Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. Tanulmányok (Szekszárd, 2014)

Dk Szilágyi Mihály: Takács Adám szekszárdi főbíró

A szekszárdi hegységként ismert, erősen tagolt dombvidék belsejében növénytermesztésre alkalmatlan területeken erdők terültek el, akárcsak a város aljában, a Sárvíz árterében. Innen szállították - a szekszárdi jobbágyok mellett az őcsényiek - az apátsági uradalom számára a szőlőkarókat és kerítésnek való karókat, a várhoz a hidasok és tyúkólak faanyagát. Az apátsági faszállítók jó ideig engedményt kaptak saját épület-, tüzelő és szerszámszükségletük kielégítéséhez az Őcsény határában fekvő erdőségekben. Az uradalom csak 1750 körül szigorította meg az erdők használatát. A faizás minden formáját az uradalom engedélyezéséhez kötötte. Az ártéri erdőkben az uradalom mindenekelőtt a tölgyfán tudott nagy haszonnal túladni. Az értékes bútornak való fát a bajai és szekszárdi asztalosok vették meg jó pénzen. A szekszárdi apátsági uradalom lakói, köztük az őcsényiek, nemcsak épület- és tűzifát szállítottak földesuruk számára. Ezen kívül ellátták igavonó marhákkal, szeke- rezéssel, az ahhoz való kocsirúddal, lőccsel és keréktalppal is.47

A favágás - Andrásfalvy leírásában - társasmunka keretében folyt. A szekszárdi uradalom rendszeresen robotoltatta jobbágyait a fakitermelésben. Úgy mondták és mondják ma is az erdei munkát, hogy „fát csinálunk". Az épület- és szerszámfa az uradalmat illette meg, mi több a tűzifájává is, a dorongfa felét az uradalom átengedte a favágóknak s az övék maradt az erdő kitisztítása révén keletkezett bot- és rőzsefa.4t< A szekszárdi dűlőnevek, tájnevek egy része ma is emlékeztet az erdőkre: Almási erdő, Gyertyános, Cser hát (vagy Cseri hát), Gesztenyési szőlők, Kis-bükk (Hegyoldal).44 * 4

47 Andrásfalvy 1975. 233. p., 238. p.

4* Andrásfalvy 1975. 245. p.

4Q Tolna megye földrajzi nevei 1981. 469. p., 375., 470. p., 395., 471. p., 452., 472., 518., 547. p.

31