Szekszárd város történeti monográfiája II. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD MŰVELŐDÉS- ÉS SPORTTÖRTÉNETE - Az iskolán kívüli népművelés

H. Ibsen, Pirandello, Somerset Maugham. Van bizonyos kétarcúság abban, ahogy a város illetékesei a produkciókat minősítették. A harmincas évek elején dicsérték a társulatokat a VKM felé küldött jelentésekben, de több értékes, elsősorban magyar szerzőktől származó művet szerettek volna látni. Ugyanakkor felügyeleti vizsgálatot kértek a belügyminisztériumtól. Szigorúbb ellenőrzést és cenzúrát sürgettek, „mert a legutóbbi színi évadban azt tapasztalta (a képviselő-testület. KJ.), hogy a színészet műsorában olyan művek szerepelnek, amelyeknek nemcsak tanító hatásuk nincs, hanem kifejezetten az érzékiség felfokozására törekednek és erkölcsromboló hatást váltanak ki." Ennek okát abban látták, hogy anyagiak hiányában a színházak nem tudják megvenni a jobb darabokat, „a sikamlós operettek és vígjátékok mindinkább kiszorítják az irodalmi értékű színműveket..."

36 Ez utóbbi megállapítást a korabeli sajtókritikák is alátámasztják. Bár voltak Szekszárdon újító szándékú próbálkozások, kellő támogatás hiányában nem tudtak hagyományt teremteni. Ilyennek tekinthető Alapi Nándor színházának az a kísérlete, amelyet 1936 nyarán valósított meg a helybeliek közreműködésével. Díszlet nélkül, csak világítási effektusokkal, kórussal és templomi orgonával nagy sikerrel bemutatta H. Hoffmannstahl Akárki bűnhődése (Jedermann) című misztériumjátékát a Béla király téri r.k. templom lépcsőin.

37 Néhány társulat országos hírű művészeket és fiatal tehetségeket hívott a városba vendégszereplésre. Fellépett Szekszárdon Rózsahegyi Kálmán (1926, 1935), Bánhidi László (1930), Szabó Ernő (1931, 1932), Siménfalvy Sándor (1933-1936), Vaszary Piroska (1935), Rátkai Márton (1935), Jávor Pál (1936), Beregi Oszkár (1936).

38 Örömmel fogadta a közönség azt az előadást, amelyben Deák Lőrinc színtársulata a legjobb helybeli műkedvelőkkel Benau Miklós, Hepp József, Móder Ernő, Singer Andor, Steig István, Zámbó László színre vitte az Iglói diákok-at. Ekkor lett végső elhatározássá a Szekszárdi Színpártoló Egyesület megalakítása.

39 Arra is kínálkozott alkalom, hogy néhány szekszárdi származású, alig ismert színész bemutatkozzon szülővárosában, így Tarnai Krémer Teréz, B. Szikora Anna, Ditróiné Eibenschütz Mária és Bodnár Jenő.

40 DAL ÉS ZENE Séner János 1833-ban alakított dalárdájának, Liszt Ferenc látogatásainak és néhány szekszárdi származású művésznek is köszönhetőn a városnak hagyományosan jó zenei élete van. Igaz ez a két világháború közötti időszakra is, amikor a zenebarátok körében mindig voltak szervezői, szereplői a zenei társaságoknak és hangversenyeknek. Évente 3-4 alkalommal kínáltak zenei eseményt Szekszárdon, a dalárdák koncertet adtak, a helyi muzsikusok bemutatták új műsorukat, vagy vendégművészeket fogadott a város. A Szekszárdi Dalárda a dal és a zene művelését, a társasélet előmozdítását tekintette céljának. Főként a hazai szerzők műveinek megismertetésével és a zenei ízlés fejlesztésével kívánt foglalkozni. A 15 tagú férfikart 30-40 zenebarát támogatta. Háborús veszteségeik pótlása után, 1920-ban Kovács Dávid elnöknek sikerül újjászerveznie a dalárdát, a kvt. évente megszavazott támogatásával. Működőképességét időnkénti válságokkal, 1948-ig, a BM feloszlató határozatáig megőrizte. Műsorán Beethoven, Puccini, Lavotta, Mendelssohn, Molnár Antal stb. művek szerepeltek, a magyar népdalhoz hasonló arányban. A dalárda 1928-ban belépett az Országos Magyar Dalszövetségbe (alakult 1867-ben), ekkorra 33 fős kórussá fejlődött. Gyakran szerepelt együtt hangszeres szólistákkal és énekesekkel, pl. Polgár Margit (zongora), dr. Szentlőrinczy (Schmidt) Géza (hegedű), Pirnitzer Edéné (ének), Bezerédj István (zongora), dr. Áldor György (hegedű).

41 Szakmai megméretésre az országos dalosversenyek kínáltak lehetőséget. Debrecenben a kórus még a kezdők csoportjában lépett fel (1929), a pécsi dalostalálkozón (1932) könnyű műdal-kategóriában ért el jó eredményt. Legnagyobb sikerét a harmincas években, dr. Zsigmond Ferenc ügyvéd elnöksége és Németh Gyula evangélikus lelkész karnagysága idején aratta. 1940-ben