Szekszárd város történeti monográfiája II. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD POLITIKAI ÉLETE - A harmincas évek válsága

A viták során világossá vált, hogy az ellenzék elsősorban politikai tőkét próbált kovácsolni a világgazdasági válság miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülő széles rétegek elégedetlenségéből. Számos jel utalt arra, hogy a kisgazdák számára fontosabb politikai ellenfeleik erkölcsi megsemmisítése, mint azoknak a rétegeknek a tényleges képviselete, amelyek nevében felléptek. A minél rosszabbul megy a városnak, annál jobban nekünk szemlélet uralkodott az ellenzék körében az 1934-es költségvetés tárgyalása során is. Az történt ugyanis, hogy az alispán a képviselő-testület által megállapított 58%-os pótadót 87%-ra emelte fel. A városi párt indítványozta, hogy a költségvetés kérdésében végső döntési joggal rendelkező belügyminiszterhez nyújtsanak be felülvizsgálati kérelmet a pótadó 50%-os megállapítására; a mérsékléssel együtt az alacsonyabb pótadó miatt keletkező hiány államsegéllyel történő fedezését is kérve. Az ellenzék helytelenítette a felülvizsgálati kérelmet, s az alispán által megállapított magasabb pótadó mellett szállt síkra. Tették ezt azok a képviselők, akik még a választásokat követően is az összlakosság terheinek csökkentését ígérték.

11

'' Az ellenzék és a városi párt politikai versenyfutásának legfontosabb kérdésévé a városháztartás szanálása vált. Szekszárd anyagi helyzete 1933-ra oly mértékben megrendült, hogy a csőd beismerését Vendelek sem halogathatták tovább. Soha nem ismerték el viszont, hogy a kialakult helyzetet a városvezetés hibás döntései idézték elő; megítélésük szerint a fizetésképtelenségért egyedül az országot sújtó általános válság a felelős. Az ellenzéki támadásokra válaszolva a városi párt maga kezdeményezte Szekszárd gazdálkodásának felülvizsgálatát, kimondatlanul de abban bízva, hogy a vizsgálati eredmény birtokában elhallgathattatják azokat az ellenzéki vádaskodókat, akik nem átallják országos lapokban is a város rossz hírét kelteni.

136 Más kérdés, hogy a vizsgálat nem hozott olyan egyértelmű eredményt, mint azt remélték. A vármegye egy 1936-ban hozott határozatával Vendel István polgármestert és Tóth Pál főszámvevőt öt visszás ügyből kifolyóan elmarasztalta és a tisztviselők jutalmaként kifizetett 21 000 P megtérítésre kötelezte. Az érintettek a vármegyei határozatot megfellebbezték a belügyminisztériumban, és ott mondták ki vétlenségüket,

137 a néhány hónap múlva lefolytatott fegyelmi ügyből sem teljesen makulátlanul került ki Vendel, mert a megyei véghatározat a polgármestert az ellene emelt vádak alól ugyan felmentette, de az egyik pontban nem vétlenség, hanem elévülési okból szüntette meg az eljárást.

138 A zilált pénzügyi helyzet rendbe tételére a városi párt az Örffy Imre által meghirdetett szanálási programot fogadta el, ami a takarékossági intézkedések mellett elsősorban államsegélyekre épült. A program megvalósítása során a városi párt persze arra törekedett, hogy a takarékossági intézkedéseket a valóban elkerülhetetlen minimumra szorítsa; a tisztviselői réteg védelmét igyekezett összlakossági érdekként feltüntetni, mondván, az illetmények csökkentése fogyasztáscsökkenést idézne elő, ami károsan hatna a város egész közönségére.

139 Ügyes politikai lépés volt, hogy a kerület kormánypárti képviselője, Örffy csatlakozott a kisgazdák közüzemi díjak csökkentésére indított akciójához. Fellépésével erősítette a városi párt által tudatosan táplált nézetet; Szekszárd „szanálása", ezzel a polgárokat sújtó terhek csökkentése csak hatékony kormányzati támogatással mehet végbe. A pártpolitikai megfontolások mellett Örffyt személyes motívumok is a kisgazda törekvések felkarolására ösztönözték, hiszen mandátumának sorsa múlhatott azon, miként lép fel az egyre feszültebbé váló helyzetben. Az ellenzék szanálási programja ezzel szemben a közigazgatási költségek radikális csökkentésére épült: Dulinék kevesellték a pótlékok csökkentését, azok teljes megszüntetését szorgalmazták. Szigorúbb takarékosságot követeltek más területeken is: törölni kívánták az egyéb címszó alatt felvett valamennyi költséget, s úgy látták, hogy az irodaszerek kiküldetések, napidíjak esetében is mérsékelhetőek a kiadások. A városháztartást leginkább megingató kölcsöntörlesztésekkel kapcsolatban a fizetések felfüggesztését javasolták, mondván, az állam is fizetésképtelenséget jelentett be a külföldi hitelezőkkel szem-