Szekszárd város történeti monográfiája II. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD IPARA - Kisipar

éveiben nőtt meg az ún. „könyves-kuncsaftok" száma, akik havonta egy alkalommal (,fizetéskor") törlesztették adósságaikat. A notórius későn fizetőkhöz elküldték a kaszírozót.

88 Kárpitosok A kárpitozott ülő- és fekvőbútorok térhódítása Szekszárdon is életre hívta a kárpitos szakmát. Sőt, a többnyire idegenből idetelepült külföldön tanult kárpitosmestereket kitüntetésekkel halmozták el szekszárdi működésük alatt. így például Bettelheim Rezső 1933-ban elnyerte az országos faluszövetségi kiállítás aranyérmét. Honorits Béla Pesten szerzett képesítést, majd hazatérve 1927-ben kiváltotta az ipart, ő is állandó résztvevője a vásároknak.

89 Roth Andor Bonyhádról került Szekszárdra, 1933-ban ezüstérmet nyert munkáival a faluszövetségi kiállításon. 1936-ban ingyen kárpitozta a templom zsámolyait. Seleznik Viktor Szekszárdra érkezése előtt külföldön vándorló kárpitos volt, aki a Bezerédj u. 32. sz. családi házában műhelyt, majd a Garay tér 8. sz. alatt kárpitoskellék-üzletet nyitott.

90 Vörös István Mohácsról települt Szekszárdra. A gazdasági válság éveiben nem tudott megélni kárpitos szakmájából, Kajdacsra ment el tanítónak és csak a háború kitörése előtt jött vissza a megyeszékhelyre. Kéményseprők Az ún. megörökölhető iparűzési jogok között előkelő helyet foglal el a kéményseprés. Stockinger János 1860. évi iparengedélyét még unokái is használhatták. Az alapító csakhamar meggazdagodott, tagja lett a Szekszárdi Népbank elnökségének és a város képviselő-testületének.

92 1935-ben Stockinger Emilia kezébe került a regálejogot biztosító okirat. Ekkor üzletvezető kéményseprőnek Cseke Sándort vette magához, aki 1940-ben meghívást kapott Nagydorogra. A Kéményseprők kézikönyve elismeréssel emlékezik meg a szekszárdi kerületben kifejtett tevékenységéről (a tűzveszélyes kémények lebontatása, újakkal pótlása). TávozásávaMgg Dániel került az üzletvezetői posztra. Kék-, kelmefestők és vegytisztítók A folyton úton levő, ismereteit bővítő, munkát'kereső céglegényeket, majd a tanoncsorból felszabadult vándorló segédeket Szekszárdon „vándulló" (=vándorló) embereknek nevezték. Ezek közé tartozott Lakos Lajos kékfestő is, aki Máramarostól Mosonmagyaróvárig szinte az egész országot bejárva, jeles mestereknél ismereteket szerezve jutott el az „untervájzolásig", azaz tett kétfestővizsgát Székesfehérváron. Később külföldre kerülve eljutott Ausztriába majd Münchenbe is. Müncheni tanulmányútjáról 1910-ben Oszpolikné tolnai műhelyébe került, onnan hívták be katonának 1915-ben. Sebesülési szabadságát is Tolnán töltötte. Munkát vállalt Preller József megyeszerte ismert kékfestőnél, aki nagyon megkedvelte szorgalmas munkását. „Irt nekem még a frontra is olyan hálálkodó leveleket, de amikor 1918. október 28-án leszereltem, annyi fizetést se akart adni, mint a kocsisának. " Megismerkedvén Bukovics Mária varrónővel, feleségül vette, majd átjöttek Szekszárdra. Lakos megvásárolta Nitsner Antal Rákóczi u. 3. sz. alatti műhelyének berendezéseit és a Lajos király utcában egy asztalosmester házának udvari traktusában folytatta a mesterségét. Jól szellőző padlásán egykor az asztalos szárította a feldolgozásra váró bútorfát, ezentúl a kékfestett textíliák lógtak ott fürtökben. „Selyem- és kékfestő" felirat került cégtáblájára, valójában csak a kékfestőséget űzte.