Szekszárd város történeti monográfiája II. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD POLITIKAI ÉLETE - Városiasodás, a városkép változásai

Városiasodás, a városkép változásai 1871-ben, amikor új közigazgatási törvény született, Szekszárd elvesztette városi rangját, a jogalkotás a települést a nagyközségek közé sorolta. Csak jó három évtized múlva, 1905-ben vált a megyeszékhely újra várossá. Nem mintha a döntést az előző évtizedek gazdasági fejlődése különösképpen indokolta volna. Tudjuk, a múlt század utolsó évtizedei nem tartoztak a város kiemelkedő korszakai közé; a filoxéra-fertőzés hosszú időre megtörte a szőlőművelés, bortermelés korábbi lendületét, s eközben az ipar és kereskedelem is csak mérsékelt fejlődést mutatott. Az iparosodás - az egyik leghatásosabb városképző tényező - elkerülte a várost, igaz, az egész megyét is. Ezzel magyarázható, hogy végül Szekszárd lett és maradt hosszú ideig Tolna egyetlen városi rangú települése; megyeszékhelyként ugyanis olyan igazgatási, kulturális funkciókat töltött be, amelyek a városiasodást motiválták, olyannyira, hogy Szekszárdon a dualizmus korában a gazdasági nehézségek ellenére is számos új közintézmény épült, amelyek a korábbiakkal együtt legalább a központi részeket városias jellegűvé tették. Egészen más képet mutatott a település a központtól néhány száz méterre. Mintha hirtelen véget ért volna a város. A századfordulón épült gimnázium és múzeum impozáns épületei mellett rendezetlenül nyújtózott a vásártér, s egy kicsit távolabb már a falusias jellegű házak sokasága látszott. De másutt is éktelenkedtek beépítetlen részek; sokfelé hiányoztak az utak és járdák, a századfordulón égett ugyan a villany, de nem volt víz- és csatornamű. Az 1905-ös döntés Szekszárdot csak jogilag tette várossá, a városépítés, rendezés a következő évtizedekre hárult. A munka dandárja végül a 20-as, 30-as évekre maradt, mert közbeszólt a háború; 1914-ig az észak-déli főútvonal kikövezésén kívül nem sok változás történt.

154 A korábbi fejezetekben nem egyszer utaltunk rá, hogy Vendel polgármestersége egyik legfontosabb feladatának a városépítést, szépítést tekintette. Hivatalviselésének időszakát érhették és érték is bírálatok, de legádázabb ellenfelei sem tagadhatták, hogy a város külső képe a két világháború között nagyon megváltozott. Előnyére. A városrendezésben érthetően a központi részek kaptak kiemelt szerepet: a Béla-tér, a Garay-tér, valamint a gimnázium és a múzeum környéke. Ez utóbbi azért volt különösen fontos, mert az itt elterülő vásártér a központ fő fejlődési vonalában feküdt. A gondot az okozta, hogy a vásártér a Magyar Tanulmányi Alap tulajdonát képezte, s megszerzésére Szekszárd minden korábbi kísérlete eredménytelen maradt. Ezért alakulhatott ki az a paradox helyzet, hogy miközben a Keselyüsi úttól keletre a baloldalon egészen a vasúti indóházig kiépült a város, a jobboldalon az üresen álló vásártér már csaknem a város szívébe nyúlt bele.

155 A háború után még annak a veszélye is fenyegetett, hogy a földbirtokrendező tanács a területet olyan házhelyigénylők számára jelöli ki, akik között rendőröket, fogházőröket, altiszteket, földmunkásokat, kisiparosokat, valamint alacsony fizetési osztályba sorolt közalkalmazottakat tartottak nyilván. A képviselő-testület - nem is ok nélkül - attól tartott, hogy a tanács döntése következtében veteményeskertek keletkeznek és „lehetetlen viskók emeltetnek" a város olyan monumentális épületei közelében mint a gimnázium és a múzeum.

156 Ezt elkerülendő, a vásártér házhelyként való felosztásának megakadályozására a földbirtokrendező bírósághoz fordult, s eredménnyel: a város több mint fél évszázad után végre megszerezte az áhított telket.

157 Ezen a területen épül fel később a pénzügyi palota, a Magyar Nemzeti Bank szekszárdi fiókja, az államépítészeti hivatal, az OTI-székház, és a múzeummal átellenben levő bérház, ez utóbbi feltehetően a Nemzeti Bank beruházásaként.

158 A városközpont máig jellegzetes részlete az I. világháborús emlékmű, amelynek felállításáról a képviselő-testület már 1921 októberében határozott.

159 Az ünnepélyes átadás-