Szekszárd város történeti monográfiája II. (Szekszárd, 1989)

KERESKEDELEM SZEKSZÁRDON

A tennivalókról az ügyvezetők a Hangya ügyviteli szabályzatából szereztek tudomást. Ez a bolt gazdálkodására vonatkozóan konkrét példákon mutatta be a normatívákat. A boltkezelőket csak óvadékkal alkalmazták. A leltárhiány nagyon rossz fényt vetett az alkalmazottakra, főként a boltkezelőkre. A HANGYA ügyvezetője köteles volt az illetőt feljelenteni a csendőrségnél, majd a bírósági tárgyaláson a vétkes megbüntetését követelni. A huzamos betegség is alapjául szolgálhatott az elbocsátásnak. A szövetkezet tudatta alkalmazottaival, hogy megbetegedés esetén legfeljebb 6 hétig fizeti bérüket, azután a kereskedelmi törvény 56. szakasza alapján megválik tőlük.

38 A szövetkezeti boltok többsége vegyeskereskedésnek minősült, ezért a vegyeskereskedői igazolvány kiadása nem volt szakképzettséghez kötve. De Szekszárd nem szűkölködött szakemberekben, ezért a HANGYA Széchenyi u. 36. sz. alatti boltjában, hol textilosztály is működött, Fülöp (Reinhardt) Simon volt a textil, Angyal Józsefiedig az élelmiszer-csemegeosztály vezetője, mindketten kitűnő szakemberek. A Szekszárdi HANGYA állatfelvásárlással is foglalkozott. 1936-ban hetente 200 db hasított sertést szállított Németországba. A Bogyiszlói HANGYÁ-nak - a szekszárdi körzet 20 tagszövetkezetének támogatásával - raktárháza volt 1936-tól kezdve Szekszárdon. Végül megjegyezhetjük, hogy a HANGYA lett a II. világháború után megszervezett földművesszövetkezet bolthálózatának bázisa. A Hangya mindhárom üzletét szanálták, de jó híre fennmaradt azok jóvoltából, akik azokban sajátították el a szakmát, de egy 1933. évi kiadvány is megőrizte emlékét: Ha jó árut olcsón akar venni, a szekszárdi Hangyába kell menni. Mert ott magyar árut adnak, Csak ez való a magyarnak!

41 A Garay tér 8. alatt szintén szövetkezeti alapon működött a Köztisztviselők Boltja. Boltkezelője a Bácskából idetelepült Joó Sándor. A tagok, akárcsak a HANGYÁ-nál, kedvezményeket élveztek egyes áruk vásárlásánál és visszatérítést kaptak. Joó Sándor keze alatt féltucat olyan kereskedő nevelkedett, akik a háború után is megálltak a helyüket.

42 KIK MENTEK KERESKEDELMI PÁLYÁRA? A szegénysorsú kisiparosok és mezei munkások jóeszű, törekvő gyermekei adták a kereskedelmi pályára lépők többségét, őket követték a boltosok azon fiai, akik az üzlet majdani gazdái lesznek. Kevesen választották e fárasztó pályát a felsővárosi gazdák és a hivatalnoki réteg gyermekei közül. A parasztember féltette függetlenségét, az „úr" fia pedig ne menjen kereskedőnek - volt hallható -, mert „az úr fia csak úr lehet. " Nem hajlong havi 80-100 pengő fizetésért az emberek előtt, kik a boltba betérnek és fitymálják a polcokról tucatszámra leszedett portékát. Inkább kivárja sorát, míg íróasztalhoz jut, s akár „díjtalan díjnok"-ként is koptatja a könyökvédős zakóját.

43 Igaz, a kereskedelmi pályán ismeretlen a szamárlétra, nincs kegydíj; van azonban egy lehetőség: megnyitni az utat a komoly, önálló munka mellett némi vagyonosodáshoz, megtanulni a takarékoskodást, a megszerzett javak helyes felhasználását. A vidéki tanoncokat segédszobában, emeletes vaságyakon szállásolták el (kollégium még nem volt). A kereskedő költségén világítottak és fűtöttek. Reggelijük a boltos konyhájában többnyire péksüteményből és tejeskávéból állt. A laktató ebéd ellenére is hosszú volt a záróráig (s ezt követő takarításig) tartó idő, amikor vacsorára kerülhetett a sor.

44 A Pirnitzer-kereskedőház nagy megbecsülést élvező alkalmazottja, Bálind Sándor 1909-ben született Baján, kőműves családban. Szülővárosában sajátította el a rőfös