Szekszárd város történeti monográfiája II. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD MŰVELŐDÉS- ÉS SPORTTÖRTÉNETE - Az iskolán kívüli népművelés

Szekszárd a színtársulatok „tagjainak nyomorát és a megélhetésért folytatott küzdelmét" látva, a támogatást többnyire megadta.

1 A gyakran 30-50 fős szereplőgárdával, zenészekkel érkező társulatok bevétele esténként, telt házzal elérte a 300-400 pengőt. Ennek nagy része a szállást és étkezést nyújtó szekszárdiaknál maradt. Előfordult, hogy a társulatnak nem maradt annyi pénze, amiből a következő állomáshelyére utazhatott volna. A közönség közönyére, a pártfogás hiányára panaszkodó társulatoknak részben igazuk volt, de az okok között - időnként a kritika által is elmarasztalt gyenge produkciók mellett - ott vannak a megélhetési gondok is. 1934-ben 60 fillér és 1,70 pengő közötti áron lehetett színházjegyhez jutni Szekszárdon, egy kapás napszámért 1,20 pengőt adtak, - ennyibe került a Gausernél egy üveg málnaszörp. 1 kg félbarna kenyér ára 24-28 fillér volt. Csak kevesek jövedelme tette lehetővé a hetekig tartó, minden esti színházba járást, hiszen pl. a felsőkereskedelmi iskola tanárának fizetése, lakástámogatási pótlékkal együtt nem érte el a havi 180 pengőt. Egy városi írnok, altiszt, tűzoltó 50-70 pengőt kapott, végrehajtó és adótiszt 250-300 pengőt, a városi tiszti főorvos fizetése 1931-ben 435 pengő. Hozzájuk viszonyítva kiugróan magas jövedelemhez csak a polgármester jutott, akinek illetménye a kiegészítő járandóságokkal együtt meghaladta a havi 1200 pengőt. A megyei tisztviselők a városiakénál nagyobb jövedelemmel rendelkeztek. A színtársulatokkal szembeni részvétlenség okát a súlyos viszonyokban kell keresni - írja elemző cikkében a megyei lap. Ugyanakkor vannak, akik „mivel anyagi viszonyaik megengedik - a műsoron lévő színdarabokat inkább a fővárosban tekintik meg. '

,34 Szekszárd színházi életének fellendítése és a társulatok anyagi biztonsága érdekében Jankó Ágoston főispán Szekszárdi Színpártoló Egyesület alakítását kezdeményezte. Törekvésében Blázsik Ferenc és Bodnár István újságíró, Halmos Andor tanfelügyelő, Kelemen József tisztiorvos, Scherer József ácsmester, Schmideg István téglagyáros, Szeghy Sándor gyógyszerész és Vendel István polgármester támogatta. Az egylet 1931. április 19-én alakult 31 taggal. Céljait így foglalta össze: „Magyar színtársulatok erkölcsi és anyagi támogatása. Megkönnyíteni tagjainak a színházlátogatást előzetes kisebb havi részletek lefizetése által..., a színi évadra megváltja tagjainak az előadásokra szóló bérletet. Befolyás gyakorlása a színtársulat megválasztására. Tőkegyűjtés a színházépület létesítésére." Elnöknek Szévald Oszkár alispánt választották, az ügyvezető elnök Vendel István lett. Korábban is volt hasonló célú egyesület Szekszárdon, 1885-ben színpártoló bizottság alakult a fővárosi színészek szereplésének előkészítésére. 1891-ben Simontsits Béla szervezett színpártoló egyesületet, 12 évig működött eredményesen. Az új egylet 1938-ban válságos helyzetbe került, tagsága csökkent, az évente változó színigazgatók pedig nem vették figyelembe a közönség kívánságait. Nézők hiányában sok előadás elmaradt, a társulatok gyakran csak adósságot hagytak maguk után. „Ennek az egyesületnek a kimúlása is annak bizonyítéka, hogy a túlnyomóan tisztviselőkből álló tagok nem bírván a társadalmi terheket, fokozatosan kilépnek minden egyesületből" - egy ilyen tanulság megfogalmazása után a színpártoló egyesület 1939-ben felfüggesztette működését. 1944 elején még volt egy utolsó, sikertelen kísérlet az újjáalakulásra, végül az egylet 1948. november 18-án a BM feloszlató határozatára megszűnt.

35 A vidéki színjátszás általános gondjai és a kisvárosi korlátok - a lakosság alacsony száma, a rossz közlekedési viszonyok és a megyeszékhely-funkciókhoz viszonyítva elmaradott kulturális infrastruktúra - ellenére élénk színházi élet folyt Szekszárdon. Az előadások többsége bemutatónak számított; a korszak ünnepelt szerzőinek fővárosi színházakban futó darabjai eljutottak a szekszárdi közönséghez is: Békeffy István, Eizemann Mihály, Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Martos-Lajtai- és a Szilágyi-Zerkovitz szerzőpáros operettjei, Csathó Kálmán, Gábor Andor, Harsányi Zsolt, Herczeg Ferenc, Rákosi Jenő, Vaszary János, Zilahy Lajos, Zágon István vígjátékai és színművei is színpadra kerültek. Külföldi szerzőktől ritkán játszottak a társulatok, néhánnyal Rátky Róbert Magyar Komédia Színháza révén ismerkedhettek meg a színházbarátok; pl. Bemard Shaw, G. Hauptmann,