Szekszárd város történeti monográfiája II. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD EGÉSZSÉGÜGYÉNEK TÖRTÉNETE

ápolására. Dr. Treer István igazgató-főorvos csak igen nagy nehézségek árán tudta az intézetet a polgári betegek részére megmenteni. Ennek eredményeként a németek végül is az 534. sz. Honvéd kórházat vették igénybe betegeik gyógyítása és ápolása céljára. Az utolsó háborús esztendő a már korábban említett gazdasági- és pénzügyi nehézségek jegyében zajlott. Gondot okozott a hadba vonultak munkakörének ellátása, nehézséggel járt a közszükségleti cikkek beszerzése. A fizető-betegek ápolási díjhátraléka szaporodott. A kórház beteglétszáma apadt. Azok a betegek, akik nem szorultak feltétlen kórházi gyógykezelésre, a front közeledtével, nagyrészt családjukhoz, otthonukba tértek vissza. Mint Dr. Treer István kórházigazgató-főorvos írta: „...Sok gondot okozott a nyilas korszak is. Az új vezetés exponensei egyre brutálisabban kutattak a kórházban is a politikai üldözöttek után. Orvosaink és az ápolók - nem kis nehézségek után, a lehetőség határain belül mindent megtettek az üldözöttek védelmében. A front közeledtével, miniszteri intézkedés született arról, hogy a kórházunkat minden felszerelésével, betegeivel és személyzetével vonaton Pápára szállítsák. Ezt a teljesen ésszerűtlen áttelepítést sikerült azonban megakadályozni. így a kórházat a még megmaradt néhány beteggel a visszavonuló honvéd csapatok vették át. A tüdőgümőkór elleni harc megyénkben Wolf Henrik kajmádi nagybirtokos, látva az I. világháború körüli időben a tüdővész okozta félelmetes pusztítást, amely főleg a háború viszontagságai által megviselt szervezetű katonák között volt gyakori, nemes adományra szánta rá magát. 1917-ben úgy döntött, hogy a Kadarka utcai szőlőjét és présházát „...a szekszárdi tüdőbeteg katonák kezelésére, szanatórium céljára..." felajánlja, azzal a kikötéssel, hogy ez a Ferenc kórház kezelésébe kerüljön. A kórház vezetősége úgy döntött, hogy ezt a nemes adományt akkor fogadja el, ha 1 a szanatóriumot teljesen kész állapotban, berendezéssel felszerelve adják át, 2. „a rokkantügyi hivatal a háború befejezése után egy évig biztosítja az ágyszámnak megfelelő teljes létszámot és a rokkantügy elintézése után polgári betegek részére is biztosítva legyen a szanatóriumba való felvétel, legalább 4 K napi ápolási díj mellett. " Ezek után az adományozónak ennyi pénze nem lévén, Apponyi Rezső főispán vette pártfogásba az ügyet. Felhívta a megye gazdáinak a figyelmét a pusztító tüdővészre és az épület fontosságára, adakozásra szólította őket. A gyűjtés már szép eredménnyel kecsegtetett, amikor a gazdasági romlás a begyűlt pénzt „egészen jelentéktelen összeggé devalválta.".

51 Mint Kramolin Gyula tisztifőorvos 1929-ben a Wolf-féle alapítványról írta; volt egy kiváló alkalom, mely a megyét, elsősorban Szekszárd városát egy igen értékes tüdőgyógyintézethez juttatta volna, azonban az akkori illetékeseknek szinte érthetetlen és kellően nem magyarázható magatartása elütötte a betegeket ettől. Pedig Wolf Henrik dii előhegyen az 5-6000 négyszögölnyi szőlőjét felajánlotta erre a célra, sőt a teljesen kész, 40 beteget befogadó épület tervét is bemutatta és ezen túlmenően a felépítést is vállalta. Erre az illetékesek a belső berendezést és felszerelést is kérték, „.. .errepedig a nagylelkű alapítónak bőkezűsége már nem terjedt ki. "

58 Az új kórházrész felépítésekor, annak egyik alapgondolata volt a tuberkulózis elleni hatékony küzdelem felvétele. Dr. Treer István véleménye szerint a leendő 153 ágyas tüdőgyógyászati osztálynak három célja volt: 1. elsősorban az incipiens betegek gyógyítása. A betegek a gyógykezelésük alatt szanatóriumi kezelésben részesüljenek, a fektető teraszokkal megépített, elkülönített pavilonban.