az Alpokban, a Keleti- és Északi-Kárpátokban gyártották, majd onnan kereskedelmi úton jutottak hozzá a helyi műhelyek. A szekszárdi telepek anyagából nem ismerünk öntőmintákat, ez ugyan nem zárja ki a műhelyek létezését, de erősen kérdőjelessé teszi. Ám az elég nagyszámban előforduló bronzok megléte (fegyverek, ékszerek, eszközök), inkább a kereskedők élelmességét dicséri. A XV. században újabb nagyobb népmozgásoknak lehetünk tanúi, melyek a klasszikus középső bronzkori kultúrák felbomlásához vezettek. A Dunántúlon sajátságos helyzet alakult ki. E korszakot a kutatás „koszideri időszaknak" nevezi. (A Dunaújváros-Koszider elnevezésű telep bronzanyaga alapján.) Ekkor a helyi formák fennmaradása mellett, új típusú bronzeszközök és fegyverek is feltűnnek, melyeket a nyugat felől feltűnő Halomsíros kultúra népeinek műhelyeiből ismerünk. A XIV. században még egy viszonylagos nyugalom tapasztalható, de ez elsősorban a kialakult erőegyensúlynak volt köszönhető. KÉSŐI BRONZKOR (i. e. XII1-IX. század) A Rajna és az Alpok vidékéről több irányba terjeszkednek a Halomsíros kultúra népei.

14 Egyik águk törzsei betörtek a Kárpát-medencébe is. E hódítást jelzi az ún. koszideri típusú bronz-depot (kincslelet) anyagok egész sorának elrejtése is. Nyilván a háborúság okozta, hogy kész-, félkészáruk, töredékes tárgyak, sőt öntött bronzlepények együttesei kerültek ekkor föld alá. A mester, vagy bronzkereskedő a háborús események miatt a komoly értéketjelentő bronzkészletét rejtette el, de visszaszerzésére már nem kerülhetett sor. Egy-egy kincslelet a néhány kilónyitói a fél mázsás mennyiséget is elérheti. Tolna megyében jó néhány depot ismeretes ebből a korból, de Szekszárdon ez ideig még nem került elő egy sem. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a telepek elnéptelenednek. Vagy teljesen megszűnik az élet, vagy erősen megcsappan a lakosság létszáma, s ez is csak egy-két helyen sejthető.