Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. Tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Dk Szilágyi Mihály: Takács Adám szekszárdi főbíró
A szekérről lekerül a zsák krumpli, egy kosár hagyma, véndöly- re való disznózsír, egy nagy lábos lesütött hús, tepertő és egy malomkő nagyságú kenyér, amit maga az asszony kelesztett és sütött. Odabenn a tanyában gondosan elrakják az éléskamrába és a pincébe való holmikat A hegyközség augusztus második felében a „bajor szüret”, azaz a fehér szőlő érésekor felfogadta a szőlőpásztorokat, akiket kenyérjuttatás és pénzbér illetett meg a vörösbor alapjául szolgáló „fekete szőlő” leszedése végéig. Mindkét szőlőfajta szüretelési idejét az apátsági és mezővárosi rendelkezések évről évre szabályozták. Csupán a teljesen érett szőlőt szabadott leszedni, és azt követően azonnal be kellett jelenteni a dézsmaszedőknek. Elkobozták annak a szőlőtermését, aki a fehérrel együtt szedte le a piros szőlőt, vagy eltitkolta termése egy részét. A gabonatermesztés kapcsán kifejtett problémákhoz hasonlóan a szeszélyes időjárás a szőlőket is megtépázta. A tavaszi fagyok, a kora őszi esők okozta rothadások miatt a bőséget a szűk évek követték. Szőlővel foglalkozni csak hosszabb távon volt érdemes, hiszen a rendszeresen bekövetkező gyengébb évek ellenére fokozatosan növekedett a boros hordók tartalma. Míg 1712-ben 203 akó volt csak az előállított bor mennyisége, addig hét év múlva 1032 akó bornak örülhettek a boros gazdák. 1726-ban 2059 akóra rúgott a kipréselt szőlő mennyisége.44 A szekszárdi szőlőhegy borait részint Borrévnél - Ocsény és Bogyiszló között - rakták a dunai hajókra, részint a sárvízi hajókra, és azok Báta felé ereszkedtek le a Dunán.45 Az árterületeken, nádasokon keresztül vezető csónakutak emlékét a helynevek és a hagyomány is megőrizte. Andrásfalvy Bertalan szerint a szekszárdi apátsági uradalomhoz tartozó őcsényiek gyakorta jártak a szekszárdi piacokra. Idézem: „...volt egy nagy ladik, azon mentek 8-10 asszony. Volt egy öreg aki vezette. Úgy hívták: Csónakút, azon mentek. Ha este későn, sötétedésre nem jöttek meg (Ócsénybe), lámpát tettek a toronyba és félreverték a harangot is, hogy tudják merre menjenek. ”46 44 MNL TML Ö/265., 276., 313. 45 Évszázadokon át 1976. 306. p. 46 Andrásfalvy 1975. 225. p. 30
