Szekszárd város történeti monográfiája II. (Szekszárd, 1989)

KERESKEDELEM SZEKSZÁRDON

szakmát. Katonai szolgálatából leszerelve, 1933-ban munkanélküli lett, a város egykor két tucatra menő textilkereskedése közül csak ketten maradtak talpon, a többit tönkretette a gazdasági válság („eltűntek, mint a buborék"). Kelen (Klein) Andor bajai ker. és iparkamarai elnöktől megtudta, hogy Pirnitzer Ede (a szekszárdi kamara elnöke, a cég juniorfőnöke) megbízható segédet keres áruházába. Bálind annak rendje és módja szerint megjelent Pirnitzer Edénél, aki alapos „vizsgáztatás" után a lakbér, élelmezési költség és havi egyszeri mozilátogatás fedezetéül 80 pengő munkabért ajánlott fel.

45 Az 1933. szeptember l-jén munkába lépő egykori bajai rőfössegédnek nemsokára alkalma nyílott megismerkedni a cég mindenható urával, a világjáró Perry névre „angolosított" Pirnitzer Gyulával, Ede bankár bátyjával. Ittjártakor Perry hosszasan figyelte a bolti munkát, a segédeket egyenként betessékelte az irodába, ahol elöljáróik, kollégáik és helyzetük felől érdeklődött. Különösen sokáig faggatta Pozsgai Margitot, a direktriszt. Meghallgatják-e főnökei? Van-e elgondolása a készletek bővítésére és a forgalom növelésére?

46 Perry figyelme az alkalmazottak családi helyzetére is kiterjedt. Amikor 1937 novemberében megtudta, hogy Bálind Sándor nősülni készül, s feleségül veszi Lakos Annát, a kékfestő lányát, bécsi hotelszobájában a következőket veti levélpapírra: „Hadd mondom el ebből az alkalomból, hogy mennyire szeretik és becsülik Önt főnökei, munkatársai és a vevőközönség; bizonyára tudja, hogy ugyanezek az érzések hatnak át engemet. Hűségével, tudásával, szorgalmával és kedves úri modorával Ön valóban rászolgált erre a megbecsülésre, mely az évek során föltétlenül meghozza gyümölcsét. "

47 A két háború között vezetett tanonclajstromok és szóbeli információk alapján megkíséreltük számbavenni azokat, akik akkor sajátították el a kereskedelmi ismereteket.

48 VIGYÁZÓ SZEMEK AZ ÁRAKON A polgármester, mint I. fokú ipar- és árhatósági tisztviselő a városi vállalatok díjtételeit maga állapította meg és gondoskodott betartásuk ellenőriztetéséről. Egyidejűleg néhány alapvető élelmiszer áralakulásába is beleavatkozott, ha azok a lakosság érdekeit súlyosan veszélyeztették. A város polgármestere állapította meg a taxik viteldíját és az áralkalmazás feltételeit. A díjtáblát ki kellett függeszteni a taxiban, 36 kilométeres körzetben éjjel-nappal el kellett vállalni a fuvart. A műjég fogyasztói árát differenciáltan állapította meg a hatóság. Pl. a szekszárdi kórház olcsóbban jutott hozzá, mint mások. Ugyancsak városi hatáskörbe volt utalva a kripták és sírhelyek bérleti díja. Szabott árakat sürgettek a tisztességtelen versenytől reszkető kiskereskedők. Sokan emlékeztettek az I. világháborút megelőző évtizedek jól bevált gyakorlatára. Azokban az üzletekben, amelyek gondosan ápolták hírnevüket, amelyek a maguk körzetében számottevőek óhajtottak lenni, csak szigorúan szabott árak mellett lehetett vásárolni. Az alkudozás kizárásával rá lehetett szoktatni az embereket arra, hogy a nekik megtetsző áruért meg kell adni azt az árat, amelyet a kereskedő a gondos kalkuláció nyomán elkér. A komolyabb cégek tisztában vannak azzal, hogy a szabott ár előnyös mindkét félnek. A vevőnek nem kell tartania attól, hogy tájékozatlanságát kiaknázza a kereskedő ill. annak ügyes segédje, aki néhány szóból és esetlen mozdulatból tisztába jön azzal, hogy tapasztalatlan vevővel van dolga, akitől nagyobb árat lehet kicsikarni. Másrészt akadnak szépszámmal oly vevők, akik szinte művészi tökélyre tettek szert az alkudozásban. Ezekkel szemben a legdörzsöltebb kereskedő sem boldogul, s kénytelen kevéssel beérni, ha nem akarja, hogy az vásárlás nélkül távozzék boltjából.

50 Szekszárdon Pirnitzeréken kívül alig akadt ruházati üzlet, amely kizárta az alkudozás lehetőségét. A vas-, fűszer-, festék- és műszaki cikkeket árusító boltok viszont ritkán engedtek kikalkulált áraikból, mert erősen kötötte őket a gyári beszerzési ár. Vevőkörüket