Szekszárd város történeti monográfiája II. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD POLITIKAI ÉLETE - A harmincas évek válsága

szerű volt, nemcsak azért, mert ezeknek a képviselőknek a jelentős része az előző évtized városfejlesztésre vonatkozó döntéseiben maga is részt vett. Ez önmagában nem jelentett volna akadályt az ellenzéki szerepvállalásra, hiszen pl. a szekszárdi kisgazdák vezetője Dulin is virilisként kezdte pályafutását, s maga is megszavazta azokat az aszfaltozási munkákat, amit utóbb szenvedélyesen bírált, hanem azért, mert a virilis képviselők többségét társadalmi helyzete sokkal inkább kormánypárti, mint ellenzéki szerepre predesztinálta. A szekszárdi virilisek között az átlagosnál nagyobb súllyal rendelkezett a közalkalmazotti, szabadfoglalkozású réteg. A város gazdasági elmaradottsága illetve közigazgatási centrum jellege egyaránt ezt a réteget erősítette. Az értelmiség virilis jegyzékre való felkerülését segítette, hogy a hatályos törvények szerint a diplomások adóbefizetéseit kétszeres értékben vették figyelembe. A gazdasági élet szereplői közül csak a legsikeresebbek kerültek be a képviselő-testületbe, mint pl. Leopold Kornél és Schneider János bankigazgatók, Pirnitzer Antal és Manó kereskedők, vagy Debulay Imre, akit a listák lakatosként tartanak számon, a valóságban azonban Szekszárd csekély számú kisvállalkozóinak egyike volt.

10 Az iparos és kereskedő rétegnél is kisebb mértékű a virilisek körében az agrárszféra képviselete: jómódú parasztgazdaként a legtöbb adót fizetők jegyzékére kerülni kivételes jelenségnek számított a korszak egészében. Az ellenzék szekszárdi győzelmét követően a virilis képviselők létrehozták az ún. városi pártot, ami soha nem volt valóságos párt, hanem csupán az ellenzék összefogására való reagálás. Közzétett nyilatkozatuk szerint, elsődleges céljuk a tanácskozások nyugodtságának, tárgyilagosságának, politikamentességének megőrzése, a személyeskedés kikapcsolása a képviselő-testületben.

1

"

1 A valóságban azonban ez utóbbira volt a legkiebb esély; 1933 márciusától a városi párt állandó védekezésre szorult az ellenzék által indított támadásokkal szemben; a képviselő-testület a politikai csatározások színterévé vált. A választott képviselő-testületi tagok nevében Miklós Sándor tartott programadó beszédet, amelyben 10 pontban foglalta össze az ellenzéki követeléseket. A program középpontjában a kisgazdák és a kispolgári rétegek, iparosok, kereskedők érdekeinek védelme állt. Miklós társai nevében „a városi lakosság túlnyomó többségét alkotó kisgazdáknak olyan javaslatok előterjesztését és határozati erőre való emelését ígérte, amelyek a szőlő és a mezőgazdaság fejlesztését előmozdítják"

132 Az iparosoknak, kereskedőknek forgalom növekedést helyezett kilátásba mindenekelőtt a kövezetvám leépítése útján. A program fontosnak tartotta az olcsó ipari áram kiharcolását, ettől remélve a kisipar versenyképességének megteremtését. ígéretek születtek a lakosság általános helyzetének javítására is, a víz-, csatorna- és áramdíjak jelentős mértékű csökkentésének kilátásba helyezésével. Az ellenzék nem feledkezett meg a földművelés-napszámos munkásságról, valamint a szegényekről sem: az előbbieknek munkaalkalmat, az utóbbiaknak, koldulás helyett, a szegényügy intézményes rendezését ígérte.

133 Miklós Sándor beszéde ugyanakkor nem hagyott kétséget afelől, hogy az ellenzék programja megvalósítását a hatalmon levő városi vezetés ellenére és ellenében kívánja megvalósítani. A programadó beszédben ugyan még csak a tisztviselők üzemi jutaléka ellen emeltek szót, a közélet helyi szereplői számára azonban már ekkor világossá vált, hogy a pótlékok kérdése csupán a városi tisztviselők ellen indított támadás nyitánya volt. Miklós Sándor beszéde közvetett módon már tartalmazta azt a később direkten is kifejtett tézist, hogy a városi polgárság anyagi nehézségei közvetlenül összefüggésben állnak a tisztviselők anyagi jólétével és a város vezetésének rossz gazdálkodásával. A programadó beszédet követően az ellenzék támadásai mind erőteljesebbé váltak a képviselő-testület ülésein és a Tolnamegyei Hírlap hasábjain. A sajtó augusztusban hosszú cikksorozatot szentelt Szekszárd város terheinek, igazolandó, hogy a kisgazdák által meghirdetett program nem csupán az „utcának" szóló demagógia, mint ahogy ezt ellenfeleik állítják.

134