Szekszárd város történeti monográfiája II. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD POLITIKAI ÉLETE - Szekszárd

Ha az új hatalom megyei és városi szintű szerveinek tevékenységét összevetjük, érzékelhető különbségeket tapasztalunk a rendszer iránti elkötelezettségük tekintetében. A városi testület óvatosabb, óvatos mértékletességét egyrészt a lakossággal való mindennapos érintkezés magyarázza, másrészt az a körülmény, hogy a városi tanács és az intézőbizottsági tagok nagy többségének 1918 előtt semmiféle kapcsolata nem volt a baloldali mozgalmakkal. A valóban kommunista érzelmű, aktív politizálásra kész szekszárdiak elsősorban a megyei igazgatásba kerültek. így aztán nem meglepő, hogy a kormánybiztos Aranyos György messzemenőkig elégedetlen a városi tanáccsal, ami végül odavezetett, hogy feloszlatta a testületet, és június 3-ára új választásokat írt ki, nem amiatt, hogy a városi tanács valaha is nyíltan szembeszegült volna a proletárhatalommal, inkább azért, mert működésében voltak olyan mozzanatok, melyek a feltétlen elkötelezettség hiányára utaltak. Ezek közé tartozott a városi direktóriumnak az első túszszedés alkalmával tanúsított magatartása is. Április 24-én a megyei direktórium a szerb támadás veszélyére való hivatkozással úgy határozott, hogy a kommunisták védelmére a város jobb módú polgáraiból túszokat szed. Az akció nyomán Szekszárd-szerte tapasztalható felháborodás hatására sürgősen összehívták a városi direktóriumot, amely ülésén, tőle telhetően, igyekezett elhatárolódni a történtektől. E célból küldöttséget menesztett a megyei intézőbizottsághoz, ahonnét írásban kért választ kérdéseire: „1. Ki eszközölte folyó hó 25-én éjjel foganatosított letartóztatásokat és elszállításokat, s milyen rendelet alapján, illetve melyik népbiztos felhatalmazására? 2. A budapesti küldött kinek a meghatalmazásából járt el, s személye megbízhatóan igazoltatott-e? 3. Milyen szempontok vezették a letartóztatást eszközlő hatóságot az egyének kiválasztásánál? 4. Ki viseli a felelősséget a városi tanács tudta nélkül eszközölt letartóztatásokért?"

22 A megyei intézőbizottság válaszából világosan kiderül, a túszszedés nem helyi kezdeményezésre, hanem a központból érkező utasításra történt, a szerb előrenyomulás hírére rendelték el, attól való félelmükben, hogy a helyi polgárság esetleg a kommunista uralom felszámolása érdekében hajlandó lesz a szerbekkel való szövetkezésre is. Érvelésükben a szatmárnémeti példát idézték: „a város vezető embereit kell letartóztatni, mert Szatmárnémetiben is a régi társadalmi osztályok vezetői segítségével mentek be a románok és azok állították vissza a régi uralmat. "

23 A városi tanács fellépése a túszügyben csak gesztus értékű volt, hiszen a túszok szabadon bocsátását a veszély múltával ugyanúgy Pesten rendelték el, mint ahogy elfogásukról is ott határoztak. Más alkalommal a vörös katonák magatartása ellen emelt kifogást a vörös hadsereg itteni parancsnokságához intézet átiratában a városi direktórium. Bírálták, hogy az itt állomásozó katonák minden felhatalmazás nélkül zaklatják a helyi polgárokat, sőt, a piacon fosztogatás ízű jelenetek is előfordulnak. A kritika élét enyhítendő, Halász Béla direktóriumi elnök levelében azzal érvelt, hogy az anomáliák megszüntetését politikai megfontolások indokolják, hiszen a katonák ellenszenves magatartásukkal „megingatják a vöröskatona iránti szimpátiát és tiszteletet és a népet maguk ellen lázítják. Ez a fajta gondolkodásmód egyébként nem volt idegen a megyei direktórium néhány tagjától sem, a döntéshozatalt azonban ők sem befolyásolhatták, egyet nem értésüket legfeljebb lemondásukkal fejezhették ki. Ez történt a túszdráma napjaiban, amikor Ketskés Győző a következő indoklással nyújtotta be lemondását: „Minthogy arra a kellemetlen tapasztalatra jutottam, hogy a Vármegye Intéző Bizottságának nevében igen nagy fontosságú ügyekben a helyi viszonyokkal nem ismerős, nem idevaló és itt csak átmenetileg tartózkodó egyének iniciatívái, sőt utasításai értelmében történnek kardinális intézkedések,